2017. július 9., vasárnap

25. - Amitől mind félünk

Fogalmam sem volt, meddig ültünk még a kert eldugott sarkában, mire kezdett feltűnni, hogy valamennyire lehűlt a levegő és bár a dzsekim segített valamennyit, még így sem mondhattam el azt, hogy melegem van, így aztán Louis-nak elég volt egy pillantást vetnie rám, hogy úgy döntsön, beparancsol a házba, hiába ellenkeztem, hogy jól vagyok.
- Tudod, még mindig áll az ajánlatom, hogy ha sokat ellenkezel, egyszer tényleg kényszeríteni foglak – vonta fel a szemöldökét, miután nagy nehezen feltessékelt a padról, és szembe fordított magával.
Mint szinte minden egyes alkalommal, most is elgondolkoztam azon, vajon tisztában van e azzal, mit művel velem egyetlen pillantásával, bár a már-már a pofátlan kategóriába tartozó magabiztossága miatt nem igazán tudtam eldönteni, hiába ismertem annyira, hogy tudjam, sosem szórakozna velem.
Legalábbis már nem.
- Mégis hogyan szeretnél kényszeríteni engem bármire is? – érdeklődtem, a tekintetemet az övébe fúrva.
- Nem tudom, mikor jössz rá végre, bébi, hogy jobban ismerlek már, mint te saját magadat – felelte. -  Hála az ismeretségünk első pár hónapjának – tette hozzá vigyorogva, mire éreztem, hogy előbb három árnyalattal világosabb, majd pedig sötétebbre vált az arcom színe a normálishoz képest.
Valamiért nem lepődtem meg, amiért ismételten előveszi a magabiztos vagyok kártyát, miközben előszeretettel hozza fel, mennyi előnye származott a se veled se nélküled kapcsolatunkból, amelynek köszönhetően valóban minden erőfeszítés nélkül képes olvasni belőlem.
Az arcomat látva azonban nem sokáig húzott és elnevette magát, miközben átkarolt a vállamnál fogva és úgy indultunk vissza a ház felé.
- Jó, befejeztem – mondta. – Igyekszem nem zavarba hozni ezentúl.
- Nem hozol zavarba – vágtam rá szinte egyből, noha én magam is tudtam, ennél szánalmasabb hazugságot keresve se találtam volna, főleg nem Louis előtt.
- Te jó ég, ne sértegess, Diamond, még a végén megkérdőjelezem a saját sármomat – rázta meg a fejét.
- A midet? – kérdeztem, mire Louis felvonta a szemöldökét. – Már megint veszélyes vizeken járok, nem igaz?
- Szeretsz játszani a szerencséddel, tény – bólintott. – De ha már ennyire nem hozlak zavarba, és nincs semmi hatásom feletted, akkor lehet, hogy immunis leszel erre – tette hozzá, majd azzal a lendülettel megtorpant és a derekamnál fogva magához húzott, miközben az ajkai pillanatokon belül az enyéimen voltak.
Éreztem, ahogy akaratlanul is beleremegek az érintésébe, ahogy oldalra lépett velem együtt, így valamennyire az egyik fa takarásába kerültünk, de mindeközben egy pillanatra sem engedett el.
- Mit is mondtál az előbb? – húzódott el egy pillanat erejéig, és már folytatta is a csókot, én pedig elkönyveltem magamban ezt egy győztes körnek a javára.
Hiába tudtam volna még órákig a karjaiban maradni, egy széllökésnek köszönhetően, amely majdnem ledöntött minket a lábunkról, kénytelen voltam elhúzódni tőle, mire sietve folytattuk az utunkat a ház felé, ami végül is jól jött ki, elvégre alighogy léptünk be a teraszajtón, már le is szakadt mögöttünk az ég.
- Már azt hittem, elvesztetek valahol – jegyezte meg az étkező asztalnál ülő Lottie, amikor beléptünk a konyhába, majd a konyhapult felé bökött. – Van kávé.
- Imádlak – vágta rá Louis, és már oda is lépett a kávéfőzőhöz. – Sütni nem sütöttél valamit véletlenül? – kérdezte mintegy mellékesen, ahogy elővett két bögrét.
- Mi vagyok én, a szakácsnőd? – vonta fel a szemöldökét a húga.
- Éppenséggel lehetnél – vonta meg a vállát Louis vigyorogva, amire Lottie egy bemutatással reagált, de csak miután meggyőződött róla, hogy a kicsik nincsenek a szobában.
- Veled is ilyen kedves? – fordult felém a lány lemondó tekintettel, miközben a bátyja felé bökött.
- Chloe-val még kedvesebb vagyok – felelte helyettem Louis, mire az égnek emeltem a tekintetemet. – Ne nézz rám így, mondtam már, hogy te különleges helyzetet élvezel – kacsintott rám, mire elnevettem magam.
- Csak úgy kíváncsiságból, te hogy bírod elviselni őt? – kérdezte Lottie.
Megvontam a vállamat, miközben figyeltem, ahogy Louis szó nélkül nekem is készít egy kávét.
- Néha tényleg elgondolkozom, hogy különleges helyzetet élvezek, mert nem te vagy az első, aki ezt kérdezi, de szerintem egész tűrhető – mondtam végül.
- Egész tűrhető? – rázta meg a fejét Louis felháborodva, és a húga felé fordult. – Egyébként pedig azért visel el, mert szeret engem.
Hálát adtam az égnek, amiért még nem volt a közelemben a kávé, ugyanis szinte biztos voltam benne, hogy vagy kiejtettem volna a kezemből, vagy belefulladtam volna, de még így is igyekeztem elrejteni az arcomra kiülő rémületet a szeret szó hallatán, miközben azért fohászkodtam, mindez ne tűnjön fel a szobában tartózkodóknak. Azonban legnagyobb szerencsémre épp eléggé el voltak foglalva egymás ugratásával, így fel sem tűnt nekik, ha az arcom éppen megpróbált volna ismét árnyalatokat váltani, mire csaknem megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Ugyanis az egy dolog, hogy kezdtem tisztában lenni a Louis-val kapcsolatos érzéseimmel, képtelen lettem volna ezt hangosan kimondani, főleg nem az említett személy jelenlétében, noha nagyon úgy tűnt, az asztalnál ülő Lottie tökéletesen tisztában van a helyzettel, legalábbis az ezt követő arckifejezése felém valami hasonlóról árulkodott, mire kénytelen voltam belátni, mégsem sikerült úgy álcáznom magam, ahogy reméltem.
- Inkább azt áruld el nekem, mit terveztetek csinálni a délután hátralévő részében? – kérdezte Lottie.
Louis megvonta a vállát, miközben mellém lépett és átadta nekem a kávét, mire elmotyogtam egy köszönöm-öt, és próbáltam nem még inkább árulkodó lenni, ahogy a szabad kezével átkarolta a derekamat.
- Gondoltam behajtom rajtad azt a sütit, hogy azért mégiscsak legyen valami ahhoz a kávéhoz – mondta egy újabb vigyor kíséretében, majd Lottie tekintetét látva elkomolyodott. – Na, viccet félretéve fogalmam sincs, azon kívül, hogy kiválasztom mit eszünk este és megrendelem.
- Tudsz te egyáltalán bármi másra gondolni a kaján kívül? – meredt rá a húga.
- Jelenleg nem igazán, hiányzik az otthoni koszt – felelte Louis nemes egyszerűséggel.
- Akkor úgy érzem, mégis kénytelen leszek főzni – nyögött fel Lottie. – Istenem, de szeretem, ha hazajössz – nevette el magát végül, miközben feltápászkodott, gyanítom azért, hogy nekiálljon a vacsorának, noha még csak négy óra volt.
- Szívesen segítek – ajánlottam fel hirtelen. – Legalább befejezzük a megismerkedést – fordultam Louis felé egy bennfentes vigyorral az arcomon, aki erre az égnek emelte a tekintetét.
De nem igazán jöttem rá, azért, mert vette a célzást az ő korábbi megjegyzésével kapcsolatban, vagy, mert így egy kicsit nélkülöznie kell a társaságomat.
- Jaj de szeretlek – sóhajtott fel megkönnyebbülten Lottie, mire egy zavart mosolyra húztam a számat. – Te pedig menj és igyál meg egy sört azzal a szerencsétlennel ott a nappaliban, ha már eléggé kirohangálta magát értünk – célzott Tommy-ra, akit a kerti futása óta nem láttam, de volt egy olyan érzésem, éppen most piheni ki a fáradalmait.
- Nem kell kétszer kérned – biccentett Louis. – De előbb ezt megiszom – emelte fel a kezében tartott kávét, és a terasz felé bökött.
- Idefigyelj, Louis, ha csak egy csikket is meglátok… - kiáltotta utána a húga, de Louis csak vigyorogva intett egyet és már el is tűnt az üvegajtó mögött.
- Tisztában van vele, hogy zuhog az eső? – kérdeztem egy értetlen pillantás kíséretében, Lottie azonban csak legyintett.
- Úgy ismerjük Louis-t, mint akit ez zavar? – rázta meg a fejét lemondóan, én pedig kénytelen voltam igazat adni neki.
Annak ellenére, eleinte kicsit megszenvedtünk a találjuk ki mit is kellene főzni művelettel, végül is egész gyorsan megvoltunk mindennel, noha majdnem a vacsora utáni mosogatás is ránk maradt, de Lottie egyetlen pillantással rendre utasította fiúkat, akik egy szó nélkül átvették tőlünk a pakolást. Így nekem lehetőségem nyílt eltölteni némi időt a kissebbekkel is, akik még mindig kissé idegenkedve fogadták a jelenlétemet, de egy percig sem hibáztattam őket, elvégre Lottie elmondása alapján ők még később értesültek a létezésemről, mint ő maga. Mindenesetre saját magamat is meglepő módon nem éreztem magam feszélyezve a társaságukban, már csak azért sem, mert miután végzett a dolgával, Louis már meg is jelent mellettem, így valamivel könnyebb volt az ismerkedés rész, hogy ő is jelen volt.
A végére pedig teljesen világossá vált számomra, hogy annyira szeretik őt, hogy teljesen megbíznak a velem kapcsolatos döntésében, így szépen lassan feloldódott a hangulat, a végére pedig már el is kaptam néhány barátságos pillantást felém, bár Louis szerint az is közrejátszott, hogy túl finom lett a vacsora és már ezért is megszerettek.
- Akarunk nézni még egyet, vagy feladjuk? – ásított Lottie a második film után, amit aznap este végig néztünk, miközben szépen lassan egyenként kidőlt mindenki.
Legkorábban a legkisebbek, de előttük még befutott Dan, akivel eddig még nem találkoztam, és egyben Louis családjából az egyetlen, akit annyira nem érintett meglepetésként a jelenlétem, de még nem igazán volt lehetőségem rákérdezni ennek az okára.
- Adjuk fel – szólalt meg mellőlem Louis a homlokát dörzsölve. – Legalábbis én feladom, ha még egy ilyen szar filmet raktok be, mint a mostani.
- Annyira nem is volt vészes – ráztam meg a fejemet, már szemtanúja voltam Louis szenvedésének már az első fél órában, aminek hatására elkönyveltem magamban, hogy nem túl nagy rajongója a romantikus vígjátékoknak.
Bár tény és való, hogy ennek kifejezetten egyikünk sem volt valami nagy rajongója.
- Ne hazudj, még mindig túl jól ismerlek– vágta rá Louis, miközben a fejét az egyik díszpárnába nyomta. – Amúgy is mindjárt bealszom.
- Alig múlt tíz. Ugyan miért? – kérdezte Fizzy felvont szemöldökkel.
- Mert a nővéred annyira nem bír nélkülem élni, hogy képes reggel hat előtt hívogatni –felelte Louis nyomott hangon valahonnan a párnából, mire nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam a lányok bennfentes vigyora láttán.
- Szép volt – biccentett Fizzy Lottie felé, aki erre csak elégedetten megvonta a vállát.
- Elismerésem – szálltam be a buliba én is.
- Na, jó, én nem bírom idegekkel ezt a látványos összeesküvést ellenem – pislogott Louis, és erőt vett magán ahhoz, hogy felálljon. – Léptem.
- Én is megyek, még mielőtt azt hiszed, végleg elárultak – követtem a példáját.
- Túl késő – vágta rá, a tekintetemet látva azonban elnevette magát. – De még jóvá teheted – tette hozzá egy féloldalas mosoly kíséretében.
Bele sem akartam gondolni társaságban, mégis mit takar az a bizonyos jóvátenni rész, így gyorsan a földre szegeztem a tekintetemet, mielőtt bármit is elárulhattam volna. Ahogy mi is feladtuk, úgy tűnt, a többiek is visszavonulót fújnak, így miután mindenki elköszönt a másiktól, az útunk az emeletre vezetett, azon belül is Louis szobájába, ahol az említett személy egy lendülettel végig dőlt az ágyon, csaknem az egészet elfoglalva.
- Na, végre – mondta megkönnyebbültséggel a hangjában. – Már kezdtem félni, tényleg meg akartok nézni még egy filmet.
- Nem terveztelek tovább kínozni, bármennyire csábító a lehetőség – vontam meg a vállamat, miközben előhalásztam a bőröndömből a pizsamámat. – Zavar, ha én zuhanyozom először?
- Mondtam már, hogy nem, csak ha én is csatlakozhatok – érkezett a válasz, mire éreztem, ahogy elvörösödöm, és hálát adtam az égnek, hogy mindezt nem látja.
- Nem azt mondtad, hogy fáradt vagy? – vontam fel a szemöldököm, miután felegyenesedtem.
Louis felült az ágyban, miközben mit sem zavartatva magát tetőtől talpig végig mért, noha nem igazán értettem, mi volt olyan érdekes az egyszerűbbnél egyszerűbb kinézetemben, ahol még csak smink sem volt rajtam, a ruháimról nem is beszélve. Azonban nagyon úgy tűnt, mégis volt valami, ami igen megragadta a figyelmét, ugyanis nem nagyon akarta abbahagyni a megbámulásomat, ami már csak azért is volt kényelmetlen, ugyanis egyre inkább éreztem, hogy a pír visszatér az arcomra.
- Hozzád sosem vagyok fáradt – mondta végül, miközben visszatért az arcára az a magabiztos mosoly, amitől minden egyes alkalommal a hideg kirázott, csak úgy, mint most.
- Akkor kénytelen leszel öt percet várni – feleltem, mintha mi sem lenne természetesebb, majd sarkon fordultam és elindultam a fürdő felé, de még láttam, ahogy a mosoly az arcára fagy.
Öt percnél azért több időbe telt, mire végeztem, már csak azért is, mert visszafelé menet kissé eltévedtem a hatalmas emeleten, de ezt a világért sem ismertem volna be a még mindig az ágyon fekvő Louis-nak, aki időközben rátalált a telefonjára, így gyanítottam, mégsem halt bele a hosszú várakozásban. Főleg, mivel nagyon úgy tűnt, hogy direkt nem akarta észrevenni az érkezésemet, egészen odáig, míg egy óvatlan pillanatban fel nem nézett.
- Rajtad meg mi van? – a döbbenetet pillanatokon belül kiült az arcára, mire értetlenül meredtem rá.
- Melegítő? – ráncoltam össze a szemöldökömet, miután leesett, hogy a nadrágomon van ennyire kiborulva.
- De miért? – kérdezte, miközben úgy tűnt, még mindig nem sikerült túltennie magát ezen a sokkon.
Az égnek emeltem a tekintetem, és az ajkamba haraptam, még mielőtt olyat mondok, amit nem akarok, ugyanis kezdett olyan érzésem lenni, direkt szeretne az őrületbe kergetni, vagy legalábbis a halálomat okozni azzal, hogy minden egyes lehetőséget megragad, ahol zavarba hozhat, ennél látványosabban pedig nem is élvezhetné.
- Valami baj van, Chloe? Mintha az arcod kissé… - kezdte, azonban nem hagytam lehetőséget arra, hogy befejezze.
- Feladom – nyögtem fel, és miközben ledőltem mellé az ágyra, de még fejemmel a matracban is hallottam, ahogy elröhögi magát a szenvedésemen.
- Jó, elmegyek zuhanyozni. Hagyom, hogy összeszedd magad addig – mondta végül, és már ott sem volt.
***
Ha azt gondoltam, nekem telt több időbe, amíg elkészülök, akkor nem számoltam Louis-val, aki csaknem húsz perc után érkezett vissza a szobába, mikor már túl voltam két sikertelen próbálkozáson, hogy elérjem Kylie-t és egy rövid telefonbeszélgetésen Asterrel, aki kissé nehezményezte, hogy nem szóltam a távozásomról, de végül ki tudtam békíteni azzal, hogy nagyvonalakban elmeséltem, mi történt az elmúlt huszonnégy órában. Próbáltam nem észrevenni a gyomromat szorongató érzést, mikor a barátnőm közölte, hogy fogalma sincs arról, merre lehet Kylie, de biztosított felőle, hogy azért ír, ha bármit megtud időközben, de ezek szerint nem csak magamat, de őt sem sikerült megtévesztenem, elvégre nem úsztam meg a minden rendben kérdést. Amire tulajdonképpen, ha akartam sem tudtam volna normális választ keríteni, elvégre hiába uralkodott el az egyik felemen a pánik, ha ott volt a másik felem – a jobbik – amelyiket teljes nyugalommal töltötte el, hogy mindeközben nem vagyok egyedül, mert Louis velem van.
De nem tudtam, mennyire kellene önzőnek titulálnom magam emiatt.
Mindenesetre ez alkalommal is remekül vetettem be a gépies minden oké választ, majd pedig hallgattam végig a két perces élménybeszámolóját a mai napról, mielőtt Louis fel nem bukkant az ajtóban, én pedig sietve elköszöntem Astertől.
- Baj van? – kérdezte, miközben levágta a komód tetejére a törülközőjét, és az ágyhoz lépett.
Megráztam a fejemet, majd pedig kikapcsoltam a telefonomat és az ágy mellett található egyetlen éjjeliszekrényre tettem.
Louis egy ideig nem szólt semmit, némán méregetett, majd lehajolt, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Na, mennyire volt vészes? – kérdezte, miután ledőlt mellém az ágyra.
A kissé kaotikus gondolatmenetemnek köszönhetően egy pillanatig nem értettem, mire gondol pontosan, azonban elég volt rájönnöm, hol is vagyok pontosan, és leesett.
- A nap? Egyáltalán nem – feleltem végül.
- Mondtam, hogy nincs mitől félned – kapcsolta le a villanyt, mire teljes sötétség borult a szobára.
Csak akkor vettem észre, hogy odakint még mindig szakad az eső, miután az esőcseppek szüntelen kopogására lettem figyelmes, mire beláttam, hogy nagy valószínűséggel nem fogok még elaludni egy jó ideig, már csak a bennem tomboló vihar miatt sem.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy valami nem oké – szólalt meg Louis hirtelen, megtörve a csendet, mire felé kaptam a tekintetemet.
- Mármint?
- Mármint be vagy feszülve, és kivételesen nem azért, mert zavarba hoztalak – mondta, miközben felém fordult.
Félhomályban is tökéletesen kivettem a szemeiből áradó értetlenség, aggódás és zavartság hármasát, mint aki nem tudna hova tenni, én pedig szépen csendben elküldtem magam a francba, amiért nem tudok ennél is láthatatlanabbul szenvedni.
- Napok óta semmit nem tudok Kylie-ról – feleltem végül. – És normális esetben ez nem zavarna, ha nem azóta lenne ez így…
- Mióta velem vagy – fejezte be a mondatot.
Időm sem volt feleszmélni a sokkból, miszerint lehet, Louis tényleg jobban ismer engem saját magamnál, amikor már jött is a következő pofon.
- Kérlek, árulj el nekem valamit, Chloe – éreztem, ahogy a tekintetével az enyémet keresi. – Mégis mitől félsz valójában?
Az egymillió dolláros kérdés, amit még senki sem mert feltenni nekem.
Lehunytam a szememet, miközben éreztem, ahogy az, amit eddig káosznak éreztem a fejemben, szinte semmi ahhoz képest, amely szépen lassan átvette felettem az irányítást, miközben nem számít, mennyire ellenkeztem, olyan helyekre tévedt, amelyeket jó pár évvel ezelőtt elzártam a gondolataim elől.
Most pedig valaki egyetlen kérdéssel kinyitotta őket.
- Hogy egyedül maradok.
Meglepő módon az első gondolatom mégsem az volt, hogyan voltam képes mindezt hangosan is kimondani, inkább az, hogy mennyivel könnyebben ment annál, mint amit korábban még csak elképzelni sem mertem.
Annál nagyobb döbbenetet már csak az okozott, hogy a falaim leomlása szinte fájdalommentesen történt.
- Miért? – érkezett az újabb kérdés, azonban nem voltam biztos benne, készen állok-e a válaszra.
Azonban ahogy a tekintetem végül megtalálta a mellettem lévő Louis tekintetét, miközben éreztem, hogy a szempár, amelytől eleinte rettegtem, szépen lassan eléri, hogy valamennyire megnyugodjak, már nem éreztem annyira ijesztőnek.
- Mert összesen két ember van az életemben, akikhez képes vagyok ragaszkodni. És abból az egyik éppen most szeretné elengedni a kezemet – mondtam végül. – Onnantól kezdve pedig a másik is bármikor elmehet.
Tudtam, hogy anélkül, hogy kimondtam volna az ő nevét, Louis pontosan tudta, hogy róla van szó, már csak abból is, hogy éreztem, amint élesen beszívja a levegőt, miközben megfeszül mellettem.
Én pedig nem tudtam, mennyire kellene bánnom, hogy elmondtam mindezt, vagy, hogy mennyire rontottam el most mindazt, amit eddig valahogy felépítettünk.
- És nem hiszem, hogy valaha készen állnék arra – fejeztem be, amit elkezdtem, azonban volt egy olyan érzésem, ezt nem csak a vallomásomra értettem.
Hanem az életem azon szakaszára, ahol mást sem csináltam, csak a viharban elvesztett darabjaimat kapartam össze valahonnan a földről, miközben mindent és mindenkit, aki kívülállóként nézte végig, ahogy teljes mértékben lenulláznak az emberek, akiket valaha még a családomnak hívtam, úgy löktem el magamtól, ahogy csak lehetett.
Ezzel egy időben pedig éreztem, ahogy hosszú idők óta legördül az első könnycsepp – csak hogy ez alkalommal a megkönnyebbüléstől.
- Istenem, de szeretlek – hallottam meg a hangot magam mellől.
Mintha órák teltek volna el, olyan lassan néztem fel a szemébe, miközben éreztem, ahogy a szívem csaknem kiugrik a mellkasomból, ahogy a pillantásom összetalálkozik az övével, miközben az ujjai rákulcsolódnak az enyéimre.
És akkor történt meg, hogy a megismerkedésünk óta először képes voltam olvasni Louis tekintetétben, amely mintha pontosan ugyanazt sugallta volna felém, amit ő maga mondott ki pillanatokkal korábban.




***
Sziasztok!
Először is boldog vasárnapot, remélem mindenkinek nagyon jól telt a hete és senki nem szenvedett maradandó károsulást semmiben.<3 Továbbá pedig szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést pipa és hozzászólás formájában egyaránt, és bár mindkettőt nagyon nagyra értékelem, muszáj elmondanom, mennyire hálás vagyok azért, amit írtatok a rész kapcsán. Ugyanis az ilyen pillanatok azok, amikor rájövök, mennyire nagyon szerencsés vagyok, amiért olyan emberek szánják rá az idejüket a történeteimre, mint ti, és amikor rájövök, még mindig fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki mindezt. Mindenesetre szeretném, ha tudnátok, hogy nem számít, pipáltok, írtok vagy bármi, nekem önmagában nagyon sokat jelent, ha valaki csak arra szánja rá az idejét, hogy olvasson tőlem, és hogy mennyire nagyon-nagyon szeretek mindenkit. És ezt most halál komolyan mondom.<333
Ami ezt a fejezetet illeti, most kivételesen nem mondanék róla semmit, mindenesetre úgy érzem, megint szintet léptünk történetileg és karakterjellemileg is, de ezt már rátok bízom.:)<3 
De nem is koptatom tovább a billentyűzetet, még egyszer köszönök szépen mindent, további szép estét, drágáim, legyen csodás hetetek holnaptól kezdve és ha minden jól alakul jövőhéten találkozunk!<33


Mindenkit szeretek <3

-xoxo, Sophie V.

10 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie! :)

    Mikor megláttam, hogy kiraktad az új részt, elkèpesztően megörültem-mint mindig. :D Viszont, amikor elolvastam a címet... hááát.. vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Rögtőn arra gondoltam, hogy csak ne Johannah-val legyen kapcsolatos... csak ne. Aztán elkezdtem olvasni, és olyan szinten megkönnyebbültem...:D

    Ami a részt illeti, nagyon jóra sikeredett❤ Imádom ezeket a Louis&Chloe, Chloe&Tomlinson család jeleneteket! :) Lottie meg olyan cukin áll hozzá ehhez az egész dologhoz.. mind Chloéhoz, mind a kisebb testvéreihez..❤

    Most viszont, hogy Louis-ról is írjak egy kicsit: IMÁDOM! ❤❤ W-O-W��❤ EL SEM HISZEM, HOGY ILYEN NYÍLTAN KIMONDTA, HOGY MENNYIRE SZERETI CHLOÉT! Az a pillanat.. vagy 10x újraolvastam azt a beszélgetést..:D Annyira jó látni-olvasni, hogy az eleinte zárkózott srác milyen karakterfejlődésen megy keresztül.. hihetetlen :') szóval.. lovelovelove :D

    Nagyon várom a következő részt, iszonyúan kíváncsi vagyok! :D
    Szép hetet, Holly :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Holly!
      Kérlek ne haragudj, eszem ágában sem volt a frászt hozni rád a címmel - egyébként elég sokat gondolkoztam rajta, mi illene ide, végül ennél az opciónál állapodtam meg mégis - szóval bocsánat, ha összezavartalak az elején.<3
      Mindenesetre nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál, főleg mivel nagyon közel áll hozzám ez és az előző rész is, szóval nagyon szépen köszönöm!<333
      Haha Lottie nekem is egy spirit animal, jelenleg az egyik kedvenc karakterem.:D<3
      Ami Louis jellemfejlődését illeti, nagyon sokat gondolkoztam rajta az elmúlt pár rész írása közben, és még engem is meglepett, mennyit lépett a történet eleje óta, bár ugye neki kevesebb szemszöge volt eddig, mint Chloe-nak, így annyira nem láthattunk bele a lelkivilágába. Mindenesetre eszméletlen boldog vagyok, hogy eljutottunk idáig, hogy bevallja Chloe-nak, hogy is érez, és egyben eszméletlen boldog vagyok, ha nem okoztam csalódást, már ami a rész cselekményét illeti, szóval tényleg nagyon köszönöm!<33

      Nagyon-nagyon hálás vagyok, amiért időt szakítottál rá és írtál nekem, legyen csodás napod/heted, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie!

    Eddig még soha nem komenteltem.Inkább csöndben meghuzztam magam.De most nem bírtam megállni hogy ne írjak.Eddig az összes blogodat olvastam.Egyszerűen oda vagyok az összesért.Már rengetegszer olvastam de egyszerűen nem tudom megunni őket.Bele szerettem az öszesbe.Borzalmasan jól írsz
    Szinte már bálványozlak érte.Ezt a hivatást komolyan mondom neked találták ki.Remélem nem mostanában akkarod abba hagyni az írást.Mert túl jó vagy ahhoz hogy abba hagyd.Szeretnék ajánlani egy alkalmazást habár szerintem már hallottál róla.A neve Wattpad ez olyan olyan alkalmazás(ha nem hallottál volna róla)ahol blogokat írhatsz bármilyen témába és sokkal több emberhez el tudod juttatni az írásaidat.Emellett más emberek írásait is olvashatod.A fejezeteket írhatod telefonon is és gépen is.De ez csak egy tanács hogy próbáld ki de ez nem kötelező tehát nem muszáj ki próbálnod ha nem akkarod;) Én akkor is fogom olvasni az írásaidat ugyan úgy. Hülye lennék ha nem olvasnám.Mert mondom eszméletlen jók.

    Ami a részt illeti:Imádóm szerintem annyira csattanósra sikerült hogy fhuu annyira cukik együtt és whaa bele pusztulok ha nem lesz jövő héten rész <3
    Legyen jó heted:Enikő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Enikő!
      Részemről a boldogság, megtiszteltetés, és minden egyéb, ami miatt most vigyorgok, mint egy vadalma, ha tényleg tetszettek, amiket eddig olvastál tőlem, borzasztóan hálás vagyok, amiért időt szakítottál rájuk, és nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat!<333 Bár szerintem meg sem érdemlem, mindenesetre tényleg nagyon-nagyon köszönöm a biztatást, imádlak!<33
      Egyébként még egy darabig nem tervezem abbahagyni, nagyon aranyos vagy, csak a suli mellett nem tudom, mire lesz időm és mire nem, de azért igyekszem nem eltűnni.:)<3 A wattpadet pedig ismerem, csak még sosem használtam, leginkább azért, mert fogalmam sem volt, hogy kellene és túlságosan ragaszkodom a blogspothoz, de ki tudja, talán a következő történetemnél, majd meglátjuk.:) Mindenesetre nagyon szépen köszönöm a tanácsot, nagyon aranyos vagy, hogy ennyire érdekel téged ez az egész, nagyon hálás vagyok, komolyan meg sem érdemlem!<33

      Terveim szerint lesz új rész az elkövetkezendő egy-két napban, keresztbe teszem az ujjaimat, hogy összejöjjön, mert jövőhéten lesz egy kis katyvasz, de erről majd még írok, de azért kérlek ne pusztulj bele, mert nagyon hiányoznál!<33

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, legyen csodás napod/heted, és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: TE vagy eszméletlen!<3

      Törlés
  3. Kedves Sophie V.!
    Ez a rész ismét fantasztikus lett, különösen a lezárás. Ha eddig nem voltam oda a Chloe és Louis párosért, akkor ezzel most rátettél egy lapáttal. :)
    Nagyon tetszett, hogy láthattuk amint felépül a kapcsolatuk a történeten keresztül, miközben mi olvasók sokkal korábban tudtuk már a leírások miatt, hogy ez tényleg nem egyszerű vonzalom. Még mindig azt mondom hogy fantasztikus, csak így tovább!!! :)
    A kicsit szomorúbb részletre rátérve, Chloe félelme eléggé nyugtalanító, főleg így hogy Kylie-ról nem tudunk semmit azóta sem. Remélem azért nem történt semmi rossz, és megbeszélik majd a dolgokat.
    Köszönöm, hogy olvashattam az írásod ismét!! :)
    További szép hetet és siess a következővel, mert már nagyon érdekel a folytatás!!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emma!
      Kezdjük azzal, hogy még mindig te vagy a fantasztikus, amiért ennyire aranyos vagy és ennyire támogatsz, amit fogalmam sincs, hogyan tudnék meghálálni, szóval nyugodtan zaklass, kívánságod számomra parancs!<333
      Mindenesetre nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvashattál, egyben a Chloe-Louis páros fejlődése, ami külön kedves a szívemnek, szóval imádlak, és aki itt köszönettel tartozik, az egyes egyedül én vagyok, szóval köszönöm!:)<333
      Ami Kylie-t illeti, reményeim szerint a következő részben kiderül az eltűnésének oka, szóval igyekszem minden kérdést megválaszolni azzal kapcsolatban, egyben pedig rendbe hozni a dolgokat közte és Chloe között, mert lehet, hogy külsőre kissé elhidegültek, de ez egy nagyon erős barátság, ami nem megy olyan könnyen tönkre.:) Szóval ne aggódj!<3

      Nagyon-nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál rám és írtál, drága, legyen nagyon szép napod/heted, igyekszem, ahogy csak tudok és hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Kedves Sophie! :)
    Csodálatosan fogalmazol és emiatt mindig öröm olvasni az írásaidat, úgyhogy hálás köszönetem, hogy megosztod a tehetséged a világgal! :)
    A történeted egyszerűen fantasztikus, nagyon szeretem a történet vezetésed, és hogy ennyire kidolgozott személyiségük van a szereplőknek. Valahogy mindig eltalálod ki hogyan reagálna az adott helyzetre, mondatra és ez hidd el, nagyon fontos dolog.
    Követem már a sztorit egy ideje, illetve az előzőkbe is bele-bele olvastam, de mindenképp szeretném végig olvasni őket, amint lesz időm.
    Nagyon örülök, hogy Louis-n kívül a fiúk is szerepelnek a történetben, annak pedig végképp hogy Zaynnek kicsit még fontosabb szerep jutott. Remélem a jövőben többet láthatunk majd belőle, mert nagyon érdekes a személyisége az eddig leírtak alapján, szóval kár lenne nem megismertetni velünk őt is egy kicsit jobban, de persze ez mind csak tanács.
    Louis személyisége már az elejétől kezdve megfogott, bár ezt betudhatjuk annak, hogy mégis csak Louis-ról beszélünk, akit mindenképp imádunk mindannyian :DDD de viccet félre téve, én már most észreveszek egy személyiség fejlődést nála, ami viszont a te érdemed, úgyhogy ehhez szívből gratulálok. <3
    Chloe személye is nagyon megnyerő és egy ízig-vérig kedves lányt ismerhetünk meg benne, ami nagy örömmel tölt el. Kedveltem benne az elejétől fogva, hogy nem volt biztos a dolgában és bizonytalan volt önmagában is, hiszen ezt a mindennapokban is megéli nagyon sok ember. Ezen kívül pedig kifejezetten tetszik, hogy van a főszereplőnek egy legjobb barátnője is, hiszen nem tudom mennyi blogot olvastál, de azok közül amiket én olvastam, nem sokban voltam szemtanúja ennek. Tetszik, hogy az ő kapcsolatuk is egy külön szál a történetben, mert ha jobban belegondolunk a szerelmünk mellett a barátaink is ugyanolyan fontosak, ha nem fontosabbak. Szóval én nagyon hálás vagyok, amiért valóságossá tetted ezzel még inkább a történetet.
    Elnézést a regényért, nagyon kíváncsi vagyok hogyan folyatódnak az események, és amint tudok írni fogok majd, csak az idő-beosztásom nem a legjobb még nyáron sem. :D

    Szép hetet,
    Laura

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Laura!
      Nem tudom, sírjak e (természetesen az örömtől) vagy nevessek azon, amit írtál, annyira nem találom a megfelelő szavakat, hogy kifejezzem, mennyire eszméletlenül hálás vagyok. Mert aki itt hálával tartozik, az teljes mértékben én vagyok, amiért valaki időt szakít arra, hogy elolvassa bármelyik írásomat, ráadásul még ilyen szépeket is ír nekem, mint te, amit meg sem érdemlek. Szóval a világ összes virtuális ölelését, pusziját és köszönetét küldöm neked, amiért itt vagy és időt szánsz erre az egészre, nagyon-nagyon szépen köszönöm!<3333 Részemről a boldogság, ha örömödet leled a történet olvasásában, és örülök, ha eddig nem okoztam csalódást, bízom benne, ez a jövőben sem lesz másképp.:)
      Ami a karaktereket illeti, tényleg nagyon örülök, ha eddig szimpatikusnak találod őket, és még Zayn hátterére is kíváncsi vagy, annak ellenére, hogy nem túl pozitív szereplője volt eddig a blognak, és terveim szerint innentől többet fog szerepelni, hogy őt is kicsit megértsük, miért olyan amilyen. A többi fiú is szépen lassan többet fog feltűnni a történet végéig, csak hogy belőlük se legyen hiány, mert hát valljuk be, elengedhetetlen részesei az ilyeneknek.:D<3 Louis személyiségfejlődése pedig nem csak az én érdemem, hanem az övé is, már ha van értelme annak, amit írok, mert hát esküszöm, néha már magát alakítja, de nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat jelent, ha valóban így gondolod!<33
      Ami Chloe-t illeti, nagyon boldog vagyok, ha őt is szimpatikusnak találtad az eddigiek folyamán, elvégre ő egy kicsit összetettebb szerintem legalábbis, mint a többiek, de igyekeztem a lehető legreálisabbnak megalkotni az ő személyiségét. És ezért is örülök nagyon, ha tényleg átjöttek a mindennapi kis harcok, amiket önmagával vív, hogy boldog tudjon maradni egy kicsit nehezebb családi háttérrel és bonyolult kapcsolatokkal, miközben retteg megbízni az emberekben. Ezért is áll közel nagyon kevés emberhez, köztük ugye Kylie-hoz, és teljes mértékben egyetértek veled, hogy a szerelmünk mellett elengedhetetlenek a barátaink - ezt való életben is így gondolom - noha Chloe-nak jelenleg nehéz összeegyeztetni a kettőt Kylie viselkedése miatt. De erről később még szó lesz.:)

      Drága, eszméletlen hálás vagyok a regényért, amit írtál, elvégre tényleg a világot jelenti nekem, szóval aki itt köszönettel tartozik, az még mindig én vagyok, amiért időt szántál rá, hogy írj nekem és a támogatásodért!<33

      Legyen csodás napod/heted, még egyszer köszönök szépen mindent és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Sophie!
    Nem olyan régen találtam rá a blogodra, és nagyon nagyon imádom! ❤❤❤❤
    Az egész történet magával ragadott, ehhez hasonlót még nem igazán találtam! ❤❤❤
    Az írásmódod lenyűgözött, és a karakteralkotásod is fantasztikus! ❤❤
    Cloe személyisége nagyon tetszett! Louis jellemváltozása bizalomgerjesztő, és az is nagyon tetszik! ❤❤ A kettőjük szerelme egészen különleges, és remélem ki bírja majd az akadályokat, melyek majd kettőjük elé állnak!
    Szerintem még tartogatsz meglepetéseket a történetet illetően! De szerintem rám számíthatsz a későbbiekben is! ❤❤

    Üdvözlettel: Mónika ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!
      Nagyon-nagyon örülök, ha így gondolod, és valóban tetszik, amit eddig olvastál, nagyon szépen köszönöm, eszméletlen sokat jelent!:)<333 Az pedig, hogy a karaktereket is ennyire szimpatikusnak találod, már maga a boldogság számomra és bízom benne, hogy a folytatással sem okozok majd csalódást.:)<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál arra, hogy írj nekem, nagyon aranyos vagy, legyen csodás hétvégéd és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!;)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés