2017. január 15., vasárnap

15. - Fordul a kocka




Annak ellenére, hogy a kapcsolatunk direkt az ilyesfajta problémák elkerülése végett lett olyan, amilyen, most mégis úgy álltunk egymással szemben, mintha mindketten valamiféle vallomással tartoztunk volna a másiknak, vagy legalább is lett volna mit mondanunk. Ahogy elnéztem az előttem álló Louis-t a szemében megbúvó dühvel és a tehetetlenséget visszatükröző kapkodó mozdulataival, miközben az álla megfeszült az idegességtől, szinte már sajnáltam őt, amiért ismét olyan dologba keveredett, amiben láthatólag nem is akart részt venni. Noha mélyen belül nem igazán értettem, miért csinál ebből akkora ügyet, ha ezzel bőven átlépi a kettőnk megállapodásának határait, miszerint csak egymás szórakozásai vagyunk, nem tudtam nem észrevenni, ahogy a szeme automatikusan elsötétült, mikor azt mondtam, számára sem jelentek többet egy rohadt játéknál.
De legalább az enyém vagy.
Noha száz százalékig biztos voltam benne, hogy nem hallottam rosszul, mégsem tudtam értelmezni.
- Mondd ezt Zayn-nek. – mondtam végül, miközben igyekeztem érzelemmentesnek tűnni, annak ellenére, valójában az összes létező érzelem végigment rajtam egyetlen pillanat alatt.
Ennek köszönhetően pedig egyik percről a másikra úgy éreztem magam, mint aki napok óta nem aludt egy szemhunyásnyit sem.
Nem tudtam, boldogítania kellett e volna annak, hogy Louis sem nézett ki jobban, ahogy látványosan küzdött a benne lévő érzelmekkel, miközben ide-oda döntögette a poharában lévő italt.
- Nem is tudom, drágám, szerintem jelen pillanatban nem vagyok eléggé a kedvence ahhoz, hogy hallgasson rám. – felelte végül szórakozottságot tettetve, majd ivott egy kortyot.
Fogalmam sincs, hogy jutottam el odáig, hogy ezen gondolkozzak, azonban ahogy elnéztem őt a whiskyvel, és magamat pedig a bizonytalanságommal, amitől lassacskán ordítani tudtam volna, akaratlanul is felrémlett előttem a Heaven’s-ben töltött esténk, azon belül pedig a Zayn megjelenése előtt történtek, amikor még egyikünk sem tudta, mibe fogunk keveredni fél órán belül.
Amikor még ez az egész, ami köztünk van, tényleg csak a szórakozásról szólt, mint ahogy az éjszaka is annak indult, és amikor ott volt az a valami, ami nem hasonlított egyik olyan érzéshez sem, amit Louis keltett bennem korábban. Amikor az ismeretségünk alatt először és egyben utoljára voltunk valóban közvetlenek egymással.
Láthatta rajtam, hogy valami nincs rendben, vagy legalábbis érezhette nyilvánvaló távolságtartásomtól, ahogy eszembe sem akár egy lépést is tenni felé, és bár nem volt szándékos, a tekintetét látva ő ezt másképp értelmezte.
- Fogalmam sincs, mit vársz tőlem, Chloe. – a hangja egyik pillanatról a másikra váltott át a szórakozottból reménytelenbe.
Felvont szemöldökkel meredtem rá, ő azonban szilárdan állta a pillantásom, mire elgondolkoztam azon, mégis miféle feloldozást vár most ő tőlem.
- Sosem vártam el tőled semmit. – feleltem, saját magamat meglepve vele, mennyire nehezemre esett hangosan kimondani a nyilvánvalót. – Most sem várok. – tettem hozzá, miközben kihúztam magam.
Azonban még a maradék méltóságom is túlságosan a padlón volt ahhoz, hogy egyenesbe hozzam.
Louis némán méregetett a szavaimat ízlelve, és egy pillanatig úgy tűnt, még a kezében lévő pohárról is megfeledkezett, annak ellenére, hogy már rég kiürült, mielőtt ismét visszatért volna a jelenbe, és szépen lassan letette az előtte lévő kisasztalra.
- Akarom tudni, mi jár a fejedben, Chloe? – kérdezte, ahogy ismét nekem szentelte a pillantását.
Sikerült egy némileg értetlen pillantást kiváltania belőlem a kérdésével, azonban nem úgy tűnt, mint akinek szándékában áll kifejteni azt, így csak egy fejrázásra telt tőlem.
- Miről beszélsz?
- Ugyan már! – horkant fel, miközben ellökte magát az ablaktól és tett felém egy lépést.
Észre sem vettem, ahogy ezzel párhuzamosan hátra léptem, vele ellentétben.
- Erről beszéltem. – bökött felém, vagyis inkább a lábaim felé. – Lehet, hogy most éppen nem, de le sem tudod tagadni, hogy valami nincs rendben. Hiába próbálsz annak nézni, ennyire idióta azért nem vagyok. – mondta, és ismét felém lépett, azonban ez alkalommal nem mozdultam.
- Én nem… - kezdtem, azonban közbevágott.
- Pontosan tudom, hogy valami nincs rendben. És te is.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. – vágtam rá, talán kicsit túl gyorsan, azonban gondolhattam volna, hogy esélytelen ennyivel lerendeznem.
Louis nem szólt semmit, amitől talán jobban rettegtem, mint az esetleges kirohanásától, amitől eléggé rezgett a léc. A legnagyobb döbbenet mégis akkor ült ki az arcomra, amikor szépen lassan elmosolyodott.
- Akkor kérdezd meg magadtól, miért nem bírsz a közelembe lenni.
És abban a mosolyban minden benne volt, aminek köszönhetően még csak meg sem kíséreltem szólásra nyitni a számat, hogy megvédhessem magam.
Ha valaki abban a pillanatban kívülről láthatott volna minket, talán nem tudta volna eldönteni, barátok vagy ellenségek vagyunk-e, noha jelen helyzetben talán én sem tudtam volna megmondani, mennyire szeretne kicsinálni az átható tekintetével, miközben én legszívesebben hozzávágtam volna valamit, csak ne tudjon olvasni belőlem.
Mintegy mentőövként, hogy elszakíthassam a tekintetem az övétől, éreztem, ahogy megrezzen a farmerem hátsó zsebébe csúsztatott telefonom, mire az alsó ajkamat harapdálva nyúltam érte és nyitottam meg az üzenetet.
Lemerültem, de SOS. Tudom, hogy el vagy foglalva, de szükségem van rád. El tudnál jönni értem? Később mindent elmagyarázok. Mindjárt küldöm a címet. – Kylie.
Ha nem olvasom át kétszer is a sorokat, talán észre sem veszem az üzenet végén lévő nevet, azonban még mielőtt felfoghattam volna a lényeget, már jött is a következő SMS a címével és nevével együtt, mire az utóbbit olvasva kérdő tekintettel pillantottam fel az engem vizslató Louis-ra.
- Mi az? – vonta össze a szemöldökét.
- Nem azt mondat, hogy a Heaven’s nem mindenki számára nyitott? – kérdeztem vissza, azonban ezúttal sem kaptam többet az értetlen pillantásánál.
- De ezt mondtam. És ez azért fontos, mert?
- Mert most kaptam egy SMS-t a legjobb barátnőmtől, hogy szedjem össze őt ott. – feleltem, miután gyorsan visszaválaszoltam, hogy indulok és megnyitottam a tárcsázást. – Hívhatok ide egy taxit, vagy inkább az utca elejére? – kérdeztem, és már pötyögtem is volna be a számokat, ha nem lép mellém, és fogja le a kezemet.
Felvont szemöldökkel pillantottam fel rá, ő azonban csak megrázta a fejét.
- Gőzöm sincs, hogy juthatott be a barátnőd, de kizárt, hogy kinyissák előtted az ajtót, ha nem egyedül állítasz oda. – mondta, a kezemet továbbra sem engedve el. – Majd én elviszlek.
Volt bennem némi keserű szájíz az előbb lejátszódott beszélgetésünkre hivatkozva, miszerint nem tudom, mennyire lenne tanácsos egy autóban ülnünk, azonban meg sem közelítette az értetlenséget, amit Kylie és a Heaven’s közötti kapcsolat okozott.
Az egomat félretéve bólintottam, és a telefonomat szorongatva követtem Louis-t ki a szobából, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni az előérzetet, miszerint itt talán többről is lehet szó, mint hogy Kylie ártatlan kiruccanása rosszul sült el.

***
Ahogy sejtettem, az út végig néma csendben zajlott, miközben semmit sem lehetett hallani az autó és a környező város tompa zajától, ahogy végighajtottak velünk a tömött utcákon, miközben legalább háromszor álltunk meg a forgalomnak köszönhetően, mielőtt végre megérkeztünk a rejtett szórakozóhely környékére. Szinte meg sem lepődtem, amikor az ablakon kipillantva feltűnt, mennyivel zsúfoltabbak az utcák a több tucat embernek köszönhetően, mint legutóbb, ráadásul akkor az út egy részét gyalog tettük meg, most mégis sikerült valamivel beljebb kerülnie a kocsinak.
- Meg fogsz tudni állni? – kérdezte Louis a sorőrtől, miközben idegesen kémlelte az embereket, ahogy befordultunk a megfelelő utcára.
- Pont előtte lehet nem, de ahogy látom, lehet jobb is így. – felelte a volán mögött ülő férfi, akit korábban testőrként is láttam Louis mellett.
Némileg viccesnek találtam, hogy a hangjában egy cseppnyi fáradtság sem volt, annak ellenére, hogy jócskán későre járt az idő, azonban ezt betudtam annak, hogy valószínűleg nem ez az első hirtelen jött furikázása ilyenkor, és hogy van gyomra a munkához.
- Mennyire messze? – érkezett az újabb kérdés Louis-tól.
A hangját elnézve nem volt túl lelkes, amiért ismét felmerült a sétálás lehetősége, amit eleinte nem igazán tudtam hova tenni a beszélgetés végéig.
- Nyugi, bemegyek veletek, hozzátok sem fognak érni! – mondta szórakozottan az anyósülésen lévő testőre.
- Ezzel nem nyugtatsz meg. – morogta a mellettem ülő fiú, ahogy előre hajolva pillantott ki a kocsi szélvédőjén keresztül, ahonnan tökéletes rálátás nyílt az utcára, és a hamarosan felbukkanó épület bejáratára. - Ó, ne. Ó, ne. – rázta meg a fejét, ahogy egyre közelebb ért a kocsi.
- Mi az? – vontam fel a szemöldökömet, most már én is az ablakra szegezve a tekintetem.
- Társaságunk van. – felelte a sofőr. – Szólt nekik valaki?
- Nem hiszem, hogy miattam jöttek. – intette le Louis. – Sokan járnak ide, akik még nálam is érdekesebbek, szóval lehet, hogy csak teltház van.
Mivel még mindig nem láttam normálisan, kérdő pillantással fordultam hol felé, hol az ablak felé, azonban nem telt el sok idő, mire végre valahára kiszúrtam azt, amitől egy csapásra feszültség kerekedett az autóba.
- Jaj, ne. – nyögtem fel, mikor már teljes egészében kitisztult előttem a bejáratot övező emberek látványa.
- De bizony. – mondta Louis. – Megjöttek a haverjaink. – bökött a fotósok irányába, miközben megállt a kocsink.
- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet együtt mennetek? – kérdezte a testőre, bizonytalan tekintettel méregetve.
- Kénytelenek leszünk, de még ha mögöttem menne is ügyet csinálnának belőle, szóval teljesen mindegy. – vonta meg a vállát Louis, majd felém sandított, és lekapta magáról a kapucnis felsőjét. – Ezt vedd fel! – nyomta a kezembe, én pedig meg sem próbáltam tiltakozni.
Szó nélkül felhúztam magamra a cigaretta, mentol és parfüm keverékét árasztó pulcsit, előnyben részesítve a kapucnit, mire Louis egy óvatos mosollyal konstatálta, hogy értettem a célzást.
- Na, essünk túl ezen a szaron. – jegyezte meg, miközben a biztonsági kiszállt a kocsiból és az ő oldala felé sétált.
Észre sem vettem, hogy az ujjaim elfehéredtek a pulóver szélének szorítása közben, ahogy lepillantottam a kezemre mielőtt a férfi kinyitotta volna az ajtót Louis előtt, aki a karomat megragadva húzott maga után a járműből.
Reagálni sem volt időm, másodpercekkel később már fel is villant az első vaku, amit szépen sorban követett a többi, ahogy az kamerákkal felszerelkezett alakoknak feltűnt Louis érkezése, akit velem ellentétben egy cseppet sem zavart a némileg vakító fények összessége, határozott léptekkel tartott a bejárat felé, miközben a testőre igyekezett némi távolságot tartani köze és a fotósok között. Ahogy sejtettem, velem már kevésbé foglalkoztak, noha nem sok mindent tudtak velem kezdeni az arcomba húzott kapucninak köszönhetően, hiába szorítottam még mindig Louis karját, és hiába hallottam meg elmosódva a barátnő és gratulálok szavakat, aminek hatására a gyomrom automatikusan görcsbe rándult.
Csakhogy fogalmam sem volt, mégis miért.
Kedvem támadt hangosan felnyögni a megkönnyebbüléstől, mikor végre elértük az ajtót, amit egy pillanattal később már ki is nyitottak előttünk, mire kénytelen voltam beismerni, talán tényleg semmire nem mentem volna Louis jelenléte nélkül, bár még mindig ott lebegett előttem a kérdés, Kylie-nak mégis hogy sikerült bejutnia teljesen egyedül.
Már ha egyáltalán egyedül jött.
Amilyen hamar jött, olyan hamar hessegettem el a gondolatot, miközben szépen lassan megérkeztünk a már ismert kétszárnyú ajtó elé, amely mögött ott rejtőzött a válasz.
Vagy éppen a további bonyodalom.
A még szokatlan félhomálynak köszönhetően nem sok mindent sikerült kivennem belépve a helyiségbe, ahogy ide-oda pillantva próbáltam kivenni a tömegben lévő arcokat, hátha valamilyen csoda folytán megpillantom köztük Kylie-ét, azonban ahogy gondoltam, ennyire azért nem volt könnyű dolgom.
- A francba, Ky. – motyogtam, majd Louis karját elengedve elindultam a tömegben, azonban utánam kapott.
Kérdő pillantással fordultam vissza felé, miközben némileg idegesen tapasztaltam, ahogy a gyomrom egy újabb görcsbe ugrik, miközben a tekintetem találkozott az övével, noha semmi konkrétat nem tudtam kiolvasni a szemeiből.
Szólásra nyitottam a számat, azonban hamar azon kaptam magam, hogy egy szót sem bírok kinyögni, miközben a pillantásom továbbra is Louis tekintetének fogja volt, a földbegyökerezett lábaimról már nem is beszélve. Egyik pillanatról a másikra olyan érzésem támadt, mintha hirtelen mindenem az övé lett volna, és én semmit sem tehettem ez ellen, csak úgy, mint az első találkozásunknál.
A fülemben vér dobogott, elnyomva ezzel a zenét, a légvételem pedig egyre szaporább lett, azonban nem voltam róla meggyőződve, hogy a levegőtlen helyiségnek köszönhetem.
- Biztos vagy benne, hogy nem vársz el tőlem semmit? – formálta a szavakat, ezzel megadva nekem a végső lökést.
Nem tudom, melyikünk lépett először, az is lehet, hogy egyszerre történt, azonban a végeredmény mindenképp ugyanaz lett; a kezeit a derekamra csúsztatta, miközben én a hajánál fogva húztam közelebb magamhoz, ahogy az ajkaimat az övéinek nyomtam.
Mintha robbant volna valami, és az utána keletkezett köd elborította volna az elmémet, úgy szűnt meg számomra a külvilág; csak ketten voltunk, és az érzés, ami kishíján ledöntött a lábamról, és aminek köszönhetően úgy éreztem magam, mint aki elveszítette a maradék józan eszét.
Az alsó ajkaimat harapdálva csúsztatta végig a hátamon a kezeit, majd egy idő után áttért a nyakamra, mire éreztem, hogy a lábaim egy pillanatra felhagynak a szolgálattal, és talán még el is estem volna, ha nem húz magához még közelebb. A szemeim le-lecsukódtak, és hálát adtam az égnek, amiért a hangos zene miatt az emberek nem hallották a nyögést, ami akaratlanul is kiszaladt belőlem, amit Louis váltott kik belőlem, ahogy egyre lejjebb haladt a nyakamon az ajkaival.
Fogalmam sincs, hogyan sikerült visszatérnem a való életben, aminek köszönhetően nagy nehezen rávettem magam, hogy elhúzódjak tőle, azonban egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy ismét egymással szemben állunk, miközben arra várunk, vajon mit lép a másikunk. Hiába próbálkoztam, ezúttal sem sikerült egy épkézláb mondatot sem kinyögni, miközben vártam, hogy némileg lecsillapodjon a mellkasomból kiugrani készülő szívem.
A rohadt életbe, Kylie!
Abban a pillanatban, ahogy felrémlett előttem, mégis miért is jöttem ide elsősorban, legszívesebben a falba vertem volna a fejem az előbb történtekre gondolva, majd gyorsan, még mielőtt ismét olyat tennék, amit megbánok, sarkon fordultam és utat törtem magamnak a tömegben, magam mögött hagyva a döbbent Louis-t. Noha halványlila gőzöm sem volt, mégis merre megyek, vagy éppen merre kéne mennem, nagy nehezen mégis rábírtam magam a haladásra, miközben a tekintetemmel folytattam a keresést, miközben egy idő után egyre nehézkesebbé vált a haladás, ahogy próbáltam áthaladni a táncparketten a bárpult irányában.
Alighogy értem ki egy nagyobb embercsoport fogságából, mintha az égiek meghallották volna a kérésemet, megpillantottam egy ismerős alakot, ahogy háttal nekem álldogál a pult előtt, majd mikor kissé oldalra fordult, megkönnyebbülve ismertem fel benne Kylie-t. Nem tűnt fel az arcára kiült kétségbeesés egészen addig, míg a tízméteres körzetébe értem, és láttam, ahogy idegesen kapkodja a tekintet ide-oda, miközben egy magas alak mellé ért és a vállára tette a kezét.
Másodpercekbe sem telt, megtorpantam, miközben tágra nyílt szemekkel meredtem az előttem álló párosra, azt remélve, csupán az elmém játszadozik velem, és rosszul látok, azonban bárhol felismertem volna az önelégült mosolyt és a kitetovált kart, ami a barátnőm után nyúlt.
- Ez nem lehet igaz. – motyogtam, ahogy Zayn a derekánál fogva húzta magához közelebb a döbbent Kylie-t, akinek rémület ült ki az arcára, ahogy szembefordult a fiúval.
Én pedig ugyanúgy rettegtem, azonban leginkább attól a tekintettől, ahogy Zayn egy rég nem látott ismerősként néz a legjobb barátnőmre, miközben a kirakós darabjai nehézkesen, de szépen lassan a helyükre kerültek.
 Te jó ég, Kylie, mibe keveredtél?



***
Helló-helló drágaságaim!
Először is kicsit késve, de azért boldog új évet mindenkinek, remélem mindenkinek jól telt a szilvesztere és a szünet utolsó napjai, továbbá az év első két hete, kívánok mindenkinek szerencsés, elszabadult és hát persze boldog 2017-et!:)<333 Továbbá szeretném megköszönni az összes támogatást, amit 2016-ban kaptam, nem csak ezen a blogon, hanem az előző kettőn, eszméletlen hálás vagyok mindenért, amit értem tettetek és hogy ilyen olvasóim vannak, mint Ti, fogalmam sincs mivel érdemeltem ezt ki egyáltalán, mindenesetre nincs nálam boldogabb, amiért olyan valakikkel oszthatom meg ezt az egészet, mint ti, szóval:  KÖSZÖNÖM.<333
A világ összes ölelése és puszija így virtuálisan is a tiétek és hát persze még mindig ti vagytok a legjobbak, szóval minden elismerés a tiétek.:)
Továbbá elnézést kérek a kissé megkésett részért, de gondolom nem mondok újat azzal, hogy kissé őrültek háza van a suliban, hiába próbálom beosztani az időmet. Mindenesetre most, hogy 2017 van, úgy döntöttem, nem csinálom ezt így tovább, és visszatérek valamilyen rendszerességhez, mert utálok ilyen elszórtan jelentkezni, szóval igyekszem minél hamarabb kitalálni a legjobb megoldást erre. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm a türelmet, továbbá az előző részhez érkezett visszajelzéseket, eszméletlen hálás vagyok értük, imádlak titeket!<333
A résszel kapcsolatban azt kell mondjam; elérkeztünk végre valahára arra a pontra, amit a történet kezdete óta vártam, hogy eljussunk, szóval most nagyon-nagyon boldog vagyok és persze kíváncsian várom a véleményeteket a végkifejletről és a következő részben természetesen próbálok kissé jobban kitérni a megoldásra.;)

Na, de nem is pazarlom tovább a szót, további szép hétvégét drágáim, sok sikert a következő héthez, vigyázzatok magatokra és még egyszer köszönök szépen mindent!<3

See you soon x

-xoxo, Sophie V.

6 megjegyzés:

  1. Hello-Hello drágám!
    Sajnálom a késői kommentet, de tegnap este vettem észre az új részt!
    Csodalatos lett!❤
    Louis és Chloé nem sokat tettek az úgy kibogozasa érdekében... Elég furcsa kapcsolatuk, most meg bonyolultabbá vált, amit kiváncsi vagyok, hogy oldanak meg.
    Kylie SMS-e után eléggé fel lettem csigázva, hogy miért volt a klubban, de erre egyáltalán nem számítottam.
    Arra lennék kiváncsi, hogy Zayn azért volt Kylie-val, hogy közel kerülhessen Chloé-hoz, vagy Kylie alapból benne van valami rosszban?
    Túl sok kérdés!!
    Imádtam, sok-sok pihit kívánok!
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!<3
      Ne viccelj, a jelenléted önmagában nagyon-nagyon sokat jelent, akármikor is bukkansz fel.<33
      A csodálatos jelző szerintem a te érdemed inkább, ha a szüntelen támogatásodat nézzük, mindenesetre eszméletlen boldog vagyok, ha tényleg tetszett a rész, nagyon szépen köszönöm!<333
      Igen, egyébként teljesen igazad van abban, hogy kissé furcsa egy páros (jelenpillanatban persze), én is pont ezen gondolkoztam a rész írása közben, hogy na aztán itt minden van, csak nem a megszokott, de nem kiabálom el, mert úton van a megoldás mint mindig hehe.<3 Na de nem sokáig lesznek ebben az áldatlan állapotban, főleg miután kiderül, mi is pontosan ez a Zayn-Kylie szál, ami még furább, de kivételesen elhintek egy olyat, hogy ugye a történet elején szó volt arról, hogy valaki összetörte Kylie szívét.;) Mindenesetre igyekszem minél hamarabb választ adni a kérdéseidre, szóval nem húzlak sokáig!<3
      Én pedig téged imádlak, nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, pihenj sokat te is, drága, és további szép hétvégét!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. A kedvenc írónőm már megint nagyot alkotott❤️
    Bár mint tudod rendszeres olvasód vagyok, ideje kifejeznem komment formájában is mennyire oda meg vissza vagyok ezért a történetért. Akárki akármit mond, szerintem ez az egyik legjobban kitalált és fogalmazott írásod eddig. Louis és Chloé Rouis után az egyik kedvencem, szóval azé na. ;)
    Mindenesetre szeretném hogy tudd akár két olvasód lesz akár kétezer, mindenképp én leszek az egyik közülük, ha törik ha szakad 😈❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága kedvenc lányom, elsőszámú kritikusom, éltetőm, na meg persze sweetheartom, aki ha nem rúgott volna fenéken néhányszor, már rég nem írnék egy betűt sem!<3
      Noha mélyen belül úgy érzem, Rouis-t senki és semmi sem pótolhatja, részemről a megtiszteltetés, hogy elnyerte a tetszésedet az original történet kissé átvariált verziója, ha már azt az egyet felülmúlni nem lehet.<33
      Bár én sem mondom elégszer, de szeretném ha tudnád, hogy még a 'csendes' támogatásod is mennyire sokat jelent nekem és mennyire boldog vagyok, hogy egy olyasvalakivel (is) oszthatom meg először még csak az ötletét is bármilyen történetnek. Ugyanis a seggberúgos részt tényleg komolyan gondoltam, mert nem tudom, mi lenne velem, ha nem lennél itt nekem. Szerintem depis lennék a saját - néha beteg - fantáziámtól.
      Én pedig szeretném, ha tudnád, hogy jóval a blogspotos énem megalakulása előtt is te tartottad bennem a lelket, és fogalmam sincs, hogy ezt hogyan viszonozhatnám, szóval köszönöm, hogy vagy nekem.

      ps.: szeretlek krumpli<3

      ;)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Sziasztok!
    Én új vagyok ezen a blogon és nem tudom hol lehet értesítést kapni az új részekről szóval segítséget kérek!
    Nagyon jók a részek csak így tovább! <33333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ezy!
      Válaszoltam neked mailen.:) Nagyon szépen köszönöm!<3333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés