2017. október 7., szombat

35. - Love You Goodbye

Ha volt pillanat, amikor kivételesen nem tudtam elég reálisan gondolkozni ahhoz, hogy tudjam, mégis mekkora hülyeséget csinálok, akkor ez az a pillanat volt, ahogy hagytam magam betuszkolni az autó hátsó ülésére Niall és Liam közé, miután hősiesen körbevettek a kocsihoz vezető fotósokkal teli úton.
Már csak azért sem sikerült dűlőre jutnom, mert miután a sokktól lényegében egyetlen épkézláb mondatot sem bírtam kinyögni, nem hogy ellenkezni a dolog ellen, képtelen voltam válaszolni Kylie kérdésre, miszerint biztos vagyok benne, hogy ez jó ötlet. És bár a tekintetében nyoma sem volt rosszallásnak Louis felé – az irántam való aggódásnak már annál inkább – nem töltött el túl jó érzéssel, hogy ott kellett hagynom őt. Mondjuk némileg megnyugtatott, hogy Zayn vele szemben mintha egyáltalán nem bánta volna a távozásomat, már csak az egyik óvatlan pillanatban felém vetett jelentőségteljes pillantásából ítélve, nekem pedig volt egy sanda gyanúm, hogy ennek oka lehet.
Ettől pedig még inkább kedvem támadt volna sikítani.
Azonban minden vegyes érzés ellenére maradni sem lett volna bölcs döntés, figyelembe véve a minket kémlelő embertömeget, akik összegyűltek a műsorra, ahogyan Liam fogalmazott, miközben kifelé tartottunk a rendezvény helyszínéről, és akiknek a tekintete lyukat égetett az oldalamba. Szóval, amikor abban az egy percben dönteni kellett, én a menekülést választottam, még ha az egyenesen az ismertlen karjaiba lökött.
Vagy éppen Louis-hoz.
- A rohadt életbe – engedte ki a valószínűleg hosszú ideje magában tartott sóhajt Niall, miután becsapódott mögöttünk a kocsiajtó, elnyomva ezzel a kintről beszűrődő hisztériát.
Fogalmam sem volt, hogy talált meg minket, miután előkerítette azt a bizonyos segítséget a földön szenvedő Connor-nak, de mire észbe kaptam, már ott volt a másik oldalamon Liammel karöltve, hogy elállják az utat köztem és az épület előtt várakozó őrület között.
Annak ellenére, hogy normális esetben a hideg rázott volna a vakuktól, ez alkalommal hidegen hagyott a jelenlétük, ahogyan az őket követő kiáltások, úgy hajtottam le a fejemet, és bíztam rá magam a fiúkra, akik eltámogattak az autóig, én pedig nem voltam biztos benne, hogy nélkülük akár egy lépésre is képes lettem volna.
Csak akkor vettem észre, hogy Louis-nak – csak úgy, mint Harry-nek és Lottie-nak – nyoma sincs sehol, na nem mintha tisztában lettem volna, mi történt az elmúlt néhány percben körülöttünk, mire kérdőn a szemben lévő üres ülésekre pillantottam.
- Másik kocsi – szólalt meg mellettem Liam, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, én pedig zavartan lehajtottam a fejem. – De jobb ez így.
Mivel tökéltesen egyetértettem vele, egy alig látható biccentéssel reagáltam, és összébb húztam magamon a kabátomat, de nem voltam biztos benne, hogy azért, mert majd megveszett az isten hidege vagy, mert beleborzongtam a gondolatba is, mi történne, ha Louis most itt ülne velem szemben.
- Minden oké? – kérdezte Liam, visszarángatva a jelenbe, egy óvatos pillantás kíséretében.
Nem tudom, miért ért akkora meglepetésként, hogy Liam-et tényleg érdekli, mi van velem, elvégre sosem tűnt olyannak, aki elsiklik mások felett, mégis némileg jóleső érzéssel töltött el, hogy a köztünk lévő minimális kapcsolat ellenére is aggódást véltem felfedezni a tekintetében.
