2016. december 24., szombat

14. - Birtoklás



Beszélnünk kell.
Az a bizonyos két szó, ami lényegében mindent összefoglalt, amit mondanom kellett volna Kylie-nak, bár az üzenetet Louis-tól kaptam, innentől kezdve tudtam, hiába lenne már túlságosan is ideje a színvallásnak, várnia kell, mint minden másnak.
Noha az első pár pillanatban nem igazán értettem, vajon miért nem hív fel és mondja el úgy, mit akar, azonban miután leesett, hogy a legutóbbi híváskor kinyomtam, és az igazat megvallva, azóta sem hívtam vissza, már kezdtem sejteni, miért nem próbálkozik újból.
Meg hát valljuk be, sosem a türelméről volt híres.
Így aztán kénytelen voltam minden függetlenségről szóló elvemet felrúgni egy találkozó kedvéért, miközben a semlegesség álarca alatt már őrjöngtem, és a kiosztó beszédet írtam Louis számára, mindazok ellenére, hogy nem terveztem a szemébe mondani, nehogy lerontsam ezzel a csendes gyilkost, aki a szemében vagyok. Legalábbis korábban még előszeretettel alkalmazta rám a jelzőt, mikor is végre eljutott odáig, hogy leessen neki, még ha egy seggfejnek is tartom az esetek durván nyolcvan százalékában, nem fogom megmondani neki.
Inkább hagyom szenvedni egy kicsit.
Bár elsősorban nem volt okom arra, hogy bármilyen módon is bántsam őt, elvégre – bár nem terveztem ezt neki is megmondani – egyáltalán nem tartottam őt mindettől függetlenül rossz embernek, vagy olyannak, akit legszívesebben elkerülnék, ha nem lennék a lehető legszebb módon fogalmazva az ágyasa. Noha tény és való, hogy az elmúlt pár hétben a színét sem láttam, pontosítva egészen a Zayn-nel történt kis incidensünk óta, ami után ő sem keresett egy héten keresztül, egészen aznap estig, amikor bájos csevegésbe keveredtem a volt bandatársával, és feltételezett ex-legjobb barátjával. Szóval lényegében nem csak az én hibám, amiért nem jött létre köztünk semmiféle kapcsolat a közelmúltban, noha volt egy olyan érzésem, őt ez baromira nem érdekli.
Kínlódva az ágyamra vetettem magam, telefonnal a kezemben, miközben egyből a lehetséges kiutakat kerestem a találkozó elkerülésével, leginkább a Kylie iránt érzett egyre erősödő bűntudatom miatt, aki persze mit sem sejtve a hamarosan bekövetkezendő kamuzásomról ült odalent az Odaát előtt.
- Ha ezért nem jutok a pokolra, akkor semmiért sem! – motyogtam a tekintetemet a plafonra szegeztem, ahogy próbáltam szépen lassan tudatosítani magamban, ideje lenne levonszolnom magam az emeletről.
Erre pedig az éppen akkor megrezdülő telefonom is figyelmeztetni próbált az üzenettel, hogy itt van értem a kocsi, és van két percem, hogy kimenjek, vagy Louis maga jön be értem.
És noha tudtam, hogy legtöbbször ugat, mint sem harap, sikerült már meglepnie párszor, innentől kezdve nem állt szándékomban kockáztatni, hogy a végén tényleg megteszi, és akkor aztán jöhetett a magyarázkodás Kylie-nak.
Így aztán villámgyorsan felkaptam a mellettem heverő telefont a dzsekimmel együtt, útközben pedig a táskámat, és néhány pillanaton belül már a földszinten is voltam, szembe találva magam az ártatlan tekintető lakótársammal, ahogy némi értetlenség is kiült az arcára a kissé csapzott kinézetem alapján.
Annak ellenére, hogy a hajam és a ruhám is rendben volt.
- Mész valahová? – vonta fel a szemöldökét.
A probléma ott kezdődött, hogy hirtelen fogalmam sem volt, mégis ki lehetne a tökéletes alibim, és noha még mindig ott volt lehetőségnek Aster is – aki persze tökéletes tettestársam volt már így is, hogy majdnem mindennel tisztában volt - nem kockáztattam, hogy esetleg megbántom azzal Kylie-t, hogy őt nem hívom a kitalált találkozónkra.
- Lexi hívott, hogy szüksége van rám. – csúszott ki a számon végül.
Ezért is jutott eszembe a világ legnagyobb hülyesége.
- Lexi? – valamiért nem csodálkoztam Kylie döbbent arckifejezésén, ami keveredett némi hitetlenséggel, amiért a lehető legkevésbé hihetőbb nevet nyögtem be.
- Hiszed vagy sem, de igen. – vontam meg a vállamat, mintha nem lenne nagy ügy.
- Mikor is beszéltetek utoljára? – rázta meg a fejét, mintha még mindig nem tudná összerakni a dolgokat.
- Egy ideje. – feleltem.
Kylie egy pillanatig rezzenéstelenül bámult rám, majd legnagyobb meglepetésemre elnevette magát.
- Te jó ég, mindig tudtam, hogy nem stimmel valami a nővéreddel, de ez már durva.
Hát még milyen durva lenne, ha tényleg felhívott volna, Kylie.
-
De még mindig ő a legnormálisabb az összes közül. – mondtam. – Meg hát mindannyian tudjuk, élet-halál kérdésnek kell lennie ahhoz, hogy Lexi tényleg felhívjon, szóval kíváncsian várom, mivel állt elő.
- Oké, menj, csak ne hagyd magad túl könnyen! – felelte szórakozottan a lakótársam és ismét a tévé felé fordult. – Tudod milyenek.
- Ha netalántán elfelejtetted volna, Ky, én is Diamond vagyok. Ha megszöktem, ha nem. – tettem hozzá a végére, és egy óvatos mosollyal az arcomon intettem neki és az előszoba felé vettem az irányt.
Magamra rángattam a cipőmet, és leakasztottam a kulcsomat, pillanatokon belül pedig már az ajtó túloldalán voltam a mínusz fokok közepette, mire legszívesebben azzal a lendülettel visszafordultam volna, hogy egy évadnyi sorozatra cseréljem Louis-t, de miután felfedeztem a pár házzal arrébb parkoló járművet, tudtam, túl késő. Mondhatni megkönnyebbülésként érintett, miszerint Louis minden ellenkezés nélkül belement a kérésembe, hogy ne álljon meg közvetlenül a ház előtt, valahányszor csak ide téved, nehogy még gyanút fogjon bárki is.
A bárki mondjuk itt ebben az esetben lényegében Kylie-t jelentette, tekintve, hogy a szomszédok nagy része még csak a nevünket tudja, és bőven az idősebb korosztályból vannak, ahol szerencsére senki sem tudja, kicsoda Louis Tomlinson.
Ellentétben a barátnőmmel, aki tökéletesen tisztában van vele, és egy részem még csak bele sem akart gondolni, mi történik akkor, ha azzal is tisztában lesz, milyen szinten köthető vagyok hozzá.


***
Mondhatnám, hogy meglepetésként ért a tény, hogy az autóba beszállva Louis hűlt helyét találtam, azonban volt egy olyan érzésem, ez nem véletlenül alakult így, és miután a kocsit vezető illető közölte velem, hogy dolga akadt és a lakásán vár rám, már szinte éreztem a hazugság szagát. Mintha távolról akarta volna a tudtomra adni, ha azt hittem, egy autóút alatt lerendezhetem őt, akkor ezt nagyon benéztem, mert még mindig ő irányít, akár tetszik, akár nem.
- Menj a francba! – motyogtam alig hallhatóan, miközben a kocsi begördült a házhoz vezető felhajtóra.
Magamra varázsoltam a lehető legsemlegesebb arcot, ami csak tőlem telhetett, miközben egy mosollyal megköszöntem a sofőrnek, hogy kinyitotta előttem az ajtót, és követtem a bejárat felé. Nem kellett sokat várnom, a megfelelő számjegyek beírása után hamarosan már az ismerős ház falai közt lelhettem magam, ahol természetesen már kíséret nélkül kellett felkutatnom a házigazdát, ugyanis abban a pillanatban, hogy átléptem a küszöböt, a kísérők leváltak mellőlem. Felmerült bennem a gondolat, hogy vajon azért, mert ez már nem tartozott a munkaköri leírásukba, vagy Louis egész egyszerűen erre kérte őket, azonban nem sokat merengtem ezen, miután meghallottam az egyik belső szoba felől érkező hangokat, ami némileg sietésre ösztökélt.
- … És szerinted véletlenül voltatok ugyanott pont aznap este?
Noha eredeti terveim szerint sietni akartam, most mégis megállásra kényszerültem az idegen hang hatására, miközben megtorpantam a folyosó közepén, lépésekre a helyiségből, ahonnan az érkezett.
- Oké, lehet hogy egy barom vagyok, de ennyire azért nem. – Louis hangját már mérföldekről is felismertem volna. – Nyugodj meg, pontosan tisztában vagyok vele, hogy miattam ment oda. Csak azt nem tudom, mi a francot akar tőlem.
Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy a beszélgetés Zayn nevéhez kapcsolódik, azonban nem igazán sikerült összeraknom, vajon milyen szerepet játszik ebben az egészben az ismeretlen.
- Meg persze tőle. – tette hozzá a hang kissé szórakozottan.
- Ja. – felelte kurtán Louis. – Az is érdekelne.
- Eddig is tudtuk, hogy a mások tulajdonai a gyengéi.
- Az egy dolog, de Zayn nem csinálna ekkora ügyet egy lányból, főleg nem egy olyanból, akiről azt feltételezi, alkalmi partner. Olyat ő is találna magának, és még csak kérnie sem kell. Plusz ott van a barátnője, vagy mije. Chloe valamiért jobban érdekli, csak fogalmam sincs miért.
- Erre szeretnél rájönni, nem igaz?
Kis szünet következett, aminek köszönhetően lehetőségem volt némi levegő után kapkodni, ha már az elmúlt pár percben elég nehézkesen ment, miközben próbáltam felfogni a hallottakat.
Nem akarom tudni, mit kapok, amiért túl kíváncsi vagyok.
- Az én dolgaimmal csak ne játszadozzon senki. Főleg ne Zayn.
Dolgaimmal.
Mintha csak egy rohadt tárgy lennék.
Összeszorított állkapoccsal támaszkodtam a falnak, miközben továbbra is nyitva tartottam a fülem, noha volt egy olyan érzésem, talán kevesebbel megúszom, ha nem hallok többet.
- Akkor azt hiszem, mindent átbeszéltünk. Majd jelentkezem, ha megtudok valamit. – mondta a hang mintegy végszóként, amit léptek követtek a szoba másik irányába, majd egy ajtócsapódás, amiből arra következtettem, Louis beszélgetőpartnere elhagyta a helyiséget.
Annak ellenére, hogy egy részem egyáltalán nem lepődött meg a hallottakon, csak úgy, mint Louis, valamiért én sem tudtam összerakni a képet, miközben engem tartanak a szálak mozgatójának, holott számomra kétségkívül Zayn volt az, miközben fogalmam sem volt róla, mégis mi a fenét akar tőlem azon kívül persze, hogy felhúzza a volt bandatársát.
Végigpörgetve az előbb hallott szavakat, hirtelen nem tudtam eldönteni, min boruljak ki jobban, hogy Zayn tényleg ennyire rám van kattanva vagy, hogy Louis nyomoztat utána, miközben lényegében a tulajdonának nevezett.
Néhány pillanat múlva ráeszméltem, kicsit sok ideje álldogálok már a fal túloldalán, miközben tisztán hallottam Louis matatását a másik szobából, így egy nagy levegő kíséretével elindultam, hogy szembenézzek azzal a káosszal, amibe akaratom ellenére belekevertek.
Alig pár lépéssel később már elém is tárult a már jól ismert nappali, benne a nekem háttal álló Louis-val, aki éppen előszeretettel öntötte ki magának a whisky-t egy pohárba, és bár nem fordult felém, pontosan tisztában voltam vele, tudta, hogy itt vagyok.
- Fáradj beljebb, Chloe. – mondta, mint egy végszóként, miközben felém emelte a tekintetét.
Keresztbefontam magam előtt karjaim, miközben tettem egy lépést felé, azonban rögtön azután megtorpantam. Felvont szemöldökkel nézte végig a bennem zajló küzdelmet, amit egy hümmögés kísért, végül pedig egy enyhe mosoly, azonban ez alkalommal nyoma sem volt benne a szokásos szórakozottságának.
- Érdemes megkérdeznem, mennyit hallottál, drágám, vagy felesleges?
- Az attól függ. – feleltem halkan.
Egy ideig egyikünk sem szólt semmit, ez idő alatt pedig volt alkalmam végigmérni őt tetőtől talpig, mire kénytelen voltam megállapítani, ma is túl csábító ahhoz, hogy ne remegjen bele a térdem, miközben kölcsönösen végigfuttatta a pillantását rajtam.
Ha tippelnem kellett volna, azt mondanám, programja lehetett, legalábbis a felzselézett haj és a félig-meddig elegáns ruházata erről árulkodott, én pedig egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogyan tud egyszerre több stílust is felvenni úgy, hogy még az jól is álljon neki. Ugyanis láttam én már őt az itthoni kinézetétől kezdve a díjátadón viselt öltönyéig is, azonban annak ellenére, két végletről beszélünk, mindegyikben száz százalékosan megállta a helyét.
Úgy tűnik, a show biznisz ezt is belenevelte a leplező magatartás mellett.
- Na, mi van veled, Chloe? – nevette el magát hirtelen, mire visszakerültem a való világba, ahol még mindig velem szemben állt, miközben csaknem felfalt a tekintetével. – Ez a csend nem vall rád. Gyerünk! Mondd ki nyugodtan, mit gondolsz erről az egészről! – az utóbbi inkább hangzott parancsnak, mint sem kérésnek, a kissé elhidegült pillantását nézve legalábbis biztosan.
- Mit akar tőlem Zayn? – kérdeztem végül.
Louis elgondolkozva meredt rám egy pillanatig, majd ismét feszült mosolyra húzta a száját.
- Ezek szerint még sem hallottál mindent. – jegyezte meg. – De fogalmam sincs.
- Nem, nem úgy értem. – ráztam meg a fejemet, miközben tettem még egy lépést felé. – Azt akarom tudni, te mit gondolsz, Zayn mit akar tőlem? Mert tudom, hogy van elképzelésed.
.- Tudod? – vonta fel a szemöldökét, hátha ezzel elbizonytalanít, de nem adtam magam olyan könnyen.
- Meglepne, ha nem lenne. – vontam meg a vállamat.
- Mit szeretnél, mit mondjak? – támaszkodott neki a háta mögött lévő ablakpárkánynak, ahogy szembe fordult velem. – Zayn egy seggfej, ezt eddig is tudtam. Mondhatnám, hogy a seggfej magatartásának köszönhetően van rád kattanva, hogy keresztbetegyen nekem, de az túl sablon lenne. Ezért kértem mások segítségét, hogy kiderítsék, mit akarhat tőled. – mondta, majd résnyire szűkült szemmel folytatta. – Szerinted nem tudok a kis találkozótokról?
Összeszorítottam a számat, miközben álltam a pillantását, és próbáltam nem döbbentnek tűnni, noha egy részem igazán sejthette volna, hogy nem úszom meg egykönnyen a múltkorit, még ha akaratom ellenére kereszteződtek az útjaink Zayn-nel.
Azt már meg sem akartam kérdezni magamtól, vajon honnan tudja mindezt, elvégre már egy ideje kénytelen voltam szépen lassan beismerni, Louis mindig egy lépéssel előttem jár.
- Most jön az a rész, hogy megvádolsz? – érdeklődtem, szórakozottságot erőltetve magamra.
- Kéne? – billentette oldalra a fejét, majd felnevetett. – Ugyan már, pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem dőlsz be Zayn-nek. Nem vagy az a fajta.
- Honnan tudod? – vontam fel a szemöldökömet.
- Mert akármennyire is próbálod tagadni, mélyen belül te is tudod, hogy nem lennél képes ezt tenni velem, és persze saját magaddal sem szeretnél kicseszni. Zayn nem olyan, mint én, Chloe. Velem ellentétben, ő nagyon szívesen benne van a játékban bármikor.
- De hiszen neked is egy játék vagyok. – mondtam ki a nyilvánvalót, mire saját magam is meglepődtem a hangom keserűségén.
Ez alkalommal kicsit sem ért meglepetésként a csend, ami beállt közénk. A tekintetemet a földre szegezve készültem fel az újabb csapásra, hogy végleg megbizonyosodjak arról, tényleg nem vagyok más, mint a tulajdon játékszere, amit ide-oda rángathat, amikor csak akar. Azonban tisztában voltam vele, hogy ezt nem róhatom fel neki, elvégre én mentem bele ebbe az egészbe, miközben egészen nyugodtan nemet mondhattam volna.
- De legalább az enyém vagy.



***
Szevasz-tavasz fiatalság!<3
(amúgy jó hogy tél van, de mindegy)
  • Először is nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, remélem nagyon kellemesen telnek az ünnepek, a szünet és hogy mindenki él és virul!<3 Továbbá üdvözlök mindenkit az eltűnésem után, és ezúton is a világ összes bocsánatkérését küldöm, amiért eltűntem, mint a kámfor, és nem jelentkeztem az ígért időben, de az iskola lényegében maga alá temetett a vizsgákkal, témazárókkal és egyebekkel, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Mindenesetre nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt új rész, én sem így terveztem - sőt egyáltalán nem - bevallom őszintén, nagyon kényelmetlenül érint, szóval remélem van még, aki kíváncsi a történet folytatására és nem utáltatok meg teljesen.
  • Azt, hogy milyen rendszeresen érkeznek innentől kezdve a részek, nem tudom pontosan megmondani, most hogy szünet van, igyekszem minél többet haladni, hogy később ebből ne lehessen gond, de ha eljön a félévzárás, ismét számítani lehet az eltűnésemre egy-két hétre, ezért előre is elnézéseteket kérem. 
  • Továbbá szeretném megköszönni a támogatásotokat és türelmeteket, nem győzöm hangsúlyozni, mennyi mindent jelent számomra mindkettő, még mindig imádok mindenkit és küldöm persze az összes létező virtuális ölelést!<333 
  • Végezetül pedig remélem elnyeri a tetszéseteket a rész, noha szerintem lehetett volna valamennyivel eseménydúsabb, de hát a dolgok csak most kezdenek érdekessé válni, ígérem, nem vagytok ti még felkészülve arra, mi következik.;)<3
Na, de nem is koptatom tovább a billentyűzetet, kellemes ünnepeket drágáim, legyen nagyon szép karácsonyotok, pihenjetek nagyon sokat, vigyázzatok magatokra, köszönök szépen mindent még egyszer ééés hamarosan találkozunk!<3

Mindenkit szeretek :)

-xoxo, Sophie V.

U.i.: bármiféle kérdéssel, óhaj-sóhajjal, nem csak a bloggal kapcsolatban még mindig megtaláltok Ask-on, továbbá e-mail-en.<3

2 megjegyzés:

  1. Hello-Hello drágám!❤
    Észméltetlen lett a rész!
    Ennyi idő után már olyan volt, mint egy csöpp víz, amit végre megkapott az ember!
    Chloé titkolózása még mindig nem nagyon tetszik, hiszen Kylie valamikor rá fog jönni szerintem a dologra, és ebből szerintem elég nagy botrány keveredhet...
    Eléggé meglepődtem, hogy a Zayn-es incidens óta nem beszélt Lou és Chloé.
    Zayn nem tudom, hogy mit akar, de szerintem sokkal több van ebben az egészben, mint ez a 'Louis csaja' dolog.
    Chloé és Lou kapcsolta már az elejétől nem 'normalis', nem is tudom, honnan vette Chloé hogy rendesen meg tudják beszélni a dolgot!:D
    Utólag is kellemes ünnepeket, előre is boldog új évet és vigyázz magadra!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!<3
      Szerintem te vagy az eszméletlen, mindenesetre nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon sokat jelent!<3333
      Igen, Chloe valóban kissé vékony jégen táncol már Kylie-val kapcsolatban, de nem sokáig lesz már titok, ami Louis és közte van, egyébként az elképzelés ezzel kapcsolatban már megvan a fejemben, és nagyon kíváncsi leszek majd a véleményedre, de hát majd meglátjuk.:) Egyébként a meglátásaid most is elég közel járnak, bár nem spoilerezek, de Zayn tényleg többet lát Chloe-ban, persze majd az is kiderül, miért, szerintem pedig erre kifejletre senki sem fog számítani.
      Ami pedig Chloe és Louis beszélgetését illeti, nos, hát igen, nekik semmi sem megy olyan normálisan ha már maga a kapcsolat sem valami kispályás.:D
      Neked is kellemes ünnepeket, drága, aztán majd boldog újévet is ha addig nem lenne lehetőségem kívánni, vigyázz magadra, pihenj nagyon sokat és köszönöm szépen, hogy írtál!<3

      Imádlak<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés