2017. december 18., hétfő

Utószó

Sziasztok drágáim!


Mint mindig, ez alkalommal sem vagyok valami könnyű helyzetben, elvégre fogalmam sincs, miképp kezdhetnék hozzá egy utószónak, mivel annyi minden van, amit elmondanék nektek, hogy szerintem két napig is olvashatnátok, vagy akár egy egész hétig. De inkább megkíméllek titeket, és igyekszem összeszedni röviden mindazt, amit szeretném, ha tudnátok a történettel kapcsolatban.
Nos kezdeném a megalakulásával, ami szerintem olyan 2016 május környékére tehető, legkésőbb június, bár ennél is vacakoltam még egy kicsit, ha azt vesszük, mennyi ideig kerestem magát az alaptörténetet, amit végül a legeslegelső, sosem publikált sztorim ihletett, amit annak idején még a barátnőim szórakoztatására írtam. Na, most egyedül abból szerintem annyi maradt meg közös vonásnak, hogy a főszereplő és a legjobb barátnője táncosok, aztán a többi természetesen teljesen más lett, de hát nem is az volt a célom, hogy megírjam szinte ugyanazt.
Azt már az előző blogom, a Poison befejezése előtt tudtam, hogy a férfi főszereplő ismét Louis lett, elvégre majdnem egy évig nem írtam vele, és hát aki ismer, tudja, hogy ízig-vérig Louis-lány vagyok - és szerintem ezt pont így leírtam a másik blogon is hehe, de hát tényleg így van. Így aztán késztetést éreztem arra, hogy írjak egy olyan sztorit is vele, ahol hát hogy is fogalmazzak, kevésbé... rendes. Noha tény és való, hogy a Behind the Spotlight-ban sem volt egy angyal, mégis inkább felvállalta a gyengeségeit, mint ebben a történetben, bár aki mindkettőt olvasta, talán mégis tudott párhuzamot vonni a két karaktere közt.
De lényeg, ami lényeg, nagyon szerettem volna, ha ez alkalommal előkerülne a sötétebbik oldala, bármennyire is bénán fogalmaztam ezt most meg (engedjük el), és ekkor fogalmazódott meg bennem az alapsztori másik része, azaz, hogy miként fog kapcsolatba kerülni a női főszereplővel.
És akkor kanyarodjunk is Chloe felé, azaz a másik félhez, aki nélkül természetesen nem indult volna útnak ez az egész. Aki esetleg járt az előző blogom környékén, és olvasta az utószót, lehet emlékszik, hogy említettem, mennyi problémám volt az ottani főszereplővel, akit bár én alkottam, soha nem tudtam vele azonosulni, és sokszor azért akartam feladni, mert egyszerűen nem tudtam, mit kezdeni vele. Na, Chloe esetében nem nagyon volt ilyen problémám.
Leginkább azért sem, mert szerintem az összes karakterem közül eddig ő hasonlított rám a legjobban. De persze el kellett jutnunk idáig ahhoz, hogy minderre rájöjjek.
Nem szeretnék túl sok részletbe belemenni, már ami az én részemet illeti, elvégre itt aztán baromira nem velem kell foglalkozni, hanem a karakterekkel, de a ragaszkodásunkban és a félelmeinkkel kapcsolatban feszt ugyanolyanok vagyunk/voltunk. Erre pedig elég vicces volt rájönnöm, főleg, mivel a történet elején aztán baromira nem gondoltam volna, hogy mi valaha hasonlítani fogunk, de hát ez a szép benne.

Talán amit a legjobban szerettem Chloe-ban, hogy nem volt az a törékeny virágszál, hiába tűnhetett sok ember szemében annak, mégis minden egyes alkalommal képes volt szembe nézni Louis-val, hiába szólt a kapcsolatuk eleinte a másik kihasználásáról. Ennek ellenére nem hagyta magát befolyásolni még vele szemben sem, mint ahogy később is elé állt, ha valami problémája akadt - kivéve persze Kylie esete után, a 16. rész körül, de ott egyértelműen a legjobb barátnőjét védte és saját magát. És persze azt is imádtam benne, hogy nem volt valami könnyen kiismerhető, még számomra sem, elvégre többféle oldalát is megmutatta a történet során. Így csak a végére állhatott össze a kép, miszerint Chloe-val az égadta egy világon semmi baj nem volt emberileg; egész egyszerűen csak túl mély sebet hagyott benne a családjával történtek, amiért aztán képtelen volt megemészteni, ha elveszített valakit, de még annak a gondolatát sem, de visszatartani sem tudott senkit. Ezért is engedte el annak idején Louis-t, noha később sikerült legyőznie a félelmét ezzel kapcsolatban.
De ha volt még valaki, akinek igencsak erősen meg kellett küzdenie a belső démonjaival, az nem más, mint a félig valós, félig kitalált főszereplőnk, azaz Louis - bár van egy sanda gyanúm, hogy egyedül a kinézetét, a nevét és a munkáját használtam csak fel a való életből, és az igazi Louis-nak köze nincs az ittenihez hehe.
Azonban tény és való, hogy a férfi főszereplő a bloghoz ez alkalommal tényleg nem a rendes kategóriába tartozott, legalábbis a történet elején aztán egészen biztosan nem, hiszen nyíltan felvállalta, hogy semmi mást nem akar Chloe-tól, mint szexet. Mondjuk ez árulkodhat a baromi nagy egyenességéről - ami személyes kedvencem volt a történet során benne - szóval így már annyira nem rossz. Azonban tény és való, hogy Louis az elején igencsak a saját érdekeit nézte, és jóformán tett mindenre, főleg mások véleményére, ebben pedig nagy szerepet játszott az, hogy szimplán belefáradt abba, hogy mások irányítsák az életét, miközben neki semmi beleszólása nincs. Elvégre pont ez volt az oka annak - a történetben legalábbis - hogy Zayn otthagyta a bandát, és aztán ebből következett a banda szünete (ami amúgy itt is jelen volt, nem tudom, kinek tűnt fel) stb.
Mindemellett azonban Louis karaktere minden volt, csak rosszindulatú nem, elvégre a gúnyos

