2017. augusztus 16., szerda

30. - Toxic

Amint Poppy szabadjára engedte a társaságot arra a bizonyos egy órás, ebédszünetnek címkézett szösszenetre – elvégre mindannyian tudtuk, hogy egy óra aztán pont semmire nem elég, főleg nem ebédelni -, én szinte azonnal kiviharoztam a teremből, meg sem állva a legközelebbi mosdóig, miközben magamban fohászkodtam, csak bírjam ki odáig.
Feltéptem az ajtót, és beléptem a jól ismert helyiségbe, majd az utam egyenesen a legtávolabbi fülkéhez vezetett, amit három lépéssel később már magamra is zártam, és nekitámaszkodtam a falnak, miközben igyekeztem lecsillapítani a szapora lélegzetvételemet.
Lehunytam a szemem, ahogy a szívem még mindig ki akart ugrani a mellkasomból, nem számít hányszor ismételtem el magamban ugyanazt a mondatot, amelynek eddig sikerült némileg lenyugtatnia, valahányszor úgy éreztem az elmúlt néhány héten, hogy a dolgok szépen lassan kicsúsznak az irányításom alól. Amivel önmagában nem lett volna baj, hiába volt napról napra egyre kétségbe ejtőbb, miközben mélyen belül pontosan tudtam, meg vannak számolva a napjaim, amikor még képes vagyok mindezt elrejteni a körülöttem lévő emberek elől.
A probléma ott kezdődött, hogy senkinek sem mondhattam el.
A gondolatmenetemnek a mosdó ajtajának kivágódása vetett véget, azonban nem tértem vissza elég gyorsan a valóságba ahhoz, hogy összeszedhessem magam, mielőtt a léptek egyenesen az én fülkémhez vezettek volna, és már hallottam is az ismerős két kopogást.
- Chloe?
Kylie megpróbált benyitni, azonban a zárnak köszönhetően nem járt sikerrel, de már ki is tártam előtte az ajtót, még mielőtt újból nekiugorhatott volna, így aztán a következő pillanatban szembe találhattam magam az engem fürkésző tekintetével, miközben láthatóan a sírás jeleit keresi rajtam, de nem tűnt meglepettnek, mikor nem találta őket.
Szerintem még sosem látott sírni.
- Minden rendben? – kérdezte, noha volt egy sanda gyanúm, elég volt egyetlen pillantást vetnie rám, és már pontosan tudta a választ.
Nem, nagyon nem vagyok jól.
Bólintottam, és megdörzsöltem a szemem, nem félve attól, hogy elmosok bármit is, elvégre sosem sminkeljük ki magunkat a próbákra, kivéve, ha fotózunk is, de a mai hál’ istennek pont nem egy ilyen alkalom volt, így nyugodtan jöhettünk természetes mivoltunkban.
Én azonban nem álltam meg reggel, hogy el ne takarjam a szememet övező karikákat, nehogy Poppy bármit is észrevegyen.
Kylie miatt nem aggódtam, elvégre ő már a reggeli kávénk előtt tudta, mikor vagyok szétesve és mikor nem.
- Persze. Csak fáradt vagyok, ennyi – intettem le, és megigazítottam a nadrágomat, csak hogy addig se kelljen a szemébe néznem.
- Nem győztél meg.
Az ajkamba haraptam, miközben minden ellenállásom ellenére a tekintetünk végül mégis összetalálkozott, így láthattam a pillantásában megbúvó aggodalommal kevert bizonytalanságot, elvégre pontosan tudta, hogy addig úgy sem fogok beszélni, amíg nem akarok.
Ez volt talán az egyik olyan tulajdonságom, amiben osztozott velem, és fordítva; egyikünkből sem lehetett kihúzni olyat, amit nem akartunk kimondani hangosan.
- Jól leszek – mondtam végül, azt gondolva, ezzel átmenetileg csökkentem az irántam érzett aggodalmát, ha azt látja, azért próbálkozom.
Az már más kérdés, hogy egyben saját magamat is nyugtatni szerettem volna, miszerint nem számít, mennyire érzem kegyetlennek a helyzetet, amibe egyik pillanatról a másikra belekerültem, ha foggal-körömmel ragaszkodok ahhoz az elképzeléshez, hogy minden rendben, egy idő után tényleg így lesz.
Elvégre kívülről nézve nem volt okom panaszkodni; nem szakadtam meg a munkában, rendeződtek a soraim Kylie-val, és Louis is mellettem volt.
Az már más kérdés, milyen áron.
Elég volt egyetlen gondolat, hogy szabadjára engedje az összes többit, beleértve ezzel az elmúlt néhány hét emlékeit, amelyek képkockákként egymás után leperegtek előttem, kezdve Louis rémült tekintetével, miután én magam is követtem az órát a földre, majd pedig a napról napra egyre erősödő bűntudatával, mialatt ismételten magára húzta a távolságtartás álcáját.
Elég volt egyetlen gondolat ahhoz, hogy megint rájöjjek, azt a bizonyos irányítást már rég elvesztettem.
Kylie nem mondott semmit, továbbra is összeszorított szájjal nézett rám, miközben éreztem, hogy azért lenne mit mondania, de egy idő után úgy tűnt, győzött az irántam érzett empátiája, így végül bólintott, és szélesre tárta a fülke ajtaját.
- Gyere! Szerezzünk egy kávét.
Biccentettem, és némán követtem őt kifelé a mosdóból, vissza az öltözők felé, hogy felszedjük a pénztárcákat, amíg próbáltuk figyelmen kívül hagyni Aster értetlen pillantását felénk, noha az ajtóban végül visszanéztem rá egy amolyan később mindent elmagyarázok nézéssel, mire kaptam egy bólintást válaszul, és már vissza is fordult a többi lány felé. De ez nem segített a rossz szájízemen az ügyben, hogy már így is bűntudatot éreztem vele kapcsolatban, amiért az elmúlt pár hétben szinte egy szót sem tudtunk normálisan váltani, annak ellenére, hogy korábban ő számított az elsőszámú bizalmasomnak a Louis-dologban, ha már elsőként tudta meg, mi történt köztünk azon a bizonyos estén, mikor találkoztunk.
Noha próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy Aster egyáltalán nem az a típus, aki ezt bármilyen formában magára venné, ugyanis szokása mindig a másik érdekeit előtérbe helyezni, de ettől egy idő után csak még rosszabbul éreztem magam.
Még egy pont a listára.
Szó nélkül folytattuk az utunkat ki a stúdióból az esőáztatta utcára, a két sarokkal arrébb található kávézó felé, amit mintha nekünk nyitottak volna, figyelembe véve a tényt, hogy a hosszabb napjainkon akár kétszer-háromszor is előszeretettel fordultunk itt meg, míg a baristák közül volt, aki már pontosan tudta, mit adjon nekünk, amint megpillantottak minket.
- De rohadt sokan vannak – morogta Kylie, mikor kiszúrta, hogy a kávézó csaknem tömve van.
Habár pontosan tudta, hogy nem fogunk beülni, elvégre ilyenkor általában a pár házzal messzebb lévő padon foglalunk helyet, miközben ő elszív egy cigit mellé, néha pedig én is csatlakozom hozzá, ha úgy érzem, már csak az segíthet rajtam.
- Biztos kedvezmény kedd van – jegyeztem meg szórakozottan, utalva a hely kedvelt marketing fogására, ahol feláron adnak mindent néhány keddi napon.
Kylie erre csak legyintett egyet, miközben beléptünk a kávéillattal fűszerezett levegőbe, a kisebb tömeg közé, és beálltunk a sorba, de alig döntöttem el, milyen ízesítését kérek a kávémba, már láttam is, ahogy az egyik ismerős barista vigyorogva üdvözöl minket, ezzel elérve, hogy néhány előttünk sorban álló személy felénk forduljon.
A szemem sarkából kiszúrtam, ahogy egy nálam pár évvel fiatalabb lány elsápad, majd pedig a mellette álló két barátnője felé fordul, és alig láthatóan felém bök, mire a tekintetemet automatikusan a földre szegeztem, és magamban fohászkodtam, hogy csak a szanaszét álló hajam miatt legyek érdekes.
Azonban miután a másik két lány is megajándékozott egy-egy döbbent pillantással, beláttam, a kéréseim ezúttal nem találtak meghallgatásra.
- A szokásos? – vigyorgott ránk a pult mögött álló lány, miután sorra kerültünk egy másik pénztárnál, így már csak két méter választott el az engem kémlelő társaságtól.
Kylie bólintott, majd miután két perccel később kiadták a két kávét, kikaptam a pénztárcámból egy tízfontost, majd a visszajáró igénylése nélkül elmotyogtam egy köszönömöt, és már sarkon is fordultam, hogy minél hamarabb elhagyhassam a kávézót.
- Hová rohansz? – kérdezte a barátnőm, amint beért engem az ajtóban, így együtt léptünk ki az utcára.
Nem szóltam semmit, már csak azért sem, mert a következő pillanatban már meg is jelent a három lány, közvetlenül utánunk, a pillantásaik pedig szinte azonnal megtaláltak, és bár semmiféle rosszallás nem volt bennük, mégsem múlt el a gyomromban kialakult görcs.
Hálát adtam az égnek, amikor néhány méterrel arrébb sétáltak, noha még vissza-vissza tekintettek felénk, így hallhattam pár szót abból, amit beszéltek.
- De, szerintem tuti ő az – mondta az egyikük.
- Szerinted oda menjünk? – kérdezte egy másik, miközben én továbbra is a földet bámultam.
Hiába sápadtam el a gondolatra, hogy idejöjjenek – elvégre fogalmam sem volt, mit mondhatnék nekik - nem akartam elsétálni, nehogy bármiféle rossz benyomást keltsek bennük, noha pontosan tudtam, hogy aki iránt ők igazán érdeklődnek, az nem én vagyok, hanem Louis.
Csakhogy nem tudtam, mennyire lennék képes ez alkalommal előadni a mosolygó barátnőt, akitől visszajelzést kaphatnak arról, hogy minden rendben, tekintve, hogy még sosem kellett megjátszanom, mennyire jól érzem magam Louis mellett.
- Inkább hagyjuk, nem néz ki valami jól szegény – csatlakozott be a harmadik lány is.
- Chloe? – rángatott ki a gondolatmenetemből Kylie. – Mehetünk?
Bólintottam, és hagytam, hogy a kezét a hátamra téve tessékeljen el a kávézó bejáratától, minél messzebb a lányoktól, noha a tekintetüket egészen addig magamon éreztem, míg be nem fordultunk a következő sarkon, a padunk irányába.
Nem néz ki valami jól szegény.
Próbáltam nem foglalkozni a lány hangjából kicsengő szánalommal, annak ellenére, hogy tudtam, nem rosszindulatból mondta, csupán megállapított egy nyilvánvaló tényt, ami ezek szerint az elsőként jut eszébe annak, aki rám néz.
Ettől pedig ismét kedvem támadt bezárkózni valahova.
- Kérsz? – nyújtotta felém a cigisdobozt Kylie.
Akkor tűnt csak fel az elkalandozásomnak köszönhetően, hogy időközben megérkeztünk a kedvenc helyünkhöz, ő pedig már helyet is foglalt a padon, miközben várakozóan pillantott felém.
- Köszi – biccentettem, majd leültem mellé, és kivettem a kezéből a dobozt.
Legyintett egyet, és előhalászta a nála több számmal nagyobb fekete farmerdzseki zsebébe rejtett öngyújtót, én pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy egyik sem az ő tulajdona, már csak azért sem, mert az elmúlt néhány napban nőtt hozzá ez a darab, miután egyik reggel ebben állított haza, gyanítom Zayn-től, ha már nem volt hajlandó túl sokat elárulni a hollétéről. De eszem ágában sem volt felróni neki bármit is ezzel kapcsolatban, ugyanis amióta tudom, hogy Zayn ismét részese az életének, hirtelen megint hasonlítani kezdett arra a Kylie-ra, aki régen volt, bár egy részem pontosan tudta, hogy sosem fogja már visszakapni azt az énjét. Csak éppen megerősödött, és boldogabb.
Nekem pedig csak ez számít, hiába fordul elő, hogy sokszor nem tudom, miképp kéne kezelnem a házunkban felbukkanó fiút, aki a számomra két legfontosabb személy közül az egyiknek pont annyira fontos, mint amennyire a másik a nevét sem tudja kiejteni a száján.
Bár szavam nem lehetett, ha azt vesszük, Zayn teljesen normálisan – néha talán túl normálisan – kezelt engem, valahányszor összefutottunk, és egyszer sem hozta szóba Louis-t, ha netalántán kettesben maradtunk.
Mondjuk nem tudtam, ehhez Kylie-nak vajon mennyi köze lehetetett, de örültem, hogy így alakult.
- Mi van veled, Chloe? – érkezett a kérdés a legjobb barátnőm részéről, mire felé kaptam a tekintetemet. – Most komolyan. És ne mondd azt, hogy semmi, mert mindketten tudjuk, hogy nem így van.
Valamiért mégsem lepett meg, hogy Kylie kivételesen nem engedte, hogy magamban tartsam a dolgokat, és mégis kockáztatta, hogy esetleg elhajtom a válaszadás elkerülése végett. Azonban elgondolkoztam azon, vajon mennyire tűnhetek kétségbeesettnek, ha már ő sem hajlandó lemondani rólam.
- Úgy érzem, pengeélen táncolok – mondtam végül, miután meggyújtottam a saját cigimet. – És már várom, mikor esek le.
- Louis?
Nem kellett Kylie-ra néznem ahhoz, hogy magam elé képzelhessem az arcát a felvont szemöldökével együtt.
- Honnan tudtad? – kérdeztem rezzenéstelen arccal.
- Hetek óta nem beszélsz róla – vonta meg a vállát. – Nem volt nehéz összerakni. Történt valami?
Az egymillió dolláros kérdés, amit én is felteszek magamnak szinte minden egyes nap, de valahogy nem kapok rá választ.
Történt valami?
Azt leszámítva persze, hogy kétségbeesetten kapaszkodok valakibe, aki folyamatosan el akar taszítani magától, mert nem akarok belegondolni, mi történne velem, ha elengedném, mikor ő láthatóan túlélné nélkülem. Még akkor is, ha sokszor még mindig látom megvillanni Louis tekintetében a boldogság egy elhalványult változatát, valahányszor felbukkanok nála, vagy éppen érzem a ragaszkodást, valahányszor átölel álmában, amikor gondtalan, és nem érzi azt, hogy a valami, ami szépen lassan eluralkodott felette az elmúlt időben, megöli.
Történt valami azon kívül, hogy rettegek, mi történik vele?
Történt valami azon kívül, hogy rettegek attól, el fogom veszíteni?
- Nincs jól – feleltem végül, és szívtam egy slukkot a cigiből. – Ezt leszámítva semmi.
Valamiért nem tartottam túl jó ötletnek beszámolni Kylie-nak az órával történt incidensről, már csak azért sem, mert eszem ágában sem volt Louis ellen hangolni, hogy a végén még összeesküvés elméleteket kreáljon a fejében.
Bár tény, hogy azóta nem tört össze semmit.
- És ezért te sem vagy – jegyezte meg, inkább saját magának.
Elnyomott egy kisebb sóhajt, miközben a szájához emelte a cigijét, és szívott belőle.
- Elmondta, mi baja van?
Megráztam a fejemet, és a kávémért nyúltam, hogy ihassak belőle, még mielőtt teljesen kihűlne.
- Mindjárt gondoltam – morogta Kylie. – De te sem kérdeztél rá.
Az utóbbi inkább volt kijelentés, mint sem kérdés, nekem pedig fogalmam sem volt hirtelen, mégis miképp magyarázhatnám el Kylie-nak, hogy nem olyan egyszerű Louis lelkivilágában kutakodni, főleg nem, amikor sziklaszilárdan ellene van a dolognak.
- Csak azt nem tudom, mit tehetnék, hogy elhiggye, én nem vagyok az ellensége – ráztam meg a fejemet ismét. – Mármint, végre eljutottunk idáig, és most olyan érzésem van, mintha ugyanott tartanánk, mint tavaly, amikor nem voltam több neki, mint a lány…
- Akivel alkalomadtán összefeküdt – fejezte be helyettem a mondatot Kylie. – Nem igaz?
Nagy nehezen bólintottam, annak ellenére, hogy a gyomromban lévő görcs háromszor akkorára nőtt, miután beláttam, hogy ez kimondva sokkal rosszabb, mint gondoltam.
De hát az igazság mindig fáj.
- Nem vagyok biztos benne, hogy tudnék még egyszer ugyanaz a lány lenni, csak éppen más érzésekkel iránta – mondtam. – Miközben pontosan tudom, hogy már ő sem ugyanaz a személy, aki akkor volt.
- És persze te sem vagy már az alkalmi partnere – nézett rám Kylie egy jelentőségteljes pillantás kíséretében.
- Akkor nem értem, miért van egy olyan érzésem, mintha kezdenénk ugyanazokat a köröket lefutni – nyomtam el a pad szélén az időközben leégett cigarettát.
Miközben nincs megállás.
- Nézd, Chloe – sóhajtott fel Kylie, ahogy ültében felém fordult, így rálátást kaptam az aggódó arckifejezésére. – Nagylány vagy, tudom, ahogy azt is, hogy van eszed és azt fogod tenni, ami a legjobb, szóval nem fogok észt osztani. De beszélj vele. Mert lehet, hogy könnyebb így, hogy nem kell válaszút elé állítanod sem őt, sem pedig saját magadat, de ennek semmi értelme. Ezzel előbb vagy utóbb csak megölitek egymást. Vagy ő öl meg téged – tette hozzá, nekem pedig összeszorult a torkom. – Hiába tudom, hogy ő is épp annyira szeret téged, mint te őt, ha nem jobban.
- Honnan tudod? – motyogtam, a tekintetemet a földre szegezve.
Kylie azonban csak megvonta a vállát.
- Képtelen téged teljesen eltaszítani magától. Nekem innentől nyilvánvaló. A helyében én sem akarnálak.
***
Hosszú pillanatokig néztem a telefonom képernyőjén világító üzenetet, többször is átolvasva a sorokat, mielőtt gyorsan visszaküldtem volna a választ Louis-nak, aki azt mondta, megbeszélése lesz este, szóval későn ér haza, de ha még így is nála akarok aludni,  akkor nyugodtan használjam a korábban kapott kulcsokat.
A korábban kapott kulcsok alatt azokat érti, amiket még a kapcsolatunk elején adott – nem túl korán, hogy megbízzon bennem, de nem is túl későn, hogy jelentősége legyen a dolognak - egy hasonlóan későbe nyúló este alkalmával, amikor vártam rá bő másfél órát, mielőtt hazaesett volna, hogy kezdetét vegye állítása szerint az este vicces része. Bár akkor még teljesen normális volt, hogy így fogalmazzon, nekem pedig teljesen egyértelmű volt, hogy csak arra a pár órára kellek neki, noha Louis-ról aztán mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy nem korrekt, elvégre sosem küldött haza, miután végzett velem.
Vagyis inkább végeztünk egymással.
Már csak azért sem, mert a megismerkedésünk utáni első két alkalommal sem akart kipenderíteni sem a hotelszobájából, majd pedig a házából, egy idő után pedig természetessé vált, hogy ott maradok éjszakára. Néha pedig még odáig is elmerészkedtünk, hogy beszélgessünk, bár tény, hogy legtöbbször olyan fáradt voltam én vagy ő, hogy pillanatokon belül aludtunk.
Megráztam a fejem az emlékek hatására és bepötyögtem a választ, miszerint attól függetlenül ott leszek, mire hazajönne, majd pedig a farmerom hátsó zsebébe vágva a telefont az ágyamhoz léptem, hogy felkapjam a már előre összekészített táskát. A pillantásom ezek után az éjjeliszekrényemen lévő könyveimen is elidőzött egy ideig, amiket előszeretettel olvasgattam elalvás előtt, ha netalántán nehezen ment volna, majd némi fontolgatás után felkaptam az egyiket, és azt is a többi cucc közé tettem, amolyan ha már várnom kell rá, ne unatkozzak alapon.
Még két perc felesleges pakolás után felkaptam a táskát, leoltottam a villanyt a szobában és a földszint felé vettem az irányt.
Valamiért nem lepődtem meg, ahogy a lépcsőre érve meghallottam Kylie nevetését, majd pedig az ezt követő mély hangot, a gyanúm pedig beigazolódott abban a momentumban, hogy beléptem a konyhába és megpillantottam a pultnak támaszkodó Zayn-t.
- Chloe – biccentett a fiú vigyorogva, mikor észrevették az érkezésem.
- Zayn – viszonoztam a gesztust, ahogy a hűtőhöz léptem és kivettem belőle egy előre behűtött ásványvizet.
- Elmész? – kérdezte Kylie, mielőtt beleharapott volna a kezében található második szerelmébe, az almába, mire próbáltam nem hangosan felnevetni, hogy már megint ezt eszi.
Bólintottam, és kinyitottam a vizet, hogy ihassak belőle.
- Gondoltam kettesben hagylak titeket – vontam meg a vállamat.
- Louis érted jön?
- Nem – ráztam meg a fejem.
- Tuti tudja, hogy itt vagyok – szúrta közbe Zayn röhögve, azonban Kylie egyetlen pillantása belé fojtotta a nevetést.
- Nem tudja, csak dolgozik – intettem le Zayn-t. – Majd fogok egy taxit félúton – fordultam vissza a barátnőm felé.
- Nem lakik ehhez egy kicsit messze? – vonta fel a szemöldökét.
Ismételten megvontam a vállam, és ittam egy újabb kortyot, miközben próbáltam nem foglalkozni a Kylie hangjából kicsengő nemtetszéssel, hogy este egyedül másszak át a fél városon.
Bár jelenleg abban az állapotban voltam, hogy a fél világot is átmászom, csak hogy Louis-val legyek és elmondjam azt, ami hetek óta próbál felemészteni.
- Elviszlek – vágta rá Zayn hirtelen, mire egy emberként fordultunk felé az asztalnál ücsörgő Kylie-val. – Most mi van? Azért még tudom, hol lakik.
- Támogatom – biccentett Kylie. – Legalább hozol visszafelé valami normális kaját.
Zayn az égnek emelte a tekintetét, miközben kivette a zsebéből a feltételezett kocsikulcsokat.
- Bízzunk benne, hogy Louis nem szerzett be azóta egy sörétes puskát, hogy lelőjön, miután kiszúrta a kocsit – jegyezte meg szórakozottan, és a bejárat irányába bökött. – Na, gyere mielőtt éhen hal – célzott Kylie-ra, aki erre felmutatta a középső ujját.
Ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, kettesben fogok autókázni Zayn-nel, méghozzá Louis háza felé, valószínűleg kiröhögtem volna, a jelen helyzetben azonban annyira nem viselt meg a dolog. Noha reméltem nem látszik a bizonytalanságom az ötlettel kapcsolatban, mégis igent mondtam Kylie miatt, hogy érezze, azért, mert közte és Louis között még mindig ott van az ellentét, nekem nincs kifogásom Zayn ellen.
Meg hát amúgy sem tartottam attól, hogy Louis észreveszi, ki hozott, tekintve, hogy úgysem lesz még otthon, amikor feltételezéseim szerint megérkezünk, mondjuk nem is terveztem elárulni neki utólag, ki hozott el.
- Amúgy sem vagy a szavak embere, Chloe, de ma kifejezetten csendben vagy – jegyezte meg Zayn, visszarángatva a valóságba.
Nem nézett rám, a tekintetét folyamatosan az úton tartotta, miközben az egyik kezével lehalkította az autó rádióját.
- Ezt úgy mondod, mintha meglepne – feleltem.
- Most hogy mondod, tényleg nem lep meg – nevetett fel. – De azért fura vagy.
- Én mindig fura vagyok, de ezt már máskor is megállapítottad – céloztam arra a bizonyos találkozásunkra, mikor még fogalmam sem volt arról, hogy bármi köze is lenne Kylie-hoz.
- Nem, én azt mondtam van benned valami, ami tényleg van, de ezt már akkor tudtam, amikor feltűnt, hogy Louis ki akar nyírni, csak mert rád akartam nézni – felelte. – Azért ezt nem csinálja mindenkivel.
Kissé furcsa volt úgy hallani Zayn szájából a nevét, hogy semmiféle megjegyzés vagy rosszindulat nem övezte, bár sejtettem, hogy ez csak az álca része, amit mindketten előszeretettel alkalmaznak, ha a másikról van szó.
- Pedig akkor még nem is voltunk együtt – jegyeztem meg alig hallhatóan. – Mondjuk téged sem kellett félteni, élvezted, hogy provokálhatod – tettem hozzá valamivel hangosabban.
- Az egy dolog – vonta meg a vállát. – De akkor még fogalmam sem volt róla, ki vagy.
- Mármint? – vontam fel a szemöldökömet.
- A Heaven’s után tudtam meg, hogy egyáltalán közöd van Kylie-hoz – válaszolta. – Nem mondom, hogy nem dobtam egy hátast a csodás egybeesések miatt.
- De utána eljöttél egyszer hozzám, emlékszel? – mutattam rá a tényre. – És nem úgy néztél ki, mint akit jobban érdekel a legjobb barátnőm, mint én.
- Igen, de akkor már tudtam, hogy Kylie lakótársához van szerencsém, és remélem megbocsájtod ha ezt mondom, de akkor már pontosan tudtam azt is, kit kell keresnem, ha róla van szó.
- Akkor azért mondtad, hogy érdekesebb vagyok, mint gondoltad – idéztem fel a szavait, ahogy magam elé képzeltem a találkozásunk körülményeit.
 - Nem mondom, érdekes voltál, elvégre nem véletlenül néztem utána, hol sikerült Louis-nak megtalálnia, de aztán rohadtul nem az köszönt vissza, amit reméltem – nevetett fel. – Mindenesetre nem veszem magamra a feltételezést, hogy hátsó szándékaim lettek volna, mert tényleg voltak, mondjuk annyi még bennem is van, hogy távol tartom magam Louis barátnőitől.
- Csak úgy, mint Alexis-től? – csúszott ki a számon, még mielőtt alaposabban átgondolhattam volna.
Zayn arcát lestem, azonban semmi jelét nem adta a sértettnek, vagy zavartnak, inkább meglepettnek.
- Beszélt neked Alexis-ről?
- Olyasmi – feleltem.
Elismerően biccentett egyet, mintha ez valamiféle érdem lenne számomra, és hümmögött egy sort.
- Ők sosem voltak együtt, bár tény és való, hogy csúnya dolog volt tőlem, de Alexis-t sem kellett félteni, megnyugodhatsz. Ha hiszed, ha nem, ő jött hozzám és nem fordítva, de ahogy hallom, ő húzta a rövidebbet emiatt, tekintve, hogy Louis hallani sem akart róla utána – mondta végül. – De azért te egy kicsit más kategória vagy.
- Miért mondja ezt mindenki? – motyogtam, a tekintetemet a körömágyamra szegezve, ami időközben igen érdekessé vált számomra.
- Erre inkább nem mondok semmit, ha nem baj – jegyezte meg Zayn, és befordult egy újabb sarkon, ahogy szépen lassan elhagytuk a belvárost.
A tekintetem ezek után valahogy mégis a mellettem ülő fiúra kúszott, így volt lehetőségem kissé feltérképezni az arcát, ha már az út figyelése jelenleg jobban lefoglalta, és meglepetten konstatáltam, hogy nyoma sincs gúnynak az arcán, hiába éreztem az iróniát az előbbi megjegyzéséből. Azonban be kellett látnom, hiába látom már őt többször is akár egy héten, még mindig fogalmam sincs róla, ki ő, azon a töredék információn kívül, aminek a nyolcvan százalékát Louis adta, a másikat meg Kylie.
Noha ha jobban belegondolok, Louis sem mondott konkrétan semmit, azt leszámítva, hogy látványosan nincs oda Zayn-ért, de ezt mindig is a múltbéli sérelmeiknek tudtam be, ha már egy bandában voltak annak idején.
- Látom, hogy kérdezni akarsz, szinte már érzem – törte meg a kisebb csendet Zayn, mire valahogy sikerült visszatérnem a valóságba. – Ki vele!
Próbáltam elhessegetni a gondolatot, miszerint ennyire csak nem lehettem nyilvánvaló, és felé fordultam.
- Csak azon gondolkoztam, mégis mi történt veled meg Louis-val – mondtam, és meg sem kíséreltem kerülgetni a forró kását.
De valamiért Zayn nem tűnt olyan típusnak, akit ez zavarna.
- Milyen egyenes lettél hirtelen – biccentett elismerően, azonban még láttam a szemében megvillanó halvány meglepettséget.
Akkor láttam először Zayn-t kevésbé magabiztosnak.
- Nem tudom, ő mennyit árult el neked, bár ahogy hallom, nem vagyok a kedvenc témája – vonta meg a vállát.
- Nem nagyon szeret rólad beszélni – feleltem. – De mindig is arra gondoltam, ez azért van, mert eljöttél tőlük, vagy ilyesmi.
- Ja, hát közrejátszik – bólintott. – Erősen. De itt a hangsúly nem ezen van. Nézd, Chloe, nem fogok szenteskedni, akkoriban elbasztam néhány dolgot röviden és tömören. A többiekkel is, de főleg Louis-val kapcsolatban. Nem tudom, mennyire vagy tisztában azzal, hogy akkoriban nem én voltam az egyetlen, aki dobbantani készült Louis közvetlen közeléből – sandított rám. – Ismered az elődöd?
Helyben vagyunk.
- Hallottam már róla, de Louis nekem azt mondta, nem lényeg – ráztam meg a fejemet összeráncolt szemöldökkel.
- Persze, hogy azt mondta, mert már tényleg nem lényeg, de akkoriban még eléggé az volt. Én pedig ahelyett, hogy mellette álltam volna, amikor összeomlani látszott minden, kurvára nem foglalkoztam senkivel saját magamon kívül – mondta. – Mintha mi sem lenne természetesebb, leléptem én is. Aztán pedig csodálkoztam azon, hogy rám sem bírnak nézni.
Némán meredtem a mellettem ülő Zayn-re, miközben éreztem, ahogy a megannyi kérdőjel, ami velük kapcsolatban bennem volt, szépen lassan elhalványul, és egy idő után már hűlt helye volt szinte az összesnek, egyetlen egy kivételével; vajon Louis hogy látja mindezt?
Ismét el kellett ismernem, amit már párszor megtettem, mióta szépen lassan feltárul előttem Zayn jól eltitkolt személyisége, miszerint sikerült őt ismét alábecsülnöm.
- Arra nem gondoltál, hogy esetleg beszélj vele? – vontam fel a szemöldökömet.
Hiába hangzott a kérdésem túl egyértelműnek ebben a szituációban, elvégre sejtettem, hogy Zayn valószínűleg már próbálkozott vele, muszáj volt feltennem.
- Hiszed vagy sem, Chloe, ez azért nem olyan egyszerű, mint aminek tűnik – felelte egy idő után. – Még nekem is van mit rendbe tennem, mielőtt megpróbálnám Louis-val. Leginkább saját magamban. – a kissé zavart tekintetemet látva elvigyorodott. – Ahogy annak idején Kylie-t sem egyből támadtam le.
Amolyan mindent értek stílusban bólintottam, és hátrébb dőltem az ülésben.
- Tudod, Zayn, nem is vagy te olyan szörnyű – jegyeztem meg.
Elnevette magát, én pedig hálát adtam az égnek, hogy végre őszintének tűnt.
- Megtisztelsz – mondta. – Kérlek, ezt mondd meg a barátodnak is.

***

A Louis-tól kapott kulcsnak köszönhetően viszonylag hamar négy fal között találhattam magam, miután Zayn kitett nem messze a háztól, ami már csak azért is volt jó, mert időközben ismét rázendített az eső, nálam pedig a dzsekimen kívül semmi sem volt, ami megvédett volna. Így miután beütöttem a kapu nyitásához szükséges négyjegyű kódot, hogy deaktiváljam a kert riasztóját, már rohantam is a bejárati ajtóhoz, hogy ott megcsinálhassam ugyanezt. Ahogy sejtettem, egy lélek sem tartózkodott a házban, bár ez nem volt szokatlan, már ismertem a járást annyira, hogy miután lekaptam a cipőmet, az első utam a konyhába vezessen egy pohár vízért, majd ezek után az emeltre, egészen pontosan a hálóba, ahol az ágyra dobtam a cuccaimat, és én magam is elterültem rajta.
Végigfuttattam a pillantásom a fekete-fehér színekben virító szobán, ahol néhány falra akasztott platinalemezen – mind a banda nevével ellátva – és egyéb hasonló tárgyon kívül semmiféle személyes dekoráció nem volt. Ellentétben Louis doncasteri szobájával, mire ismét felrémlett előttem a fényképekről visszamosolygó arca, és elgondolkoztam azon, még mindig mekkora különbség van a képen szereplő, az akkori és a mostani személye között.
Hiába nem telt el egy hónap, hogy ott voltunk, habár ha valamit, akkor azt ideje volt elismernem, hogy huszonnégy óra is elég ahhoz, hogy minden megváltozzon, főleg mióta Louis az életem része.
Fogalmam sincs, mégis hogyan sikerült, de valahogy csak elaludhattam, ugyanis a következő pillanatban arra eszméltem, hogy a szemeim felpattannak a lépcső felől érkező zörgésre, mire pislogva meredtem a szoba ajtaja felé, ahol pillanatokon belül felbukkant Louis nyúzott tekintete.
- Akkora csend volt, hogy már azt hittem, nem vagy itt – jegyezte meg, ahogy megtámaszkodott az ajtófélfán.
Szemügyre vettem a némileg elegáns öltözékét, és örömmel vettem tudomásul, hogy még ha őt ismerve szájhúzva is, de megborotválkozott, és a haját is kezelésbe vette vagy éppen vették, de még így is sütött belőle az ellenszenv és a nemtörődöm stílusa.
- Mondtam, hogy jövök – ültem fel, még mindig kissé kótyagosan az alvásnak köszönhetően.
- Nem néztem a telefont – vonta meg a vállát.
Próbáltam kitalálni, éppen milyen kedvében van, ahogy ellökte magát a faltól, és az ágyhoz lépett, de lemondóan állapítottam meg, hogy ez alkalommal is felhúzta magára a semleges álcáját, noha az okát még nem ismertem.
De lehet csak a puszta jelenlétem miatt.
- Milyen volt? – kérdeztem, ahogy megdörzsöltem a szemem.
- Szar – felelte röviden és tömören, miközben leült az ágy szélére. – De legalább nem húzták sokáig.
Egy ideig egyikünk sem szólt semmit, főleg mivel nem igazán lehetett mit mondani, figyelembe véve a tényt, hogy Louis-ról sütött, hogy hulla fáradt és ingerült, belőlem pedig a meghunyászkodás, amiért eszem ágában sem volt magamra haragítani bármiféle kérdéssel.
- Kimegyek, elszívok egy cigit – tápászkodott fel végül, és az erkélyajtó felé vette az irányt.
Bólintottam, majd a példáját követve lemásztam az ágyáról, hogy kivehessek a táskámból néhány dolgot és egy szó nélkül a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Valamiért nem lepett meg, hogy mikor tíz perccel később visszatértem, Louis még mindig sehol sem volt, azonban a kinti fénynek köszönhetően felfedeztem a nekem háttal álló alakját, ahogy rágyújt egy újabb cigarettára, én pedig nem akartam belegondolni, hányadik lehet - nem ma összességében, hanem az este folyamán.
Nem tudom, mennyi ideje figyelhettem, amikor hirtelen megfordult és azon kaptam magam, hogy a tekintetem összekapcsolódik az övével, és hosszú idő óta először képes voltam öt másodpercnél tovább a szemeibe nézni, miközben a legminimálisabb kísértést sem éreztem, hogy megtörjem a szemkontaktust. Noha nem tettem fel a kérdésemet szóban, amit már rég meg kellett volna tennem, a tekintettemmel folyamatosan beszédre ösztökéltem, hiába választott el minket egy üvegajtó, meg még ki tudja mennyi jelképes távolság, amit ő maga kreált közénk azzal, hogy jóformán mindenből kizárt.
Az ő pillantása az enyémmel szemben már-már túlságosan nyugodt volt, azonban mintha egy pillanatra átsuhant volna valami más, valami sokkal mélyebb, és már reménykedni kezdtem, hogy megtört a jég, de pillanatokon belül ismét magára erőltette az álarcát, és hátat fordított nekem. De még így sem tudta előlem eltakarni a tényt, miszerint az arcán átsuhanó érzelem színtiszta félelem volt.
Louis hozzám hasonlóan rettegett, miközben mindketten a másikba kapaszkodva próbáltunk megmenekülni a fulladástól, nem is sejtve, talán ez lesz az oka annak, hogy egy idő után tényleg megöljük a másikat.


***
Helló-helló kedveseim!
Remélem mindenkivel minden rendben van, és hogy túléltétek ezt az elmúlt egy hetet mindenféle maradandó károsulás nélkül!<3 Továbbá borzasztóan sajnálom, amiért megcsúsztam egy nappal, de nem tudok jobb kifogással szolgálni, mint hogy rejtélyes okoknál fogva szépen fogalmazva is rohadt fáradt vagyok, és nagyon nehezen ugrottam neki egy-egy jelenetnek. De most itt vagyok a frissel és bízom benne, hogy nem lesz több ilyen a közeljövőben.:)
Mindemellett küldeném a világ összes virtuális ölelését, pusziját és persze köszönetét az előző részhez érkezett visszajelzésekért; komolyan képtelen vagyok szavakba önteni, mennyire csodálatosak vagytok, mennyire imádlak titeket és mennyire nagyon köszönöm a támogatást, amit hétről hétre kapok, szóval most mindenki képzelje el, ahogy kiölelem belőle az életet, oké?<3333 (Főleg mert nagyon fogtok utálni az elkövetkezendő pár rész miatt lol)
Ami a részt illeti, nem lenne túl sok hozzáfűznivalóm azon kívül, hogy bízom benne, sikerült felfednem néhány dolgot Zayn-nel kapcsolatban, ha már páran kíváncsiak voltatok az őt övező kérdőjelekre, na meg hogy miképp látja a kapcsolatát Louis-val és társai.:) A Chloe-Louis párossal kapcsolatban most direkt nem mondanék semmit, rábízom mindenki fantáziájára a dolgokat.

De nem is pazarlom tovább a szót; további csodás hetet, drágáim, legyen nagyon szép napotok, köszönök szépen még egyszer mindent éés ha minden jól alakul, egy héten belül találkozunk!<3

Mindenkit szeretek,

-xoxo, Sophie V.

U.i.: Ezer hála a szerkesztőasszonyságomnak a segítségért, ha már megszenvedett a rész hibáinak kijavításával még betegen is, szóval köszönöm krumpli, imádlak!;)<3

10 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie! :)

    Először is: EZ MOST KOMOLY?!

    Másodszor: ??????????

    Harmadszor: DRÁGA LOUIS MI VAN VELED?��❤

    Na de a részről..: Hát wow.. most aztán megleptél.. Már a rész elején éreztem, hogy Louis-val lesz valami.. de mégis mi?! Okés, most Zaynnél megbarátkoztam, elfogadtam meg minden, "eltűntek a kérdőjelek".., erre meg jön ez a Louisos sztori.. Te ki akarsz minket készíteni?! :D Esküszöm nem tudom, hogy most mit is mondhatnék..forognak az agykerekeim.. de csak: ???!?!????!!?? �� Jó, ez most furán hangzik, de ez van.. Annyira szeretném, ha minden hepi lenne..�� Louis meg jól érezné magát a bőrében, nem lennének belső harcai.. ����

    Nagyon várom a következő részt, légyszi siess vele, és lehetőleg ne akadjak ki rajta nagyon. :D

    xx. Holly

    Ps.: Ugye lesz benne Louis szemszög?!�� pls..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Holly!
      Először is küldeném a világ összes bocsánatkérését a nehéz percekért, amiket ezek szerint okozhattam, noha nem állt szándékomban az idegeiddel játszani!:D<333
      Azt elárulhatom - igyekszem NAGYON titokzatos maradni az elkövetkezendő néhány fejezet kapcsán - hogy a Louis-val kapcsolatos dolgok a következő két részen belül kiderülnek. Bárcsak ígérhetném, hogy Louis túl van a nehezén Chloe-val együtt, de még csak most kezdődik a dolgok sötétebbik fele, már ha mondhatok ilyet a nélkül, hogy a testi épségemet veszélyeztetném.:D<33 Mindenesetre emellett nagyon boldog vagyok, ha Zayn-nel időközben sikerült megbarátkozni, legalább ezt pozitívumként fogom fel.<3 Louis szemszög pedig terveim szerint vagy a 32. vagy 33. rész lesz, bár az előbbire nagyobb az esély.:)

      Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rám és írtál, drága, legyen nagyon szép hétvégéd, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, jövőhét elején találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: nagyon remélem, hogy nem fogsz annyira kiakadni, de tényleg nem ígérek semmit.<3

      Törlés
  2. Kedves Sophie! :)
    Kezdek szépen lassan kikészülni attól hogy nem tudjuk mi történik Louis-val... Értem én hogy bezárkózott, de mit tehet a problémájáról Chloe??
    Ellöki magától és úgy érzem ez nem lesz jó... :/
    De csak hogy pozitívat is mondjak, Zayn már alakult az előző részekben is, de nagyon jó hogy kettesben voltak Chloeval és igy őt is jobban megismerhettük. :) nem is annyira rossz, mint hinné az ember...
    Kylie pedig örülök hogy végre a sarkára állt igazából Chloeval szemben, és nem hagyta annyiban a dolgot.

    Kiváncsian várom a folytatást!!! Szép hetet! ❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lulu!
      Ígérem, nem sokáig húzom az idegeket a Louis-val kapcsolatos kérdéseket illetően, még úgy két rész, és fény derül rájuk (terveim szerint legalábbis), noha úgy érzem, még így is lesznek itt kérdések. Egyébként Louis egy nagyon összetett személyiség, erre nemrég jöttem rá, amikor a folytatáson gondolkoztam, és még így is nagyon sok fejlődésen ment keresztül a kezdés óta, azonban van még, amit nem tud kezelni. Igazából ezt tudom arra válaszolni, miért zárja ki Chloe-t, remélem, valamennyire érthető, mert szeretek nagyon ködösen fogalmazni, ne haragudj!:DD<33 De ígérem, hogy erről lesz egy külön rész körülbelül hamarosan.
      Ami Zayn-t illeti, nagyon boldog vagyok, ha tetszett a közös jelenet Chloe-val, nekem is az egyik nagy kedvencem lett talán az egész részben, elvégre tényleg nem olyan rossz ő, mint amilyennek mutatja. De hát ő is és Louis előszeretettel használja a seggfej álcát, ha arról van szó, ebben nagyon hajaznak.
      Kylie pedig szerintem most kezd el fejlődni - hála Zayn-nek khm - és ez csak nagy segítség lesz Chloe számára a későbbiekben. Elvégre nem véletlenül a legjobb barátnője.<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál és írtál, legyen csodás hétvégéd, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Szia! Bevallom az elmúlt hónapokban nem olvastam a blogodat-nem is tudom miért- de most újraolvastam az egészet és hát fú. Nagyon de naaagyon tetszik és naagyon várom a folytatást.:) <3 Igazából innentől már csak a sablonszöveget tudnám leírni, hogy nagyon ügyes vagy meg tehetséges bla bla bla. Azt,hogy bla bla bla ne vedd magadra csak gondolom, hogy elég uncsi mindig elolvasni ugyanazokat a szövegeket és hát ja. Bocsi csak én ilyen nagyon hülye vagyok, hogy fú. Na viszont azt meg szeretném kérdezni, hogy nem lenne kedved írni egy könyvet? Persze az kicsit nehéz lenne de apukám szokott írni néha egyet-egyyet-turizmussal kapcsolatban szoval ez a rész lényegtelen-és talán tudna segiteni pl kiadót találni meg minden ilyen cuccban amihez nem értek szóval szerintem érted mire gondolok. Szép háralevő nyarat, a világ összes puszia: Eszti <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eszti!
      Először is nagyon örülök, hogy visszatértél a történethez, ezt nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat jelent!<333 Másodszor pedig eszméletlen boldog vagyok, ha eddig tetszik, amit olvastál és bízom benne, hogy a jövőben sem okozok majd csalódást.:)<3 És egyáltalán nem veszem magamra, szóval emiatt ne érezd rosszul magad, mert így is nagyon jól esik amit írtál, nem is tudod, mennyire, és egyáltalán nem vagy hülye.:D<3
      Ami pedig a könyvírást illeti, úristen, nagyon-nagyon megtisztelsz - de tényleg, el sem tudod képzelni, mennyire - mondjuk nem tudom, mennyire tudnám megállni a helyem ilyen téren, szerintem nálam ezerszer tehetségesebbek is vannak ebben a világban, de imádlak és tényleg nagyon szépen köszönöm!<333 Mondjuk ki tudja, talán a következő történetemnél meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, ha az nem fanfiction lesz, de hát ki tudja mit hoz a jövő.:) De tényleg nagyon köszönöm!

      A világ összes virtuális ölelését és pusziját küldöm, amiért időt szántál rá, hogy írj nekem, legyen csodás nyarad, ami még hátra van belőle, és még egyszer köszönöm a kedves szavakat!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Kedves Sophie!
    Sajnos csak most jutottam el oda, hogy nyugodtan végig tudjam olvasni ezt a részt és bár nem szokásom sokszor kommentelni, most azt gondolom muszáj. :)
    Ugyanis hálás köszönetem és millió ölelést küldök amiért Zayn szemszögébe is betekintést nyújtottál, mert ez még mindig azt mondom hogy szerves részét képezi a történetnek és boldog vagyok attól, hogy ennek köszönhetően Chloe is derülátóbb lett vele kapcsolatban. Nagyon elnyerte a tetszésem a párbeszédük a kocsiban, illetve a másik, hogy Kylie az elején is más színben tűnt fel és kifejezetten plusz pont, hogy nem hagyta annyiban a dolgot. (Talán magára ismert Chloeban?)
    Jó hogy ezeket a szálakat is tovább fűzted, mert megannyi dolgot lehet kihozni belőlük, de most már a Louis-val futó szál is igen elgondolkodtató. Szóval kíváncsian várom mit hozol ki belőle. :)

    Imádtam a részt, legyen szép hétvégéd! :)

    Laura x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Laura!
      Akkor olvasol, illetve kommentelsz persze, amikor kedved és időd van, ez nálam ilyen aranyszabály hehe, mindenesetre nagyon szépen köszönöm, nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett a rész!<333 Hát még ha a Zayn-nel kapcsolatos történések is, ugyanis kíváncsi voltam, hogyan fogtok reagálni arra, hogy a karaktere ilyen éles fordulatot vett az elmúlt pár rész során, de boldog vagyok, ha eddig nem okoztam csalódást ezzel kapcsolatban!:) És száz százalékig egyetértek veled abban, hogy ez egy fontos szál a történet szempontjából, elvégre Louis lelkivilágában is egy nagyobb törés a Zayn-nel való konfliktusa, de erről később. Chloe pedig még egy kicsit azért óvatos, de igyekszik vele megbarátkozni, tény.:D<3 Kylie pedig kezd egy kicsit kilépni a komfortzónájából hála az égnek, amiért látja, hogy Chloe nehéz időszakon megy keresztül, és ez a későbbiekben sem lesz másképp, szóval örülök, ha adott esetben ő is kezd szimpatikusabb lenni számodra.:)
      A Louis-szál 'rész'megoldása pedig vészesen közeledik, bízom benne, hogy nem okozok majd csalódást.:)

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál rá és írtál, drága, legyen nagyon szép hétvégéd és ha minden jól alakul, jövőhét elején találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Sophie!

    OMG! Istenem...

    Csak annyi kérdésem van: MIÉRT?????
    Bár sejtettem, hogy az ő kapcsolatuk nem lesz egyszerű, azonban azt közel sem gondoltam, hogy annyira nehéz lesz!

    Zayn- nel pedig sikeresen megbarátkoztam, és most már tényleg nem annyira rossz! És ezt tényleg már, csak Louis- val kellene elhitetni, ami szintén nem egy egyszerű eset.

    Összességében azonban megint valami fantasztikusat alkottál Megint imádtam minden egyes sorát, annak ellenére is, hogy ennyire későn sikerült teljes egészében elolvasnom.
    Nagyon szerettem, és nagyon várom a folytatást! ❤❤❤

    Puszi és ölelés: Moncsi ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!
      Először is mielőtt bármit mondok, muszáj leszögeznem, hogy imádom az új képedet, mert hát na.<3
      Ami pedig a részt illeti, eszméletlen boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál, még ha sikerült is újabb kérdéseket felvetnem benned - de bízom benne, hamarosan választ tudok rájuk adni - szóval köszönöm szépen!<333
      Annak végképp örülök, ha sikerült megbarátkoznod Zayn-nel, noha tény és való, hogy Louis egy másik kategória, miképp fog megoldódni köztük ez az egész, de az még a jövő zenéje.:) 'Chlouis' pedig azt hiszem elérkezett egy fordulóponthoz és a következő rész is erről tanúskodik, de azt hiszem mire ezt elolvasod, már rá is bukkantál. Mindenesetre nem kell őket sem félteni.

      Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál rám és írtál, további szép hetet, drága, és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: TE vagy fantasztikus, én pedig téged imádlak.<3

      Törlés