2017. október 29., vasárnap

37. - Nélküle

Drágáim!

Először is néhány dolog így a részt megelőzve:

  • Remélem mindenkivel minden rendben van, és senki nem szenvedett maradandó károsulást hétfő óta - ha mégis, küldöm a poztív energiát mint mindig.<3
  • Tovább szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést; mint mindig, most sem tudok többet mondani annál, mint hogy a világot jelenti nekem az összes és elképesztő hálás vagyok a támogatásért, amit hétről hétre kapok. Szóval köszönöm, köszönöm és köszönöm!<333
  • Ami pedig a részt illeti, előre szólok; vagy nagyon utálni vagy nagyon imádni fogtok, de az is lehet, hogy mindkettő, mindenesetre úgy a huszadik rész óta tudom, hogy ez fog történni, és ennél nagyobb titkot még nem tartottam a történettel kapcsolatban. Szóval élvezzétek, vagy szenvedjetek (na jó azt azért ne), de mindenesetre jó szórakozást kívánok hozzá!
De most kivételesen nem is mondanék többet, legyen csodás estétek/napotok/hetetek, drágáim, még egyszer köszönök mindent és ha minden igaz, jövőhéten találkozunk!

Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.
***


Fáradtan kifújtam a levegőt, ahogy megálltam a lakás ajtaja előtt, hogy kihalásszam a kulcsomat a táskámból – ugyanis bár Kylie tudomásom szerint itthon volt, őt ismerve várhattam arra, hogy meghallja a kopogást – majd két perc szenvedést követően a zárba illesztettem. Amint beléptem az előszobába, megcsapott a frissen főzött étel összetéveszthetetlen illata, vagyis inkább ez esetben szaga, ugyanis valamilyen különös oknál fogva éreztem, ahogy a gyomrom újabb görcsbe rándul, mint akinek még az étel gondolata sem tetszik.
Noha tény és való, hogy mindez annyira nem lepett meg az elmúlt pár nap után, ahol sorozatosan azon kaptam magam, hogy a lehető legváratlanabb pillanatokban akarom elhányni magam. De figyelembe véve a jelen körülményeimet, nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, elvégre a stressz sok mindenre képes, ezt már sikerült megtanulnom az elmúlt néhány év során.
- Chloe? – rángatott ki a gondolatmenetemből Kylie hangja a konyha felől, mire az említett helyiség felé vettem az irányt.
- Én vagyok – kiáltottam vissza, és már úton is voltam felé, azonban a konyhába érve meglepetten tapasztaltam – már ha ez egyáltalán lehetséges, elvégre mostanában többször láttam őket együtt, mint sem Kylie-t egyedül – hogy Zayn is jelen van.
Nem tudom megmondani pontosan, mikor alakult ki a szokásuk, hogy heti két-három alkalommal együtt főznek, azonban egy ideje már gyakran futok beléjük itt, ahogy nagy összpontosítással dobnak össze ezt-azt.
Amiből persze a végén egy nyolc emberre elegendő adagot elém tolnak, hogy egyek, és bár meg kell hagyni, van tehetségük a dologhoz, a negyedét alig bírom leerőszakolni a torkomon.
A kavargó gyomrommal pedig egy pillantást sem tudtam venni a remekműre.
- Már megint mit alkottok? – kérdeztem köszönés helyett, ahogy kibújtam a kabátomból.
- Ne kérdezd, az ő ötlete volt – mutatott Kylie a hűtőben kotorászó Zayn-re. – De elvileg valami halas cucc. Kérsz?
A hal szóra – csakúgy, mint a szagra – már émelyegni kezdtem, így gyorsan megráztam a fejem.
- Kajáltunk Lexi-vel. – füllentettem. – De azért köszi.
- Tényleg, mi volt? – fordult felém Kylie, miközben letett a konyhaszigetre két tányért. – Jól ment?
Bólintottam, noha a jól ment talán nem a megfelelő kifejezés arra, ami ma történt, bár tény, hogy jobban sikerült, mint amire számítottam, vagyis mint amire mindketten számíthattunk, annak ellenére, hogy nem ültünk túl sokat a szüleinkkel kapcsolatos témán, de senki sem mondta, hogy könnyű lesz.
Főleg nem két év után.
Mindenesetre megállapodtunk, hogy kezdetnek az is megteszi, hogy hetente összeülünk egy kávéra, aztán pedig a többi majd eldől magától – elvégre nem is tehetünk nagyon mást.
- Lexi semmit sem változott – vontam meg a vállamat.
- Gondoltam – jegyezte meg cinikusan a legjobb barátnőm, és kikerült, hogy az asztalhoz mehessen. – Tuti nem kóstolod meg?
- Nem vagyok oda a halért – húztam el a számat, ahogy a gőzölgő tányér közelebb került hozzám, a szaggal együtt, amit áraszott.
- Mióta? – vonta fel a szemöldökét Kylie.
Zayn felnevetett a háttérben, mire egy emberként kaptuk felé a tekintetünket, bár Kylie pillantásában lehetett valami, elvégre szinte azonnal abba is hagyta.
- Bocsi – mondta, és felém fordult. – De még sosem volt olyan, aki nem akarta volna megenni, amit főztem. Most vérig sértettél.
Az égnek emeltem a tekintetem, noha pontosan tudtam, hogy csak húzni szeretne, mint általában, elvégre ez számított Zayn egyik kedvenc elfoglaltságának, főleg ha látta rajtam, mennyire nem vagyok vevő rá.
- Ha megkóstolom, békén hagysz? – kérdeztem.
- Lekötelezel, Chloe – biccentett, és megeresztette felém a nyertesek vigyorát.
Próbáltam a szemeimmel is érzékeltetni, mennyire szívesen felpofoznám, miközben követtem őket az asztalhoz és helyet foglaltam Kylie mellett.
- Amúgy te mióta vagy ekkora szakács? – érdeklődtem.
- Egyszer unatkoztam turné közben, és az egyetlen dolog, ami volt a hotelszobában, egy szakácskönyv volt, ne kérdezd miért, így eltöltöttem pár órát a tanulmányozásával – mondta egy vállvonás kíséretében. – Aztán lássanak csodát, kiderült, egy kibaszott séf vagyok.
- Meg szerény – szúrta közbe Kylie leplezetlen szarkazmussal a hangjában, Zayn azonban válaszra sem méltatta, felmutatta a középső ujját, amit a barátnőm vigyorgása követett.
Nem ez volt az első alkalom, hogy be kellett ismernem, eltekintve minden fájdalomtól, amit ezek ketten átélhettek a kapcsolatuk során, együtt mégis jobbak voltak, mint külön.
Már csak azért is, mert, ahogy telt az idő és lehetőségem nyílt kicsit megismerni Zayn-t, rájöttem, szinte kiköpött mása Kylie-nak; szinte mindenre hasonlóan reagáltak, ha nem ugyanúgy, egyszerre mozdultak, és úgy egymásra voltak hangolva, mint egy páros sem, akit ismertem.
Ekkor történt meg, hogy Louis arca ismét megjelent előttem, mint egy árny a múltból.
Egy árny, aki készen állt, hogy bármelyik boldognak tűnő pillanatomban ledönthessen a lábamról – már ha egyáltalán létezik olyan számomra nélküle, hogy boldog pillanat.
Bár ha nagyon őszinte akartam lenni magammal, nem ez lett volna az egyetlen dolog, ami megszűnt létezni számomra, mióta kisétáltunk egymás életéből, vagyis utoljára én az övéből; sikerült elérnie, hogy azt sem tudjam, ki vagyok valójában.
Elvégre ahhoz túl sokat volt jelen, túl sok mindent változtatott meg körülöttem és bennem, hogy aztán bármiféle maradandó károsulás nélkül eltűnjön.
Külső szemlélőként talán az ember azt gondolta volna, már rég túlléptem. Hogy egyáltalán nem fáj. Hogy úgy élem az életem, mintha Louis nem lett volna más benne, mint egy ideiglenes szereplő, aki tényleg csak egy alkalmi szórakozásom volt.
De amit egy külső szemlélő sem fog meglátni, az a fájdalom, ami erejét veszi rajtam minden reggel, amikor az első gondolatom ő, a nap minden órájában, amikor eszembe jut és minden este, mikor az ő arca, amit utoljára látok magam előtt, mielőtt nagy nehezen sikerül elaludnom.
Már ha egyáltalán tényleg sikerül, és nem azon kapom magam, hogy órákon keresztül azon tűnődőm, milyen lenne, ha most ő is itt lenne velem és alvás helyett őt hallgatnám, ahogy kibeszéli magából a sérelmeit, aztán pedig kiszedi belőlem az enyéimet, magához húz, és azt mondja, minden rendben lesz.
Milyen kár, hogy túl sok az a mi lenne ha.
- Kérsz mellé krumplit? – kérdezte Kylie, de nem várta meg a válaszom, már felém is nyújtotta a tálat, én pedig gépiesen érte nyúltam, miközben még mindig a saját gondolataimmal voltam felfoglalva.
Hiába volt minimális étvágyam, és kavargott a gyomrom még mindig.
Hallgatni kezdtem a beszélgetésüket, hátha ezzel megmentem magam a további fájdalomtól, amit a Louis-val kapcsolatos emlékeim okoztak, bár egyre nehezebbnek találtam a valóságot. És az sem segített, hogy a furcsán erős szagú hal is előttem volt, készen állva arra, hogy megegyem, noha semmi gusztusom nem volt hozzá.
- Chloe? – felkaptam a fejem, mire Kylie és Zayn értetlen tekintetével találtam szemben magam.
- Mi az? – kérdeztem.
- Azt kérdeztem, minden oké? – vonta fel a szemöldökét Zayn, ahogy a pillantásával az enyémet kereste. – Kicsit sápadt vagy.
- Aha, persze – vágtam rá, enyhén megrázva a fejem. – Csak túl sok volt ez a mai nap – nyúltam a villám felé, és szúrtam rá egy apró falat halat.
Nem úgy néztek ki, mint akiket sikerült teljesen meggyőznöm, de mindketten visszafordultak a saját tányérjuk felé, én pedig lenyeltem a halat. Bár ne tettem volna.
- Milyen fűszer van ezen? – kérdeztem, miközben éreztem, ahogy a hányinger ismét erejét veszi rajtam a túlságosan is intenzív íz miatt.
- Bors? – meredt rám Zayn úgy, mintha megőrültem volna.
Ami nem állt messze az igazságtól, tekintve, hogy kezdtem tényleg úgy érezni magam, mint akinek elmentek otthonról.
- Csak nagyon erős – feleltem, de azért szúrtam egy újabb darabot a villámra, tekintve, hogy eszem ágában sem volt megsérteni Zayn-t, még akkor is, ha egy részem tudta, nem az a sértődős típus.
- Konkrétan alig tettünk rá bármit is. Csak a szószba, de abból nem is kértél – rázta meg a fejét Kylie. – Biztos minden oké?
- Persze, csak ma biztos érzékeny vagyok a dolgokra, ennyi – intettem le, akkor is, ha mélyen belül tudtam, hogy ez nem teljesen igaz.
Elvégre az elmúlt másfél hétben ugyanilyen érzékeny voltam mindenre, azzal a különbséggel, hogy minden nappal rosszabb volt a dolog.
Továbbra sem érthették, mi bajom van, de ismét annyiban hagyták, egészen addig, míg le nem nyeltem az újabb falatot, aminek hatására mintha minden kellemetlen érzésem megduplázódott volna.
- Na jó, most komolyan, mi van veled? – meredt rám a legjobb barátnőm, most már inkább rémülten, mint sem értetlenül.
- Mindjárt jövök – pattantam fel, majdnem felborítva a székem, és amilyen gyorsan csak tudtam, a földszinti fürdő felé vettem az irányt, miközben magamban fohászkodtam azért, hogy időben odaérjek.
- Chloe! – kiáltott utánam, Kylie, de mintha meg sem hallottam volna.
Alighogy becsaptam magam mögött az ajtót, már a vécé felé hajoltam, hogy kiadjam magamból azt a minimális mennyiségű ételt, amit a mai nap elfogyasztottam.
Fogalmam sem volt, mi történhetett velem, elvégre életem során összesen talán kétszer rontottam el a gyomromat, és akkor sem voltam ennyire rosszul, most pedig aztán mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy mindent össze ettem volna.
Összerezzentem, miután valaki kettőt kopogott az ajtón, bár sejtettem, melyikük lehet.
- Chloe, jól vagy? – Kylie meg sem várta a válaszom, már le is nyomta a kilincset, épp abban a pillanatban, hogy gyorsan lehúztam a vécé tartalmát.
- Persze – vágtam rá, és megtöröltem magam az első törölközővel, ami a kezembe akadt. – Csak elronthattam a gyomrom valamivel.
- De hát te sosem hánysz – rázta meg a fejét. – Még ha részeg vagy, akkor sem.
Mivel semmi humorom nem volt az ittas állapotomról beszélgetni, mikor olyan érzésem volt, mint akit csúnyán helyben hagytak, figyelmen kívül hagytam, amit mondott és feltápászkodtam.
- Jól vagyok. Tényleg.
- Tart már egy ideje ez? – kérdezte, miközben a csaphoz hajoltam, hogy megmossam a kezem.
- Pár napja minden szag rohadt erős, de eddig sosem volt még ehhez hasonló – vontam meg a vállamat. – De biztos csak meg fog jönni, legalábbis ideje lenne.
- Miért, mikor kellett volna? – vonta össze a szemöldökét.
- Nem tudom, talán egy hete, de lehet kevesebb. Mostanában nem számoltam – mondtam.
Figyeltem, ahogy az arckifejése az aggódóból egyenesen a rémültbe vált, ezzel egyidőben pedig vagy három árnyalattal világosabb lesz.
Akkor jöttem rá, hogy mi csaphatta arcon; a felismerés.
- Mikor voltatok utoljára együtt Louis-val? – tette fel a kérdést, amitől majdhogynem én is padlót fogtam, a mögöttes tartalmától legalábbis mindenképp.
- Én nem… - kezdtem, azonban hirtelen magam sem tudtam, hova akarok kilyukadni, vagy éppen mit akarok letagadni.
Azt ugyanis Kylie tudta, hogy pár hete találkoztam Louis-val, elvégre ő is ott volt a klubban történtek során, de azt sosem mondtam el neki, hogy mi történt az azt követő éjszakán.
- Úgy három hete – mondtam végül. – De nem értem, miért lényeg ez…
- Használtatok óvszert, amíg együtt voltatok? – vágott közbe egy újabb kérdéssel, ahogy lehalkította a hangját, valószínűleg, hogy ne hallja meg a kint tartózkodó barátja.
- Te is tudod, hogy tablettát szedek – ráztam meg a fejem. – Legalábbis akkor még biztos szedtem, hiszen…
Azonban nem tudtam befejezni a mondatot, mikor rájöttem, amit mondani készülök, közel sincs az igazsághoz. Elvégre pontosan egy hónapja nem szedem őket.
A felismerés az én arcomra is kiülhetett, a kétségbeeséssel együtt, ugyanis Kylie közelebb lépett hozzám, a kezét az enyémre helyezve.
- Chloe...
- Az nem lehet – suttogtam, ahogy megráztam a fejemet. – Kylie, én nem…
Egyikünk sem volt képes megszólalni hosszú pillanatokon keresztül, míg nem a barátnőm hirtelen ellépett mellőlem és a fürdőszoba szekrény felé lépett.
- Csak egy módon deríthetjük ki – mondta, és levett az egyik polcról egy dobozt. – Ha ezt most megcsinálod.
Nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy tudjam, egy terhességi tesztet nyújt felém, azonban nem igazán tudtam hova tenni, mégis miért tárol itthon ilyet, és ezt le is vehette a tekintetemből, ugyanis megvonta a vállát.
- Most mi van? Sosem lehet tudni. Pont az ilyen helyzetekre tökéletes.
Hiába takart mindent a jószándék, erősen a nyelvemen volt, hogy helyre tegyem Kylie-t, számomra a terhesség és tökéletes szó igen messze állt egymástól, de azért kivettem a kezéből a dobozt, és hátat fordítottam neki, hogy elvégezhessem, amit el kell.
Ha azt mondom, életemben nem volt még ilyen nehéz három percem, akkor nem túlzok, ugyanis minden egyes másodperc egy újabb rántás volt a késen, ami már eleve a szívemben volt az elmúlt néhány hétben.
Minden egyes másodperc egyre inkább megerősítette azt, amitől rettegtem, mióta elkezdett összeállni bennem a kép arról a bizonyos estéről, ahol aztán mindenre gondoltunk, csak a védekezésre nem. Mert akkor az utolsó dolog, amire gondoltam, hogy már nem szedem azokat a nyomorult tablettákat.
Most pedig az a hibám készül hatással lenni a hátralévő életemre.
- Megnézheted – mondta alig hallhatóan Kylie, kirángatva ezzel a gondolatmenetemből.
Megráztam a fejem, és felé nyújtottam a kezemben tartott tesztet.
- Inkább te.
Valamiért képtelen voltam az első lenni, aki szembenéz az igazsággal.
Az érzés ismerős, nem igaz, Chloe?
Kylie bólintott, és közelebbről is szemügyre vette a kis tárgyat, néhány másodpercen belül pedig kiült az arcára az a valami, amitől abban a pillanatban felmondták a lábaim a szolgálatot, hiába nem mondott semmit. De nem is kellett, pontosan tudtam a választ.
Terhes vagyok.
- Chloe – kezdte volna, azonban megráztam a fejemet.
- Ez nem történhet meg – suttogtam, ahogy könnyek lepték el a szemem és folytak le az arcomon. – Ilyen nincs.
Kylie letérdelt mellém, és bár fejben teljesen máshol jártam, szó nélkül belebújtam az ölelésébe.
- Most mégis mit csináljak? – kérdeztem, leginkább saját magamtól, miközben a könnyeim megállás nélkül folytak.
Akármennyire is próbálkoztam, képtelen voltam tisztán gondolkozni, miközben tudtam, az életem éppen most vett száznyolcvanfokos fordulatot, csak éppen fogalmam sem volt, melyik irányba. És mindezt úgy, hogy Louis nincs mellettem, hiába részese a dolognak pont annyira, mint én.
És neki minderről még csak sejtése sincs.
- Hogyan csináljam ezt végig, Ky? – fogalmam sincs, miért éppen tőle vártam a választ, elvégre, ha valaki, akkor ő még kevesebbet tudhatott. - Nem lehetek anya huszonegy évesen.
Azonban az ölelésével sikerült elérnie, hogy a gondolataim ne arról szóljanak, hogyan tegyek valami olyat, amit később még megbánhatok.
Mintegy végszóra két kopogás hallatszódott a fürdő ajtaján, mire egy emberként kaptuk fel a fejünket, és fordultunk oda.
Kylie először rám, majd ismét az ajtó felé nézett, végül pedig felnyúlt a kilincshez és résnyire nyitotta, aminek az ajtajában Zayn gondterhelt arca jelent meg, a pillantásunk szinte azonnal összekapcsolódva, az okát pedig már akkor tudtam; mindent hallott.
De valamiért képtelen voltam haragudni rá emiatt, ez volt a legkisebb bajom jelen pillanatban, továbbá volt egy sanda gyanúm, Zayn már a konyhában összerakott mindent.
- Tudom, hogy jelenleg az én tanácsomra vágysz a legkevésbé – mondta alig hallhatóan. – De el kell mondanod Louis-nak.

8 megjegyzés:

  1. Már most várom a folytatást!!! Ez egyre jobb!😚😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mumo!
      Naagyon örülök, ha így gondolod, nagyon szépen köszönöm és már úton van a folytatás, terveim szerint ma posztolom.:)<33

      Ölellek<3

      Törlés
  2. Na neeeee!
    Viccelsz velünk most remélem! Miért pont most? Szegény Chloenak így is van elég gondja Louisval, hát aztán ezek után..:D
    Nem számítottam ekkora a csavarra de azért kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lulu!
      Kérlek ne haragudj, amiért csak most válaszolok, de súlyos időhiányban szenvedek, mint általában ilyenkor.<3
      De a rész már úton van, reményeim szerint délután vagy este érkezik, és nopara lesz ennek még jelentősége és annyira nem reménytelen a helyzet, mint amilyennek látszik.:D<3

      Köszönöm szépen, hogy írtál drága, legyen csodás napod és ha minden jól alakul, hamarosan ismét átkozhatsz a folytatás miatt.<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Woowww!!! Úr isten!! Ez volt az amire a legkevésbé sem számítottam! Ezzel most egy új remény csillant fel a szemeimben a boldog véget illetően! Hiszen ez a pici újra összehozhatja őket! 💙💙💙💙💙 Emellett viszont sajnálom szegény Cloét, hiszen még azt hiszi, hogy nem lesz jó anya, de hiszem hogy Louis segíteni fog neki mindenben, hiszen ő is szereti még Cloét!
    Még mindgig nagyon imádom a történetet és nagyon várom a következö részt! 💙💙
    Szép szünetet neked! 💙💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!
      Először is kérlek ne haragudj a megkésett válaszért.<3 Másodszorra pedig imádom a pozitív hozzáállásodat a történet kapcsán, elvégre ez tényleg nem feltétlenül negatív fordulat, bármi lehetséges én azt mondom, szóval meglátjuk.:D<3 Mindenesetre nagyon-nagyon örülök, ha tetszett, amit olvastál és ha sikerült meglepni, nagyon szépen köszönöm, én pedig még mindig téged imádlak!<333
      Bízom benne, hogy nem okozok csalódást a következővel sem, bár lehet átkozni fogtok a vége miatt hehe.

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, legyen csodás hétvégéd, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Hello-Hello drágám!❤️
    Egy ilyen részt itt abbahagyni? Ez felér egy kínzással!
    Eszméletlen lett!
    Örülök, hogy Lexivel minden jól volt, az kellett volna meg Chloé-nak, ha vele is rosszul alakulnak a dolgok.
    Sajnálom, hogy Louis meg mindig nem kereste, de az események olvasása után, elég valószínű, hogy nem o fog kutatni a másik után.
    A vege egyszerűen sokkolt, álmomba nem gondoltam volna, hogy ez lesz! Chloé terhes! Legtöbbször örülne neki az ember, de pont a Louis-os téma miatt nagyon kettős az, amit érzek ezzel kapcsolatban. Remelem mostmár egyenesbe kerülnek a dolgok, én még egy ilyen viharos időszakot nem bírok ki!
    Imádtam, csodálatos lett. Kellemes hétvégét, vigyázz magadra!
    xoxo,Roni��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!
      Kérlek ne ölj meg túlságosan a vége miatt, mert a következő résznél sem lesz másképp, de azért szeri.:DD<33 (amúgy még mindig te vagy eszméletlen csak mondom<333)
      Egyébként pedig nagyon tetszik a meglátásod azzal kapcsolatban, hogy nem Louis lesz az, aki kutatni fog Chloe után, mert ez tényleg nem így lesz (mini spoiler) de hát meglátjuk, mi sül még ki ebből.:) A viharos időszak miatt pedig ne aggódj, ahogy a terhesség miatt sem, mert nem feltétlenül negatív fordulat, ugyanis leginkább ez lesz az, ami miatt Chloe is kénytelen lesz felhagyni a kisebb önpusztításával, amit a bűntudat miatt tesz. De erről majd a 39. részben részletesebben.<3

      Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy írtál drága - kérlek ne haragudj, amiért ilyen sokáig tartott a válasz - legyen csodás napod, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<333

      -xoxo, Sophie V.
      U.i.: terveim szerint ma jön a következő.:)

      Törlés