álca alatt ott volt a végtelen szeretete és ragaszkodása mások iránt, mint ahogy pontosan Zayn-re is ezért nem tudott teljesen haragudni, hiába bántották a történtek. Elvégre ahhoz túlságosan is közel voltak egymáshoz, hogy vége legyen a barátságuknak, és ezért is volt tervben már a történet közepétől körülbelül, hogy ki fognak békülni, amint eljutunk egy bizonyos pontra. Egyébként csak úgy zárójelben, nagyon sok dolog, amit Zayn tett a blog során, mind azért volt, hogy közelebb kerüljön Louis-hoz, legtöbbször Chloe-n keresztül (lásd, amikor megmentette őt a klubban és amikor ő fuvarozta őt Louis házához, stb.). Ez pedig egy újabb példája annak, hogy megbánta, ami kettejük közt történt.
Összegezve így már láthatjuk, hogy Louis sok mindenben hasonlított Chloe-ra, hiába gondolták az elején, hogy olyanok mint a tűz és víz, azonban ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz, szépen lassan nekik is leesett a tantusz - és talán ez volt az egyik oka annak, hogy mindketten megrémültek. Mert hát egyikük sem volt túlságosan hozzászokva ahhoz, hogy ennyire szeressenek, és szeretve legyenek; Chloe sem család, sem szerelem terén, Louis pedig az utóbbi terén, elvégre bár a családjától mindent megkapott, nagyon sokszor nem tudott mit kezdeni vele. Ez pedig okozott benne egyfajta kiégés-érzetet, de talán ebben ki is tértem az ő szemszögében íródott részeknél.

Röviden ennyit a szereplőkről, most pedig eljött az a rész - mielőtt kifejteném a végtelen hálámat felétek - amikor nevethettek egy sort, ugyanis ezek voltak az eredeti terveim a történettel, legalábbis még az elején, plusz még néhány érdekesség a bloggal kapcsolatban.
- Természetesen Chloe ez alkalommal sem Chloe lett volna, hanem valami A-betűs leányzó, de bevallom őszintén már nem emlékszem pontosan, talán Ariel vagy hasonló (most én nevetek nagyon). De igen, a Chloe jobb.
- Eredetileg azt terveztem, hogy sokkal közelebb kapcsolatba kerülnek Zayn-nel. Még az is felmerült lehetőségnél, hogy csinálok egy komplett szerelmi háromszöget, azonban egy részem tudta, ez nem igazán passzolt volna össze azzal, hogy közben ott van a Kylie-Zayn szál. Elvégre azt már a prológusnál tudtam, hogy így lesz.
- Kylie-t egyébként az én legjobb barátnőm ihlette, és szerintem elég sok mindenben hajaznak így utólag visszagondolva. (innen is puszillak, mert tudom, hogy el fogod olvasni)
- Chloe nagyon sok belső monológját pedig az én gondolataim - ezért is gondolom, hogy hasonlítunk egymásra, talán néha túlságosan is.
- Akartam egy olyan részt, ahol megismerkedhettünk volna Chloe családjával, mégpedig úgy, hogy Chloe meghívást kap a nővére esküvőjére, és végül Louis-t vitte volna magával, aki így egy kicsit jobban megérti, miért is menekült el annak idején onnan Chloe. De aztán valamiért elvetettem. Majd talán egy novellában hehe.
- Szinte az összes szívszorító jelenet írásánál a Love Me Or Leave Me c. számot hallgattam a Little Mix-től. (erre komolyan tudok bőgni)
- Clouis hivatalos dala szerintem a Temporary Fix lesz (1D), de holtversenyben van Sia Waving Goodbye dalával.
- Louis-t egyébként elég erősen inspirálta egy hozzám közel álló személy, legalábbis a történet vége felé mindenképpen, annál a jelenetnél, amikor Chloe ott hagyja őt a hotelszobában.
- Eredetileg 35 részt terveztem, de mint mindig, a történet itt is magát írta, így esélyem sem volt annyiba belesűríteni, na nem mintha bánnám.
- A legutolsó (mostani) fejléc teljes egészében a Kylie inspirálta barátnőm műve, akit ismételten ölelek innen is, amiért megalkotta pontosan azt, amit megálmodtam a Camouflage-al kapcsolatban.

Azt hiszem, ennyi lenne az összes, de annyit elárulok, ez volt az eddigi legnehezebb történet, amit megírtam, már abból a szempontból, hogy sokszor nem tudtam, mit kellene tennem, vagyis inkább írnom, elvégre nagyon sok mindent akartam egyszerre megvalósítani. Talán olyat is, ami egyáltalán nem illett volna bele a már meg meglévő sztoriba, de hát ez van hehe.
De viccet félretéve, bátran kijelenthetem, hogy megszenvedtem a Camouflage-al, de még mennyire, hogy meg. Az időbeosztásomról nem is beszélve, ami erősen közrejátszott abban, hogy a történet közel másfél éven keresztül íródott - elvégre aki már olvasott tőlem, talán rémlik, hogy általában kevesebb, mint egy év, vagy épp egy év körül van nekem egy blog futása. Ami miatt utólag is elnézéseteket kérem, egyben pedig hálásan köszönöm a végtelen türelmeteket, ahogy kivártátok az egyes részek érkezését, még ha több hetet is kellett rá várni, és a szünetek után ugyanúgy itt voltatok. Azt hiszem, nincsenek szavak, amivel kifejezhetném, mennyire hálás vagyok mindenért.


És akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez, ahol elmondom, hogy köszönöm. Köszönöm, amiért hétről hétre vártatok. Köszönöm, amiért egyáltalán rászántátok magatokat a részek elolvasására, azt pedig külön köszönöm, ha valaha megfogalmaztátok a véleményeteket, érzéseiteket a velük kapcsolatban, mert ha van annál szebb és jobb érzés, mint amikor a saját irományodról beszélhetsz másokkal, akik pont úgy élvezik elolvasni, mint ahogy te szeretted írni - hát komolyan nem tudom szavakba önteni. (Vagy ölteni. Oké, még mindig béna vagyok ebben ne hari)
Elmondtam már az előző két blogomnál is, de elmondom itt is, mert ezt nem lehet elégszer kihangsúlyozni, de nem viccelek, amikor azt mondom ti vagytok a legjobbak, és imádlak titeket, és ilyenkor tényleg mindig azt kívánom, bárcsak megölelgethetnélek mindegyikőtöket.
Annyira rohadtul hálás vagyok mindenért, hogy elképzelni nem tudjátok, és ha hiszitek ha nem, minden egyes nap megköszönöm azoknak a csillagoknak ott fent, hogy ilyen olvasóim vannak/voltak, mint amilyenek ti vagytok. Fogalmatok sincs, hányszor dobtatok fel egy borzaszót nap után, és hányszor csaltatok mosolyt az arcomra, és hányszor de hányszor gondolkoztam el azon, vajon mivel érdemeltem ki mindezt.
Szóval bízom benne, hogy pillanatig sem kételkedtetek abban, mennyire szeretlek titeket, mert így van.
És azt is szeretném, ha tudnátok, hogy nem számít, mi történik, mit hoz a jövő, én ugyanúgy imádni foglak titeket, és itt leszek nektek, és ha bárki valaha egyedül érzi magát, és beszélgetne, vagy bármi, akkor megtalál, és elérhető vagyok és állok rendelkezésetekre.

És itt meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy bejelentsek valami olyat, ami még nekem is nagyon-nagyon nehéz, de egyben tudom, hogy meg kell tennem, legalábbis egy időre biztosan;
nem tudom, fogok e jelentkezni új történettel. Legalábbis a közeljövőben biztosan nem.
Nagyon-nagyon sokat gondolkoztam ezen, már a Camouflage írása közben is, hogy mi lesz velem, ha befejezem ezt a történetet, a harmadikat itt a Blogspoton, a negyediket úgy összességében. De számtalanszor ugyanoda lyukadtam ki, miszerint már ezt a történetet is nagyon nehezen fejeztem be a suli mellett, és hát ki tudja mi lesz velem jövőre, amikor meg az érettségi miatt fogok aggódni, és hogy nagyon sokszor képtelenség összeegyeztetnem mindent.
Félreértés ne essék, szeretek, sőt egyszerűen imádok írni, sosem hagynám abba, azonban azt is tudom, hogy évek óta határidőre csinálom - és nehogy félreértsetek, mert nagyon-nagyon szerettem is csinálni - azonban az elmúlt egy-másfél évben mindenképpen nehezebb lett minden körülöttem, a tempó sokkal feszítettebb, mint eddig bármikor. És tudom, hogy ha most nekiállnék még egynek, akkor egészen biztosan nem tudnám nyugodt körülmények között megírni, talán még befejezni sem lennék képes.
Nem azt mondom, hogy örökre eltűnök innen, vagy akár Wattpadről, mert nem hiszem, de mindenképpen tartani szeretnék egy hosszabb szünetet, hogy összeszedjem a gondolataimat, és a fantáziámat, hogy ha esetleg visszajövök, újult erővel csapjak bele a dolgokba. Bár fogalmam sincs, mikor lesz, de bízom benne, hogy nem túl későn, vagy éppen sokára.
Lehet, sokatokat ez most meglepetésként fog érni, és esetleg rosszul érint majd, de nálam nem jobban, higgyétek el, hogy eszméletlenül fog hiányozni ez a világ, és bár még itt leszek csendben megbújva, nagyon nehéz lesz nem írnom ide semmit.
De mint említettem, nem számít, mi történik, itt vagyok és itt is leszek nektek, ameddig csak akarjátok.:)<3


Hiába van még annyi minden, amit mondanék úgy mindennel kapcsolatban; maga a történet, szereplők és az én lelki világommal kapcsolatban, most hogy vége lett. Azonban nem is hiszem, hogy valaha képes leszek mindent kiadni magamból, de talán nem is baj. Így legalább mindig velem fog maradni, és közel tudhatom magamhoz, mint az összes többit.
Köszönöm. Köszönöm, köszönöm és köszönöm, hogy segítettetek eljutni idáig. Annak a személynek pedig külön köszönöm, aki most valószínűleg bennfentesen vigyorog, miközben ezt olvassa, miközben lehet fogalma sincs, hogy sosem jutottam volna el nélküle sem idáig. Sőt.
Ja, és köszönöm Louis KibaszottSzexi Tomlinson-nak, hogy ennyi ihletett adott, de még milyet. (bocsi a káromkodásért, de úgy éreztem, ideje volt)

Nem akarom elengedni, bár szerintem soha nem is fogom. Azonban 
úgy érzem, itt az ideje azt a bizonyos pontot így a végére tenni, és lezárni a Camouflage-t - egyben pedig életem talán egyik legmeghatározóbb korszakát, úgy minden téren.
És akkor fáradtan, lelkileg romokban, de mégis mosollyal az arcomon,

- A blog befejezve - 


12 megjegyzés:

  1. Hello-Hello Drágám!❤️
    Egyik szemem sír, a másik nevet. Tokeletesen illik ez a közmondás erre a helyzetre.
    Vege. Nehéz kimondani, de vege ennek a korszaknak.
    Amikor elkezdtelek olvasni, őszintén megmondva, nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig itt fogok maradni. Nagyok sok blogot olvastam már életemben, de a tieid az egyetlenek,amiket így, ennyi időn keresztül követtem végig. Ennek az az oka, hogy nagyon kevés tartotta fent az érdeklődésemet. Nagyon sok volt a sablonos, a cukormázas történet. A tieid viszont mindig a valóságot tükrözték, mindig bele tudta képzelni valamennyire magát az ember. Elő, hus-ver tortenetek, amik nyugodtan, bármikor megtörténhetnének/ meg történhettek volna.
    Chloe és Louis személye, ahogy te is leírtad, legelőször ég és föld volt, de rájöttek, hogy mennyire tévedtek. Rajottek, hogy a hűvös álca alatt, mindketten ugyanazt takargatják. A csalódást, a fájdalmat. Rajottek, hogy ugyanazt érzik egymás irant. Rájöttek, hogy megéri a másikért küzdeni. És ez volt benne a szep, hogy megmutattad,hogy látszólag két különböző ember, mennyi közös dolgot hordoz magában.

    Nagyok köszönöm neked, ezeket a várakozással teli heteket, a sok aranyos és szívmelengető választ. Lehet nem hiszed, de nem csak mi (olvasók) adtunk neked erőt, hanem te is nekünk (szerintem nyugodtan beszélhetek többi olvasótarsám nevében is). Hiszen megmutattad, hogy nincs lehetetlen, és ezért mindig hálás leszek.
    Bármi lesz veled és az elkövetkezendő iromanyaiddal, remelem boldog leszel. Őszintén remelem, hogy mindig ilyen maradsz, amilyen most vagy.
    Ölellek, vigyázz kerlek magadra, és köszönök mindent! Mindent!
    xoxo,Roni��

    Ha esetleg nem találkoznánk később, akkor azt szeretném, hogy tudd, lehet nem ismerjük egymast, de nagyon megszerettelek és mindig emlékezni fogok rad.
    Sajnálom, ha kicsit összeszedetlen lett, de a mai nap kicsit zökkenős volt, plusz szerintem sose tud felkészülni az ember egy ilyen lezárásnak a megírására.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen Ronim!<3
      Az egyik szemem sír, a másik nevet résszel tökéletesen egyetértek veled, elvégre nehéz magam mögött hagyni ezt a történetet, bár egy részem mégis örül neki, hogy eljuthattunk idáig.
      Mindenesetre fogalmad sincs, mennyit jelent nekem mindaz, amit leírtál, bár komolyan mondom elképzelésem sincs, mit tettem, amivel kiérdemeltem az érdeklődésed, vagy egyáltalán téged, mint olvasót, mint támogatót és valakit, akinek sikerült feldobnia engem akár a legnehezebb napjaimon is. És ilyenkor egyáltalán nem túlzok.
      El sem tudom mondani, mennyit gondolkoztam a történet végkimenetelén, hogy mégis mi az, ami elég valósághű hozzá, így aztán el tudod képzelni, mennyire boldog vagyok, ha szerinted sikerült az, amiről én korábban azt gondoltam, lehetetlen.
      Ami Chloe-t és Louis-t illet, nagyon sokáig én sem jöttem rá a hasonlóságukra - talán a 20. rész körül vagy valahogy úgy - így még nehezebb volt a dolog, mert azt éreztem, hogy nekik együtt kell lenni, de persze mindjárt más dolog elétek tárni a dolgot. Mindenesetre elképesztően boldog vagyok, ha azt mondod, sikerült. A legboldogabb.<333
      De ha valaki itt hálával tartozik, az még mindig egészen biztosan én vagyok, neked, nektek és mindenki másnak, mert nélkületek mindez sosem jött volna létre, és sosem jutottam volna el idáig. Tulajdonképpen nem is tudom, létrejött e volna ez a három történet nélkületek, valószínűleg nem. Szóval ha valaki megmutatta nekem is, hogy nincs lehetetlen, azok pedig ti voltatok, ezért pedig végtelenül hálás vagyok!<3333 Mindenesetre bármi történjék, részemről az öröm és boldogság, amiért valaha tudtam értetek bármit is tenni, remélem tudod.

      Köszönöm. Köszönöm, köszönöm és köszönök mindent. Fel nem tudom fogni, mit tettem, amivel kiérdemeltelek, drága, és a biztatásodat hétről hétre, már az előző blogoknál is, de remélem tudod, hogy örökké nagyon hálás leszek neked mindenért. És imádlak. De ezt szerintem nem győzöm eleget hangsúlyozni.<3333 És őszintén remélem, hogy te is mindig ilyen maradsz, mint most, mert egy kincs vagy, és én is eszméletlenül megszerettelek. Arról nem is beszélve, hogy te mindig az én Ronim maradsz.:)<333

      Imádlak. Köszönöm. A világ összes virtuális ölelését és pusziját küldöm neked, sok szerencsét a jövőben - bár van egy sanda gyanúm, még találkozunk addig - és vigyázz magadra!<333

      - xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Hát heló Drágám! <3
    Megmondani nem tudom neked, mikor írtam utoljára (vagy egyáltalan valaha írtam-e) ehhez a történethez, bár jól tudod mi a véleményem vele kapcsolatban, főleg mert a legtöbb rész után szavakba sem tudtam önteni, hogy mit éreztem. És itt gondolok arra, hogy a szereplők helyett sírtam vagy nevettem sokszor, illetve hányszor de komolyan hányszor akartam volna odamenni és lekeverni egy pofont valamelyiknek, vagy csak szokásomhoz híven beleszólni abba ami nem is az én dolgom (lol). Viszont a másik érzés ami bennem volt mindvégig a történet kezdete óta, hogy mennyire büszke vagyok Rád és mennyire csodálom azt, ahogy néha a valóság gyökér módra bezavart a mindennapjaidba, mégis képes voltál végig vinni ezt, miközben tudom hányszor szenvedtél meg vele ebben az elmúlt egy és fél évben és mert élénken előttem van az arcod, ahogy néha kétségbeesetten gondolkoztál azon mit írj vagy hogyan fogsz ennek a végére érni. És most itt lenne a pillanat hogy azt mondjam: megcsináltad Cuki<33333
    Köszönettel tartozom én is azért, illetve szerintem a többi olvasó nevében is beszélhetek, hogy nem adtad fel, nem hagytad lógni a történetet és bár sokszor kimerülten álltál neki, de nem hagytad hogy ne tudjuk meg, mit is terveztél ez alkalommal. Hiszen tartalmazott ez bőven meglepetést, akármennyire is sokszor már hetekkel azelőtt tudtam, hogy mi fog történni, mielőtt egyáltalán megírtad volna. Én csak annyit tudok mondani, köszönöm, hogy nem adtad fel könnyen, és bármi áron is de meg akartad írni ezt a történetet. Köszönöm, hogy olvashattam és egy ideje már hivatalos javítódként tevékenykedhettem (egész professzionálisan hangzom). És köszönöm azt, hogy hozzám fordultál ha probléma volt, hogy segíthettem az ötletelésben és nem utolsó sorban azt, hogy részese lehettem a történetnek Kylie által ezzel pedig megteremtetted a második ’’kicsit én inspiráltam’’ szereplőt.
    Már most kegyetlen sokat írtam, de még mindig van mondanivalóm, azonban itt az utószó után úgy gondolom ennek itt az ideje.
    Chloe meg Louis tudod hogy szerelmeim, mindegy hogy sokszor azt kívántam bár belenyúlhatnék a viszonyukba, nem tehettem, de nem féltem attól hogy jó kezekben vannak. Chloeban többször felismertelek téged, talán a reakciók miatt és persze a monológok, de kifejezetten örülök, amikor többször önmagadból merítettel inspirációt, ezzel sokkal hitelesebbé téve a szereplőt. Louis-ra így minden könny, mosoly és ordítozás után végül egy rossz szót sem tudok mondani. S bár tisztában vagyok vele én is, hogy a valós Louis lehet totálisan eltér ettől, a szereplőt nem lehetett nem imádni, attól teljesen függetlenül, hogy neki is megvoltak a hibái és hozott rossz döntéseket, de a történet tökéletesen megtanította azt, hogy ezek a dolgok eltörpülnek akkor, ha igazán szeretsz valakit.
    A sztoriról most talán ennyit, bár van egy sejtésem hogy szóba fog még kerülni köztünk nem is egyszer és nem is kétszer, de ezt egyikünk sem bánja. Amit viszont még kiemelnék, hogy több mint három éve vagy itt bloggeren/blogspoton és bár olvastam mást tőled és fogok is, szokatlan lesz hogy nem posztolsz ide többet, vagy legalábbis egy ideig nem. Mindenesetre szívből kívánom, hogy legyen lehetőséged még alkotni ide is, hiszen a világnak meg kell tudnia mekkora tehetséged van az íráshoz és ha kell magam gondoskodom erről.
    És most azt hiszem én is kissé elfáradva, de annál nagyobb mosollyal az arcomon búcsúznék ettől a blogtól, ami mindannyiunk számára tartogatott valami újat és valamivel többek lettünk általa, ezt pedig csak és kizárólag Neked köszönhetjük. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na hát helló Lányom!<3
      Bár kicsit megkéstem a válasszal - nem is én lennék lol - most itt vagyok, hogy kifejtsem mindazt a katyvaszt, ami a fejemben van, valahányszor csak elolvasom ezt a kommentet. Mert természetesen most is kellett egy kis idő, hogy egyáltalán felfogjam a szavak jelentőségét, bár nem hiszem, hogy valaha el is fogom hinni őket, ahhoz túlságosan is szépek és meghatóak na.<3
      Ha valaki, akkor te pontosan tudod, mennyit szoktam szenvedni egy-egy bloggal/történettel, legyen szó a világ legklisésebb sztorijáról, vagy a legnehezebbről, én egyaránt megszenvedek vele, és te minden egyes alkalommal első sorból nézheted ezt végig. Én pedig nem tudom, hogyan fejezzem ki, mennyire hálás vagyok, amiért az évek során még egyszer sem küldtél a halálba a sokszorosan bekövetkező hisztirohamok miatt, valahányszor nem volt ihletem és hagyni akartam az egészet a francba. És akkor elérkeztünk az újabb ponthoz, amiért hálás vagyok, mégpedig azért, mert sosem engedted, hogy feladjam. Ha volt valaki, aki aztán végigrugdosott engem minden egyes rögös úton az írás terén, akkor az te voltál, aki meghallgatta az összes agymenésem és szófosásom, hogy mit tervezek és nem állított le soha. Talán azért, mert tényleg érdekelt, de talán azért, mert hagyni akartad, hogy kibeszéljem magamból a történéseket - elvégre lássuk be, ebben profi vagyok, ha másban annyira nem is hehe - de hagytad, és a végén csakis ez számít. Arról nem is beszélve, hogy ha te nem lennél, még mindig nem lennék sehol sem, és talán sosem szánom rá magam a publikálásra a nagyközönségnek - ezáltal pedig sosem kaptam volna annyi szeretet, és ezáltal több magabiztosságot az íráshoz.
      Ezek után pedig szerintem a minimum, hogy kaptál egy karaktert az első, nagy sikerű után, sőt, részemről az öröm egy olyan szereplővel dolgozni, aki ennyire hasonlít valakire, aki nélkül képtelen lennék elképzelni a hétköznapjaimat. Szóval mielőtt bármit is mondanál; megcsináltuk Cuki.<333
      Veled és az összes személlyel, aki ezen a blogon kivette a részét.
      Azt hiszem így a végén elmondhatom, hogy a Camouflage volt az első olyan történet, amellyel komolyan meggyűlt a bajom, mint ahogy te is többször tanúja lehettél ennek, és még most sem fogom fel, hogy eljutottunk idáig. És bár eszméletlenül fog hiányozni Chloe gondolkodásmódja, Louis ütős beszólásai és mentalitása persze, tudom, hogy mosolyogva fogok visszatekinteni erre az időszakra. Mint minden egyes történetre, amelybe egy kicsit hozzáadhattam magamból is.
      Ami pedig a karaktereket illeti, hát igen, tény és való, hogy Louis-t a való életben is imádjuk, így nekem sem volt annyira nehéz megszeretnem, de külön boldogság, ha neked és nektek is sikerült, mert hát na.<33 Chloe pedig mindig is a szívem csücske marad nyilvánvaló okokból, bár a végén talán túlságosan is hasonlítottunk már, de hát ez a legszebb az egészben azt hiszem.
      Hogy azt hiszem, én írom, de a végén kiderül, hogy a történet totálisan saját magát írta, és nekem csak néha volt beleszólásom. De azt hiszem, ez nem is baj.;)
      Ami pedig a jövőt illeti, ha valaki, te pontosan tudod, hogy mivel leszek most elfoglalva egy jó darabig, arról nem is beszélve, hogy ha bármi is készülni fog, te leszel az első, aki valószínűleg tudni fog róla. Ezt garantálom.
      Mindenesetre három év után először jó érzés lesz egy kicsit szünetet tartani, hogy a végén - reményeim szerint - újult erővel térhessek vissza, és húzhassam mindenki agyát a részek végével (muhaha), már akit érdekel persze.
      A te kommentedet hagytam utoljára, már csak azért is, mert tudtam, melyikkel akarom zárni a köszönetek sorát, de egyben virtuálisan a te kezedet akartam fogni, amikor pontot teszek az i-re, és elbúcsúzok egy korszaktól, ami talán a leginkább meghatározta a jelenlegi személyiségemet. És ami által én lettem több. Ezt pedig kizárólag nektek köszönhetem.<3

      Törlés
  3. Drága, Sophie!
    Bár nem követem az elejétől a történteket, de ezt nagyon bántam! Imádtam ennek a blognak minden egyes betűjét!💙💙💙 El nem tudom mondani, mit érzek most! Még sohasem olvastam ennyire fantasztikus blogot!💙💙💙 És még sohasem találkoztam ennyire fantasztikus íróval! 💙💙 Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy példaképem lettél, és mindennél jobban szeretnék legalább fele olyan jól írni, mint te!💙💙
    Egyáltalán nem könnyű ez senkinek sem, és nem csak neked nem könnyű búcsút venni ettől a történettől!💙💙

    Megmondom őszintén, vártam a következő blogot tőled, de maximálisan megértelek, és támogatom a döntésed!💙💙

    De remélem, hogy megkereshetlek privátban! És nagyon remélem, hogy amint időd engedi, el tudnál látni néhány tanáccsal, hiszen egyszerűen imádtak téged! 💙💙


    Már csak annyit mondhatok, hogy KÖSZÖNÖM neked, hogy részese lehettem Clouis történetének! 💙💙💙

    Óriási puszi, és ölelés! Moncsi💙💙💙💙💙💙💙

    Ui: Addig, amíg nem jelentkezel, igyekszem elolvasni a másik kettő blogod is!💙💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!
      Mielőtt bármit is mondanék - ami kicsit nehéz ezeket a sorokat olvasva, de csakis jó értelemben - muszáj leszögeznem, mennyire köszönöm. Köszönöm, hogy ennyire mellettem álltál a történet alatt, nem számít, mióta követed nyomon. Köszönöm az időt, amit rászántál egy-egy komment megírására. És nem utolsó sorban köszönöm a végtelen támogatásodat és a szeretet, amit minden egyes alkalommal éreztettél velem, valahányszor olvashattam tőled.
      Összességében pedig azt kell mondanom, aki itt fantasztikus, az egyes egyedül te vagy, és ti vagytok, amiért velem voltatok ezen a rögös úton, és nem engedtétek, hogy feladjam. Ezért pedig örök időkig hálás leszek nektek.<333
      Az pedig, hogy a példaképednek tartasz, annyira lesokkol, meghat és boldogsággal tölt el, hogy el nem tudod képzelni, bár túlzol, de imádlak és tényleg csodálatos vagy!:)<3333
      Azért pedig külön hálás vagyok, amiért megérted, miért kell most egy kisebb-nagyobb szünetet tartanom, de remélem tudod, attól még itt vagyok, és természetesen bármikor megkereshetsz privátban, részemről a megtiszteltetés és az öröm, legyen szó bármiről!:)<333

      Drága, aki itt köszönettel tartozik, az még mindig egyes-egyedül én vagyok, szóval KÖSZÖNÖM, amiért ennyire csodálatos vagy/vagytok és amiért egyáltalán itt voltatok nekem, a történetnek és Clouis-nak mindvégig.<333

      A világ összes pusziját és virtuális ölelését küldöm, legyen nagyon szép szüneted, vigyázz magadra!

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: Külön megtiszteltetés, ha rászánod magad a másik két történetem elolvasására is, jó szórakozást hozzájuk!:)<3

      Törlés
  4. Kedves Sophie!
    Ahogy ígértem itt is vagyok és muszáj elmondanom hogy azóta sem találom a szavakat. Ez a blog rengeteg újat mutatott a számomra és megérte várni mindig a következő részt. A szereplőket nagyon eltaláltad és vicces hogy mennyire különbözőnek hitték magukat elsőre, aztán ez valójában nem is így volt.❤️ Louist bár nem ismerjük szerintem nagyon hasonló személyisége lehet mint itt a blogban, vagy legalábbis nekem teljesen passzolna hozzá. Chloe pedig az egyik legszerethetőbb volt az egészben és ennek talán az is lehet az oka, hogy te magad is nagyon szerethető vagy, ha csak arra gondolok minden kommentünkre válaszolsz és mennyire hálás vagy miközben itt mi vagyunk azok akik köszönettel tartoznak.❤️
    Örülök hogy megírtad ezt a sztorit, és bár sajnálom hogy most bizonytalan ideig nem látunk majd itt, remélem lesz lehetőségünk még tőled olvasni valamit (akár könyvet 😉).
    Sok sikert a jövőben ha addig nem beszélnénk és ne hagyd abba az írást soha!!!❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lulu!
      A világot jelenti nekem, ha valóban így gondolod, és most úgy érzem én nem találok szavakat ennyi támogató és csodálatos szó elolvasása után.
      Kezdeném azzal, hogy nekem mennyi újat mutattatok ti a támogatásotokkal és a szeretettel, amit hétről hétre kaptam tőletek, ezzel bebizonyítva, hogy ez a kettő tényleg csodákra képes. Elvégre nem tudom, valaha eljutottam e volna a Camouflage végére, ha ti nem vagytok, ezért pedig végtelenül hálás vagyok.<333
      Az pedig külön a világot jelenti nekem, ha ennyire szimpatikusnak találtad a szereplőket, főleg ha még Louis karakterét is valósághűnek találtad, elvégre szerintem mind közül az övével volt a legnehezebb bármit is tenni, ha már valós személy adta az alapot. De hát ő mindig ilyen rejtélyes marad nekünk szerintem, itt is és a való életben egyaránt.:)<3 A Chloe-ról alkotott véleményed pedig meghatott, és fogalmad sincs, mennyit jelent nekem, hogy így gondolod, nagyon-nagyon aranyos vagy, imádlak!<3333 Bár azt hiszem, ti jóval szerethetőbbek vagytok, az én szememben legalábbis mindenképpen, de nagyon sokat jelent.<33
      De remélem tudod, hogy a kommentekre válaszolni nekem alap, másképp nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok mindenért, amit értem tettél és tettetek.<333 Szóval itt tényleg én tartozok köszönettel.:))

      Részemről a boldogság, amiért lehetőséget adtatok, hogy megírhassam ezt a történetet, és nagyon köszönök mindent. A könyvvel kapcsolatban pedig nagyon imádlak, bár túlzol, de eszméletlen sokat jelent, ha ilyen véleménnyel vagy rólam!<333 Bár vicces lenne, ha egyszer valóra válna mindez, tény és való.:)

      Még egyszer nagyon köszönök neked mindent, drága Lulu, legyen csodás napod/heted, és persze új éved, vigyázz magadra!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Sophie! :)
    Régen jelentkeztem tudom de nyomon követtem a blogot és muszáj mondanom hogy mennyire imádom még mindig. :) A jövőben is vissza fogom olvasni ez egész biztos, és remélem fogunk még olvasni tőled valamit! Kérlek ne hagyd abba az írást, és ha olvasók kellenek, mi mind itt leszünk. :)
    Sok sikert a továbbiakban,
    Puszi Emma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emma!
      Részemről az öröm, és megtiszteltetés, és nagyon-nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál.<3333 Az pedig külön öröm, ha tervezed visszaolvasni még, és nagyon-nagyon aranyos vagy, tudom, hogy rátok mindig számíthatok, én is bízom benne, hogy minél hamarabb visszajöhetek.:)<33

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, drága, sok puszi!<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  6. Folytatás... (😂)

    És lezárásképpen pedig, KÖSZÖNÖM hogy részese lehettem a történetnek, KÖSZÖNÖM hogy egy ennyire jól kidolgozott/megfogalmazott írást olvashattam (-s remélem még olvashatok a későbbiekben-), KÖSZÖNÖM hogy ilyen hihetetlen karakterekkel drukkolhattam, hogy jól alakuljon a sorsuk. Egyszóval KÖSZÖNÖK MINDENT. Nagyon remélem, hogy a későbbiekben még találkozunk.

    Ui.: Komolyan, egy felejthetetlen élményben volt részem.❤️❤️❤️❤️

    Xxxxxxxxxxxxx.Holly :))

    Uuu.: Én azért szívesen elolvasnám azt a novellát..😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, szóval ne nèzz légyszi hülyének, amiért most fordított sorrendben kell majd elolvasnod a kommentjeim, viszont máshogy nem küldi el..:// már tegnap is próbáltam, de azt meg meg sem jelenítette.. nem tudom mi lehet a probléma.

      Kedves Sophie! :)

      Rettenetesen sajnálom, és hidd el elsüllyednék most szégyenemben, hogy most még is idetolom a képem, ennyi idő után. Esküszöm, hogy kommentelni szerettem volna, viszont mostnában annyira sűrű és mozgalmas napjaim vannak, hogy csak na..😒

      Viszont úgy éreztem, hogy a blog befejezésével nekem is “le kell zárnom” ezt az egészet, s nem csak egy össze-vissza kommentet írnom.

      Először is kezdeném az egyik főszereplővel, Louis-val. Hát ez a srác hihetetlen, de komolyan.❤️ Most ha végiggondolom, hogy mennyire le volt csúszva, és hogy hová jutott.. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a végére ennyire kiegyensúlyozott lesz. Persze ezt Chloénak köszönheti, de na..:D Követett el hibákat, akárcsak mindenki más, de neki sikerült aztán újra egyenesbe hozni mindent. Az elejétől kezdve nagyon szerettem Louis karakterét, habár nem élt túl példamutató életet, már akkor észrevettem hogy van benne valami. Aztán ezt a valamit Chloénak köszönhetően hozta ki igazán magából. Szóval mindig is bírtam, de annál a résznél mikor elviszi Chloét Doncasterbe.. Hát arra a részre nem is találok szavakat.. ❤️❤️❤️❤️❤️ Ott nyílt meg igazán, habár a körülmények nem voltak túl kezdvezőek számára (Jay🎗), ő akkor is volt olyan állapotban hogy képes egy olyan embernek, mint Chloé elállítani a lélegzetét. Az a burkolt/nem is igazán burkolt vallomás, amit ott tett.. hát az mindent visz, de komolyan. -kb 10x olvastam újra azt a részt szóval..😍- Onnantól kezdve pedig nem volt megállás, csak úgy pörögtek az események. Jay halála, Chloé elhagyása.. na, akkor aztán minden Louis ellen fordult, azellen aki saját magával is belső harcot vív. Akkoriban eléggé kilátástalannak nézett ki a helyzet. De szerencsére a baba(❤️❤️❤️) MINDENT helyrehozott.. Komolyan, nem hittem volna, hogy Louis így fog reagálni (Amikor Chloé után fut).. sokkal rosszabbra számítottam. De ő azért csak mégis Louis aki abban a pillanatban meglátta az utolsó kapaszkodópontot, ami segítségével újra “talpra állhat”, s Chloé után ment. Hát ennél szebb “lezárást” aligha kaphatott volna egy történet..❤️ #köszönöm Utána persze minden helyreállt, Louis életében pedig minden rendeződött. Sok mindent vett el az élet Louistól, de sokmindent adott is.❤️ Egyedül azt sajnálom, hogy Jay (akit minden könyörgésem ellenére kinyírtál...😐-persze, tudom hogy valamennyire hű akarsz lenni a valósághoz :( ) nem láthatta azt, hogy Louis életében minden rendben van, ott van mellette Chloé, aki mindennél jobban szereti, s a születendő gyereke.. De hát ennek így kellett lennie..

      Most pedig Chloéról röviden. Bevallom őszintén, hogy nem volt szimpatikus nekem. Azt nem tudom hirtelen elmondani hogy miért, de nem. :D szóval folytattam a történetet és milyen jól is tettem..💖 Akárcsak Louisra, Chloéra is igaz, hogy nagy karakterfejlődésen ment keresztül, ami bár nehéz volt, szerintem maximálisan megérte, mivel a végén “ott várta” Louis aki jobban szereti, mint bárki mást, s bármit megtenne érte. Azért sok sérelem érte őt a történet során, de így visszanézve ezek mind kellettek ahhoz, hogy ilyen lehessen a végkifejlet. Azt pedig komolyan alig akartam elhinni a végén, hogy CHLOÉ RÁVETTE MAGÁT ÉS ELMENT LOUISHOZ (igen, csupa nagybetűvel..:D), hogy elmondja a babát. Jó ez azért szinte kötelező, s korrekt lépés volt, de hát Chloéról beszélünk..:D Szóval, ennyi minden után maximálisan megérdemelte a boldogságot.❤️

      A mellékszereplők közül Zaynt emelném ki. Komolyan, amilyen unszimpatikus volt kezdetben, mostanra legalább annyira szimpatikus, s pozitív szereplővé nőtte ki magát a szememben. És amiért Chloé ‘mellett állt’ pluszpont jár neki.

      Kylieról annyira nagyon nem tudok semmit mondani, viszont örülök a boldogságának. ✨

      Törlés