Bólintottam, noha pontosan tudtam, hogy olyan távol vagyok az oké kifejezéstől, mint még soha, de nem tudtam, miképp fejezzem ki magam Louis egyik legjobb barátja, egyben legnagyobb bizalmasa előtt. De nem úgy tűnt, mintha Liam neheztelt volna rám emiatt, elvégre bár tökéletesen tisztában volt azzal, hogy nem vagyok jól, mégsem erőltette a beszélgetést, csak úgy, mint Niall, aki még mindig idegesen bámult kifelé az ablakon.
- Miért csinálta? – csúszott ki a számon egy óvatlan pillanatban mégis, magamra vonva ezzel mindkettejük figyelmét.
Noha ezt leginkább magamtól kérdeztem, mint sem tőlük.
Elvégre egészen ma estig abban a tudatban éltem már egy hónapja, hogy semmi közünk nincs egymáshoz Louis-val, ami egyet jelentett azzal, hogy levette rólam a kezét, boldoguljak nélküle úgy, ahogy akarok. Mert már nincs rám szüksége.
Azonban az első adandó alkalommal, hogy bajba kerültem, ott volt, de nem Connor volt az egyetlen, akire valamiféle csapást mért ezzel; sikerült engem is csaknem kicsinálnia.
De lehetett volna annyi eszem, hogy számítsak rá, Louis-val sosem lesz ez másképp.
Mindig fel fog bukkanni a lehető legváratlanabb pillanatokban, hogy levegyen a lábamról vagy a földig taszítson, de teljesen mindegy, melyik történik, végül úgyis a földön fogok kikötni.
És mindig el fogom nézni neki.
- Mert ő Louis és köztudottan kurvára nem bír magával – felelte Liam némi rágódás után, mintha mi sem lenne természetesebb, én pedig hirtelen azon kaptam magam, hogy megeresztek egy halvány mosolynak tűnő valamit. – És mert bármennyire próbálja tagadni, még mindig szeret téged.
Odáig tartott.
A tekintetemet magam elé szegeztem, ahogy próbáltam nem kimutatni, milyen hatással voltak rám az előbb hallottak, bármennyire is szerette volna egy részem elhinni, amit Liam mond. De még mindig ott volt a másik, amelyikben túl élesen élt a kép arról a Louis-ról, aki azon a bizonyos estén mindent a fejemhez vágott, aztán pedig azt mondta, nincs jövőnk, hiába próbálta átvenni a helyét az, aki éppen most verte félholtra Connor-t miattam.
- Connor mondott valamit – köszörültem meg a torkomat végül. – mielőtt Louis megjelent volna. Azt hitte, vele jöttem, mert hogy kellek a róla kialakult képhez, ami nem túl jó – idéztem fel magamban a szavait.
A szemem sarkából láttam, ahogy Liam pillantása megfeszül, ahogy Niall is élesebben szívta be a levegőt mellettem.
- És én még azt hittem, Connor túl ostoba, hogy összerakja a dolgokat – jegyezte meg Liam.
- Az is. – morogta Niall. – Valószínűleg valamelyik idióta elköpte neki.
- Micsodát? – nem tudtam, melyikükre nézzek a válasz után kutatva, ugyanis hirtelen egyikük sem volt képes rám nézni. – Mit köptek el Connor-nak?
Mintha elvágtak volna valamit, úgy lett néma csend az autóban, ahol a kintről beszűrőd eső és a motor zaján kívül semmit sem lehetett hallani, de még a saját lélegzetvételünket sem.
Azonban volt egy olyan érzésem, még levegőt venni is elfelejtettem venni, amint a pillantásom újra összetalálkozott Liam arcával.
- Lehet nem nekünk kéne elmondani – kezdte. – De valamit tudnod kell.
***

A szakadó esőtől az orrom végéig nem láttam, mire megérkeztünk Louis lakásához, ahol már ott parkolt az a bizonyos másik autó, amivel a társaság másik fele érkezhetett, a kapu túloldaláról pedig látni lehetett, ahogy kigyulladt a feljáró mozgásérzékelője, mikor begurultunk a magas falakon belülre.
Szinte alig fékezett le az autó, már fel is téptem az ajtaját, nem törődve a hátam mögül felhangzó kiáltásokkal, úgy tettem meg a bejáratig tartó utat futva, azonban Liam-nek sikerült utolérnie valahol félúton, ugyanis arra eszméltem, hogy a karomnál fogva hátra húz.
- Nyugodj meg, oké? Ezzel semmire nem megyünk.
- Nyugodjak meg? – meredtem rá hitetlenül, és éreztem, ahogy az eső szépen lassan mindenemet eláztatja ebben a néhány pillanatban. – Mégis hogyan, ha tudom, hogy…
Hogy Louis éppen most veszített el valakit.
- Azzal, hogy látja rajtad, mennyire ki vagy akadva te is, nem segítesz rajta – rázta meg a fejét.
- Liam, én nem… - kezdtem, azonban ez alkalommal sem sikerült a végére jutnom a mondandómnak.
Már csak azért sem, mivel éreztem, még egy szó és elerednek a könnyeim, és bár rég nem voltam az a Chloe, aki szégyelli magát emiatt, nem akartam ennél is jobban aggasztani Liam-et, aki már láthatóan az utolsókat rúgta a mai napra.
- Csak annyit kérek, próbálj meg egy kicsit lenyugodni – túrt bele idegesen az esőáztatta hajába, és a bejárat felé húzott. – És beszélj vele. Tudom, hogy félsz, de ha valakire, akkor rád hallgatni fog.
Lassan bólintottam, ő pedig az ajtó felé fordult, amely három kopogtatása után már ki is nyílt előttünk, mire szembe találtuk magunkat a nyúzott tekintetű Harry-vel.
- Végre – jegyezte meg, ahogy félreállt, hogy beljebb mehessünk. – Már azt hittem sosem értek ide.
Egyikünk sem reagált semmit, miközben követtük őt a már jól ismert falak között a konyha felé, ahol meglepetten tapasztaltam, hogy nem tartózkodott senki. Úgy tűnt, ez Liam-nek is feltűnt, ugyanis kérdőn a bandatársa felé fordult, miközben kihúzott egy széket az asztaltól és intett, hogy üljek le, én pedig egy szó nélkül azt tettem, amire némán megkért.
- Hol van? – kérdezte, és bár nevet nem mondott, nem kellett túl nagy zseninek lennie bármelyikünknek is, hogy rájöjjön, kiről van szó.
- Fent – bökött az emelet irányába Harry. – De egyedül van.
- Mi lett Lottie-val? – ráncolta össze a szemöldökét Niall.
Harry idegesen nézett hol a lépcső irányába, hol pedig felénk, mintha nem lenne biztos abban, Louis vajon hallja e, amit idelent mond, mielőtt válaszolt végül.
- Kidobtam őt Lou-nál – mondta. – Jobb ötletnek tűnt, mint sem idehozni.
Liam bólintott, noha tisztán láttam a tekintetében megbúvó harcot, amiért Harry-nek egyáltalán meg kellett hoznia ezt a döntést, de egy percig sem hibáztattam.
- Mennyire van ki? – kérdezte Niall, megtörve ezzel a kisebb csendet, ami beállt közénk, mire egy emberként fordultunk Harry felé, aki erre megvonta a vállát.
- Egy szót sem szólt, mióta megjöttünk – felelte. – Felment és azóta nem is jött le. De nem úgy tűnik, mint akinek szándékában áll máshogy tenni.
- Mi lesz, ha holnap se akar majd? – nézett fel rá Niall egy jelentőségteljes pillantás kíséretében. – Se azután?
Harry csupán megrázta a fejét, mint aki nem tud erre mit mondani, Liam pedig élesen szívta be a levegőt mellettem.
- Akkor minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy meggondolja magát – mondta végül. – És ott leszünk neki.
A helyiségre telepedett néma csend fojtogató volt, miközben ismét éreztem, ahogy útjára akarnak indulni a könnyeim, miután felfogtam, mégis mit jelent mindez.
Louis fel akarja adni. És én nem voltam ott, hogy segítsek neki.
És ott, abban a pillanatban határoztam el, hogy nem fogom hagyni, hogy igaza legyen, és nem fogom hagyni, hogy elsétáljon tőlem. Még akkor is, ha csak egyetlen estéről van szó.
- Szabad? – köszörültem meg a torkomat, ahogy az emelet irányába sandítottam.
Harry először a többiekre, majd pedig rám nézett, de nem telt bele két pillanatba, hogy egy bólintással engedélyt kapjak, nekem pedig mindez elég volt arra, hogy felpattanjak és a lépcső felé vegyem az irányt, miközben a tekintetüket végig a hátamon éreztem, míg el nem tűntem a fordulóban.
Kettesével szedve a fokokat villámgyorsan az emeleten találtam magam, onnan pedig már a lábaim maguktól a megfelelő szoba felé vittek, amelynek az ajtaja félig nyitva állt, mire megtorpantam egy másodperc erejéig, valami mozgás után kutatva. De miután senki sem mozdult, nyeltem egy nagyot, és zakatoló szívvel beléptem Louis szobájába.
A tekintetemmel rögtön az alakját kerestem, amit nem sokkal később meg is pillantottam, ahogy hátat fordítva nekem állt az erkélyen a korlátnak támaszkodva, egyik kezében egy félig leégett cigivel. Miután hosszú pillanatokig nem nyúlt hozzá, beláttam, az ismeretségünk óta először látom, hogy nem foglalkoztatja a káros szenvedélye, ugyanis szinte nem tudtam volna olyan alkalmat mondani, ahol nem szívta egy slukkot a másik után, amíg csak lehetett.
Ez pedig egy újabb intő jel volt a többi mellett, hiába próbáltam nem komolyan venni a lent hallottakat; Louis kezdi tényleg feladni. De még ha így is van, nem ma este fogja megtenni.
Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, miközben nyeltem egy nagyot és néhány lépéssel a félig nyitott üvegajtóhoz léptem, és kitártam.
Annak ellenére, hogy Louis nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy valaki jelen van, nem mutatta különösebb jelét az érdeklődésének, továbbra sem fordult felém, így aztán vettem egy mély levegőt, és megtörtem a fájdalmas csendet.
- Annyira sajnálom.
Még csak meg sem rezzent a hangomra, én pedig elgondolkoztam azon, ez vajon azért van, mert képtelen bármit is mutatni felém, vagy, mert már egyáltalán nem érdeklem. Aztán ismét felrémlett előttem, mit tett értem ma este, amikor megmentett.
Most pedig én készülök megmenteni őt.
- Tudom, hogy én vagyok az utolsó, akit látni akarsz most… - köszörültem meg a torkomat, ahogy közelebb léptem, bár még így is olyan érzésem volt, mintha fényévek választottak volna el tőle. – De tudnod kell, hogy mindazok ellenére, ami történt… mindazok ellenére, amit mondtam… még mindig itt vagyok, Louis – mondtam, nem törődve a szemembe szökő könnyekkel.
Fogalmam sem volt róla, honnan jöttek a könnyek, amelyeket az elmúlt néhány hétben már elsírtam, azonban minden erőmmel azon voltam, hogy ellenálljak nekik, miközben a földre szegeztem a tekintem.
Szedd össze magad, Chloe, még mindig ő az, aki elveszítette az anyját, mégsem sír.
- És itt is leszek – folytattam, noha továbbra sem mutatta semmi jelét, hogy hallgatja is, amit mondok. – Ha kell, csak ma. Ha kell, mindig – hazug. – De könyörgöm ne… kérlek, ne csináld ezt – ráztam meg a fejemet, ahogy egyre több könny folyt le az arcomon. – Ne zárj ki mindenkit. Nem számít, hogy engem igen, őket ne.
Ismét szünetet kellett tartanom, ha nem akartam keserves zokogásban kitörni idő előtt, miközben az ajkamba harapva lehunytam a szemem, és elgondolkoztam azon, vajon volt e valaha ilyen nehéz mondani bármit is, noha mélyen belül pontosan tudtam a választ.
Soha életemben nem fájt még semmi sem ennyire.
Hiába utáltak ki a saját házamból azok, akikben vakon megbíztam, hiába szerettem belé, adtam magam át teljesen és hagytam, hogy Louis darabokra törjön, a közelében sem jártak annak a fájdalomnak, amit abban a pillanatban éreztem.
- Annyival több vagy ennél. Annyival többet érdemelsz – mondtam végül épp annyira hangosan, hogy meghallja. – Csak szerettem volna, hogy tudd.
Mintha egy rezzenést véltem volna felfedezni a testtartásán, ahogy szépen lassan felegyenesedett, és bár továbbra sem nézett rám, a mozdulatai épp eléggé hatással voltak rám ahhoz, hogy megdermedjek és feladjam a korábbi elhatározásom, miszerint feladom.
Figyeltem, ahogy a válla megemelkedik egy nagyobb lélegzetvételtől, majd pedig azt, ahogy szépen lassan felém fordul, a szemeit egyenesen az enyéimre szegezve, elvágva ezzel az utolsó esélyemet a menekülésre. Nem mintha abban a pillanatban egyáltalán fontolóra vettem volna a menekülést, de ha mégis, igazán illett volna megtanulnom, hogy Louis elől sosem fogok tudni elfutni.
És mintegy végszóra, mire feleszméltem, két lépéssel átszelte a kettőnk között lévő távolságot, azonban még csak esélyem sem volt reagálni, az ajkai három másodpercen belül az enyéimen landoltak.
A közelsége pillanatokon belül ledöntött a lábamról, miközben éreztem, hogy ha nem kapaszkodok meg benne, felmondják a szolgálatot. De mintha megérezte volna, úgy húzott közelebb magához még erősebben, miközben beljebb lökött a félig nyitott ajtón, egyenesen a szobába, majd rúgta be a lábával. Egy pillanatra sem szakadt el tőlem, ahogy lerángatta rólam a kabátomat, majd pedig a pólómat és szépen lassan minden mást, míg egy idő után azon kaptam magam, hogy a hátam a matracnak csapódik, ő pedig felettem van, és hirtelen megint olyan közel érezhetem magamhoz, mint még soha.
Azzal az egyedüli különbséggel, hogy a szemeiben nyoma nem volt már annak a törődésnek, mint korábban; ugyanis egyik pillanatról a másikra ismét ugyanaz a Chloe lettem neki, aki nem volt más, mint a puszta szórakozása.
És én ezt mindvégig tudtam, miközben hagytam, hogy ismét az övé legyek egyetlen éjszaka erejéig; talán épp azért, mert nekem ő még mindig ugyanaz a Louis volt, akibe beleszerettem.

***
Helló-helló drágáim!
Először is mérhetetlenül sajnálom, hogy csak most jelentkezem és hogy lényegében 

eltűntem, mint a kámfor, de nem túlzok ha azt mondom, azt sem tudom, hol áll/állt a fejem az elmúlt két hétben. Mindenesetre boldog vagyok - már ha mondhatok ilyet - hogy csak egy hetet maradtam ki, bízom benne, a következő héten már rendes időben hozhatom a frisset *fingers crossed*.
De azért remélem, mindenkivel minden rendben van, és hogy senki sem szenvedett semmiféle maradandó károsulást időközben, a sulihoz pedig kitartást, veletek vagyok mint mindig.<3
Továbbá szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes pipát és megjegyzést; annak ellenére, hogy eddig lehetetlen volt az időhiány miatt válaszolnom rájuk - de ma estig ezt megteszem - elolvastam mindet, és mint mindig, most sem győzőm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok a támogatásotokért hétről hétre. Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki, hogy ennyire mellettem álltok és kitartotok a történet mellett, de amikor azt mondom, a világot jelenti nekem a véleményetek, meg a jelenlétetek úgy általában, egyáltalán nem túlzok. Szóval köszönöm, köszönöm és köszönöm!<333 Ti vagytok a legeslegjobbak és mindenkinek küldöm a virtuális ölelést.:)
Ami a részt - illetve a történet folytatását illeti - gondoltam ideje jeleznem, hogy ezen a fejezeten kívül még úgy öt rész van hátra, plusz az epilógus, bármennyire is fura még nekem is ezt mondani így másfél év után, de hát elérkeztünk ide is. Márpedig ez azért is vicces, mert igencsak nagy dilemmában vagyok a végét illetően, de hát majd meglátjuk hehe.

De nem is koptatom tovább a billentyűzetet; további csodás hétvégét drágáim, legyen nagyon szép napotok, sok sikert a következő héthez, még egyszer nagyon köszönök mindent éés ha minden jól alakul, jövőhéten ismét boldogítom a társaságot. <3 (viccelek hehe)

Mindenkit szeretek,

-xoxo, Sophie V.

U.i.: este tali a kommenteknél (üssetek le nyugodtan, nagyon fáradt vagyok.:DD)

10 megjegyzés:

  1. Jesszusom drágám!❤️
    Mi volt ez? MI VOLT EZ?
    Az utolsó mondatoknál nem tudtam, hogy a kialakult helyzet miatt idegességembem sírjak vagy nevessek! Még sose voltam ilyen helyzetben, hirtelen azt se tudtam, mit csináljak.
    Valami kicsit romantikusabb, ölelkezősebb (ha van egyáltalán ilyen szó) jelenetet képzeltem el...
    De ismerünk teged, sose lehet tudni, mit hoz az új rész!��
    A feszültség egész végig ott volt a levegőben, emellett rettenetesen sajnáltam Chloé-t. Hiszen nem ezt érdemli. Reméljük Louis is belátja!
    Minek is kell kiderülne?! Remelem hamar választ kap mindenki erre a kérdésre. Van néhány sejtesem, de már semmiben sem vagyok biztos!
    Imádtam, Imádlak! Kellemes hetet, vigyázz magadra, pihenj sokat!
    xoxo,Roni��

    Ui.: Előző válaszodhoz hozzászólva, SOSEM fogom megunni, ha azt írod, hogy te pedig engem imádsz, hiszen mindig nagyon jól esik Tőled!❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!
      Először is inkább egyik miatt se sírj, ugyanis egyáltalán nem az volt a célom, hogy az idegekkel játszak, noha sejtettem, hogy nem mindenkinek fog tetszeni ez a függővég, vagy legalábbis hogy érdekes érzéseket fog kiváltani.:D<3 És igen, már túl jól ismersz, elvégre nálam tényleg nem ilyen egyszerű a helyzet, ahogyan a közeljövőben sem lesz másképpen - ki fogtok borulni a következő résznél már előre látom - de azért igyekszem kárpótolni a társaságot így a történet vége felé.<3 Ami pedig magát a mostani részt illeti, Chloe tényleg nem ezt érdemli, ebben egyetértünk, de Louis jelenleg nincs abban az állapotban, hogy ezt észrevegye, de ami késik nem múlik maradjunk annyiban. Mindenesetre bízz bennem, amikor azt mondom, még bőven nincs vége a kettejük történetének, hiába nincs sok rész hátra (kicsit sirok azért na) és igyekszem minden kérdésre választ keríteni.:)
      Drágám, részemről a boldogság, ha nem unod, mert tényleg nagyon imádlak és nagyon hálás vagyok mindenért, amit tőled kaptam az elmúlt években!<333 És részemről a boldogság, ha tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm, és bízom benne, hogy a következőkkel sem okozom csalódást!<3

      Legyen csodás napod és majd heted, drága, vigyázz magadra, még egyszer köszönök szépen mindent és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Baszki ne már..... (Bocsánat a szóhasználatért, de ez jutott először az eszembe...)

    Miért ez a vége??????? Miért alakulnak így a történtek??? És miért kell ezt tennned velem????

    Kész kiakadtam! Ez a nap is eljött! Eddig még türelmes voltam és nem akadtam ki, de most nem hagyhatom szónélkül a történteket....

    Egyszerűen nagyon megleptél ezzel a résszel... De nem győzöm hangsúlyozni mennyire imádlak!💙💙💙💙💙💙💙💙 És hogy mennyire fantasztikus amit csinálsz! 💙💙💙💙💙

    Nagyon várom a folytatást! 💙💙💙💙💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!
      (Egészen nyugodtan, néha nekem is hasonló szavak jutnak eszembe a történet kitalálása közben.:DD<33)

      Kérlek ne haragudj, ha nagyon kikészítettelek ezzel a résszel, bár nem állt szándékomban, mindenesetre ha ennél nagyon kiakadtál, akkor várd ki a következőt és előre is bocsánat már amiatt is!:DD<33 Mindenesetre én is imádlak, és még mindig te vagy a fantasztikus a támogatásoddal együtt.<33

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rá, hogy írj nekem, legyen csodás napod/heted és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Hát ember hallod te egy nagyon gonosz szemèly vagy hogy pont most hagytad abba!
    Nagyon szuper lett az új rész csak így tovább!
    És Louis lécci ne nagyon depizzen be max csak egy kicsit mert én ettől megeszem magam annyira izgalmas!!!
    Szercsi puszcsi lávcsi 💜💜💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ezy!
      :DDD Most nagyon nevetek, esküszöm ilyen kommentet sem kaptam még a blogspotos pályafutásom során, hogy ilyen nyíltan kifejezték, mennyire gonosz vagyok - vagy legalábbis ilyen formában - szóval köszönöm, esküszöm feldobtad a napom!:DD<333
      Mindenesetre nagyon boldog vagyok, ha kegyetlenségem ellenére tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm!<33 Bízom benne, hogy a következővel sem okozok csalódást, bár van egy sejtésem, ott még jobban fogtok utálni, de hát majd meglátjuk.:DD
      Nyugi, Louis mindent túlél, a következőkben Chloe idegállapota lesz kicsit ki.

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál - és hogy feldobtad a napom, még mindig nevetek - legyen csodás napod/heted, drága, és ha minden jól alakul, hamarosan ismét kiboríthatlak az új résszel.:D<33 (azért szeri)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Kedves Sophie!
    Naaagyon sajnálom hogy régen írtam neked, de ki sem látok a tanulnivaló alól:(
    De ez a rész is pont úgy mint a többi valami eszméletlen lett!! Annyira át tudom érezni Chloe és Louis helyzetét is, pont emiatt még inkább kettős érzéseim vannak :D
    Azért remélem nem sokáig húzódik ez köztük és annyira nem tervezel rossz befejezést kettejüknek:D
    Tűkön ülve várjuk a következőt, legyen szép heted!!! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lulu!
      Ezért egyáltalán ne kérj bocsánatot és ne is érezd rosszul magad, mert tökéletesen megértelek, és még mindig akkor írsz persze, amikor kedved és időd is van.<3
      Mindenesetre ha valami/valaki eszméletlen, akkor az te vagy, de nagyon szépen köszönöm, nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál!<333 Bízom benne, hogy a következővel sem okozok majd csalódást, noha előre szólok, nem lesz valami sétagalopp.:D
      De nagyon örülök, ha tényleg sikerült átadnom, mit érezhet Chloe és Louis a jelen helyzetükbe, és ha ez segít valamit, nem szeretem a depi endeket, bár kissé rögös út vezet majd odáig nekik.

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, legyen nagyon szép napod/heted neked is, és ha minden jól alakul, hamarosan jelentkezem a frissel!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Sophie! :)

    Nagyon sajnálom, hogy eddig nem írtam, de sajnos eléggé zsúfolt hetem volt. Viszont már régen elolvastam és...❤️❤️❤️❤️❤️❤️

    Az elején nem nagyon tudtam mit mondani..
    Annyira sajnálom Jay-t!����
    Érthető, hogy Louis miért viselkedett így, viszont nem kéne ellökni magától az embereket. A barátait. CHLOÉT. Nagyon reménykedek benne, hogy Chloé segíthet rajta, segíthet elérni, hogy ismét boldog legyen..

    És annyira nagyon szeretném, hogy Louis ne felelőtlenül viselkedjen ezekután a tettei után.. mert szerintem onnan már nem lenne visszaút. :(

    Szóval pls, csak legyenek hepik..��❤️

    Xx.Holly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Holly!
      Ne viccelj, tudod, hogy akkor írsz, mikor szeretnél és lehetőséged van rá, szóval emiatt egyáltalán ne érezd rosszul magad!<3

      Igen, Louis viselkedése abból a szempontból tényleg nem a legjobb, hogy nem kellene a történtek miatt ellöknie magától az embereket - főleg nem Chloe-t ugye - de azt talán korábban mondtam már, nem tudom pontosan, hogy az összes karakter közül talán Louis ment végig a legnagyobb fejlődésen a történet során. Már akkor is, ha azt nézzük, milyen volt az elején Chloe-val és utána milyen lett a huszadik rész körül, ami nagyon jó, mégis van egy csomó olyan helyzet, amit még nem tud megfelelően kezelni. Ez pedig pont egy ilyen, ahol ugye ekkora fájdalom érte rövid időn belül, ezért a legjobb védekezés a támadás ugye, még ha nem is a megfelelő személyt támadja ezzel..
      És még ha nem is tűnik úgy, hogy Chloe készen állna a megmentésére úgymond, biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb ő is rájön, hogy nem mindig az egyszerűbb út az, ami végül a helyes lesz - azaz végre nem engedi el Louis-t.:)
      De a felelőtlenség miatt ne aggódj, túl sok jót akaró van Louis mellett, akik nem hagynák, hogy hülyeséget csináljon.

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rá, hogy írj, és úgy mindent általában, legyen csodás napod/heted és ha minden jól alakul, hamarosan jelentkezem a frissel!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés