2017. június 10., szombat

22. - A belső kör

.
Idegesen az órámra pillantottam, abban az öt percben már vagy tizedszerre, de éppen csak annyira, hogy senkinek ne tűnjön fel az asztalnál, nehogy aztán udvariatlanságnak fogják fel. Noha tény és való, hogy legszívesebben már az első óra után elmenekültem volna az étteremből, a lehető legtávolabbra a velem szemben helyet foglaló pénzeszsákoktól, akiknek nem volt jobb dolguk, mint sem hogy felhúzott orral méregessenek, mintha csak egy darab hús lennék, akiről azt mérlegelik éppen, alkalmas-e a vacsorájukhoz vagy sem.
Ilyenkor mondhatni előnyömre vált, hogy a fajtájukból származom, ergo szinte minden mozzanatukra, mondanivalójukra tudom, hogyan kell reagálnom, vagy éppen hogyan játsszam meg csendes tagot, miközben nekik sejtelmük sincs arról, hogy tudok olvasni belőlük és felettébb jól szórakozom a megjátszott kedvességükön és profizmusukon, mikor szemmel láthatólag mindkettő híján vannak.
De ha valamit, akkor azt sikerült megtanulnom az alatt a néhány év alatt, amit a táncos világban töltöttem, hogy ha van szponzor, akkor fel kell venni a műmosolyt, nincs mese. Még ha ez azt is jelenti egyben, hogy köteles vagyok részt venni a többiekkel együtt az ilyesfajta csodás dolgokon, mint például vacsora és a többi, hogy a nagykutyák érezzék, mennyire hálásak is vagyunk a támogatásukért, na, nem mintha akkora érvágás lett volna méregdrága salátát enni az orruk előtt, miközben ők és Poppy az üzleti részről beszélgetnek. Nekünk egyedül annyi volt a szerepünk, hogy jelen legyünk és lássák, milyen formában vagyunk, ezért elég volt, ha egy-egy alkalommal csak hárman-négyen mentünk el, és általában mindig más, hogy senki se maradjon ki a buliból.
Mondjuk az utóbbi két alkalommal Poppy Jessie-t és engem is egyaránt elhozott magával, aki most szintúgy helyet foglalt a jobbomon, míg a balomon Kylie, Poppy pedig az ő oldalán, hogy folyamatos kontaktban legyen a partnerekkel.
Megkíséreltem egy pillantást vetni a mellettem ülő lányra, aki ez alkalommal is makulátlanul festett a fekete ruhájában, füstös szemével és hullámos hajával, amit mindig is irigyeltem, miközben a tekintetét az asztalra szegezte, hogy még csak véletlenül se kelljen a szemembe néznie. Elnyomtam egy kisebb sóhajt, fél füllel az asztalnál zajló beszélgetést, félig az étterem zajait hallgatva, miközben elgondolkoztam azon, vajon képesek leszünk e normálisan egymásra nézni az elkövetkezendő tizenöt percen belül, mielőtt ideér az autó azzal a bizonyos személlyel együtt, aki miatt lényegében egy napja nem tudunk egymáshoz szólni.
És bár a háttérben talán nem feltétlenül Louis áll, jelentős szerepe van a történtekben, még ha leginkább itt az őszinteség az, ami ebben a szent pillanatban olaj a tűzre köztünk.
Annak ellenére, hogy tegnap este hónapok óta voltam vele igazán őszinte.
Az ajkamhoz emeltem a borospoharat, hogy igyak egy szolid kortyot, miközben még csak véletlenül sem tűnök mohónak az asztaltársaság előtt, noha mélyen belül legszívesebben az egészet letoltam volna egyszerre.
Fel sem tűnt, ahogy egy idő után mindenki mozgolódni kezd, a társaság néhány tagja pedig felállt, és az étterem udvara felé veszi az irányt, mire magamban elkönyveltem, hogy valószínűleg rágyújtanak, azonban ez egyben azt is jelentette, hogy kettesben maradunk Kylie-val, figyelembe véve a tényt, hogy Jessie és Poppy szintén a dohányosok körébe tartoztak.
És bár az elmúlt időben már én sem utasítottam vissza egy-egy szál cigit, valamiért nem akaródzott a producerek előtt rágyújtanom.
- Hát ez remekül megy – törte meg a csendet Kylie, kirángatva ezzel a merengésemből, mire felvont szemöldökkel fordultam felé, azt mérlegelve, vajon jól hallottam e, hogy megszólalt, vagy már kezdek képzelődni.
Oldalra pillantva azonban meglepve konstatáltam, hogy a mellettem ülő lány egyenesen a szemembe néz, ahogy előkapta a telefonját.
- Őszinte leszek, egy betű nem rémlik abból, amit beszéltek – vontam meg a vállamat, még mindig kisebb sokk alatt állva, hogy Kylie szóba áll velem.
Noha tény és való, hogy sokkal rosszabbra számítottam tegnap, már ami az igazsággal kapcsolatos reakcióját illeti, azonban még így sem mondhattam el, hogy nem okozott nekem egy álmatlan éjszakát a tekintete, amikor megtudta, mi van köztem és Louis között.
Vagyis amikor megtudta, hogy egyáltalán közöm van Louis-hoz.
- Istenem, de jól jönne most egy rohadt fürdő – jegyezte meg a telefonjára szegezve a tekintetét. – Szerinted meddig húzzák még?
- Lassan vége – pillantottam ismét az órámra, mire örömmel állapítottam meg, hogy öt percen belül megjön a kikérőm.
Éreztem, ahogy három dolog miatt is elönt az izgalom, bár ebből leginkább a láthatom Louis-t vitte a pálmát, még akkor is, ha a megmenekülök a producerek elől és a vége ennek a rohadt hétnek is elég nyomós ok volt ahhoz, hogy csaknem ugrálni akarjak örömömben.
Még akkor is, ha ez egyet jelent azzal, hogy ismételten látnom kell Kylie idegenkedő tekintetét, amikor rájön, miért távozok előbb a vacsoráról, mint a többiek.
- Max neked – morogta egy szemforgatás kíséretében, és noha nem éreztem benne rosszindulatot, mégis görcsbe ugrott a gyomrom.
Nem tudtam, miképpen kellene reagálnom azon kívül, hogy megeresztem a világ legóvatosabb mosolyát, amely nem tart tovább két másodpercnél, hogy nehogy azt gondolja, megfeledkeztem a tegnap estéről.
Már ha egyáltalán ez lehetséges lenne.
Újabb kellemetlen emlékképekkel később már kezdtem feloldódni, ahogy lassacskán a kinti társaság is visszaérkezett az asztalról, és már nem voltam kettesben Kylie-val, aki ezek után a tekintetét folyamatosan rajtam tartotta, egészen addig, míg oda nem lépett az asztalunkhoz az egyik pincér.
- Bocsásson meg, kisasszony, de megérkezett az autója – mondta egy diszkrét pillantás kíséretében, mire hálásan bólintottam, és sűrű bocsánatkérések közepette elköszöntem az asztaltól.
- Semmi gond – felelte Poppy mosollyal az arcán. – Pihend ki magad hétfőig.
Megköszöntem, majd illedelmesen kezet fogtam a szponzorokkal, megöleltem Jessie-t és Kylie felé fordultam, aki meglepetésemre egy gyors puszit nyomott az arcomra.
- Később találkozunk – motyogta, és már vissza is ült a helyére.
- Kikísérlek – mondta Jessie, mire tétován bólintottam, noha volt egy olyan érzésem, Louis nem tervez kiszállni az autójából, azonban így is sejtettem, hogy nem lesz túl boldog, amiért az ő oldalán lépek ki az étteremből.
Annak ellenére, hogy sejtettem, Jessie csupán indokot keresett, hogy ismét kimehessen rágyújtani.
- Mizu Kylie-val? – kérdezte, ahogy kifelé haladtunk a méregdrága hely előtere felé.
- Hogy érted? – ráncoltam össze a szemöldökömet, miközben próbáltam nem túl gyanúsnak tűnni.
- Hát nem tűnik valami lelkesnek. Ma a szokásosnál is lehangoltabb, már ha szabad így fogalmaznom a jelenlétedben – tette hozzá vigyorogva, mire egy szemforgatás kíséretében leintettem.
- Ő ilyen, Jess – feleltem. – Amúgy meg mikor láttad őt valaha lelkesnek, ami munkával kapcsolatos jópofizásról volt szó? Vagy tulajdonképpen bármelyikünket.
Magamban azonban a biztonság kedvéért elkönyveltem, hogy nehogy később alábecsüljem Jessie megfigyelő képességét, hiába Oscar-díjas, amit Kylie-val művelünk néha napján.
- Van benne valami – nevetett fel, ahogy időközben kiértünk az étterem elé, ahol csak úgy hemzsegtek a jobbnál jobb ruhákba öltözött emberek, akik azt várták, hogy bejuthassanak.
- Elleszel? – érdeklődtem, ahogy idegesen pillantottam ide-oda, a pincér elmondása ellenére a kocsinak azonban hűlt helyét láttam.
- Persze – mondta Jessie. – Még fél óra, és kidőlnek.
Ebben muszáj volt igazat adnom neki, ugyanis általában még két ital és haza akarnak majd menni. Legnagyobb örömünkre.
Szólásra nyitottam a számat, épp abban a pillanatban, hogy a szemem sarkából kiszúrtam, ahogy az étterem elé érve egy sötét autó lassítani kezd, majd pedig megáll, az első ülésről pedig kipattan egy termetes alak. A tippem még azelőtt beigazolódott, hogy elhúzta volna a hátsó ülés ajtaját, így annyira nem lepődtem meg, hogy a következő pillanatban Louis-val találtam szemben magunkat, aki ide-oda pillantva szállt ki a járműből, a tekintete pedig másodperceken belül találkozott az enyémmel, mire a térdeim automatikusan remegni kezdtek.
- Akkor hétfőn – fordultam Jessie felé gyorsan, aki leplezetlen döbbentséggel nézett hol a most érkezett Louis-ra, hol pedig rám.
Éreztem, ahogy szépen lassan leesik neki a dolog, ezzel együtt pedig azt is, hogy az arcom jó pár árnyalattal sötétebbre vált, ahogy egy újabb gyors ölelésben részesítem, mielőtt elindultam volna az autó előtt várakozó fiú felé, aki tisztes távolságból figyelte a jelenetet.
Annak ellenére, hogy mélyen belül pontosan tisztában voltam vele, előbb vagy utóbb úgyis megláttak volna minket, mégis furcsának hatott, hogy Louis – mintha mi sem lenne természetesebb – mindenki előtt nyomott egy gyors csókot a homlokomra.
- Szia – mondta. – Mehetünk?
Bólintottam, ő pedig már be is tessékelt az autóba, én pedig megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy még mindig nem tervezünk annyira nagyon nyilvánosban játszani.
- Féltékenykednem kéne? – kérdezte szórakozottan, ahogy az autó szépen lassan elindult velünk.
- Csak együtt táncolunk – intettem le, és igyekeztem nem kimutatni, mennyire elégedett vagyok még csak a feltételezéssel is, hogy valaha féltékeny lenne.
- És ezt ő is tudja? – érkezett az újabb kérdés, azonban ez alkalommal már kevésbé éreztem, hogy szórakoztatónak találná a helyzetet.
Felvont szemöldökkel fordultam Louis felé, aki azonban határozottan állta a tekintetemet, mintha ismételten ez az egész felhívás lenne a keringőre.
- Te jó ég, persze – nyögtem fel kínosan, miután beláttam, tényleg komolyan gondolja. – Jessie normális.
- Az lehet, de elég nehéz volt nem észrevenni, ahogy le sem bírta venni rólad a szemét, miközben az autóhoz sétáltál – morogta.
- Louis, az életem hetven százalékát összezárva töltöm huszonöt emberrel, akik közül tíz férfi, és a velük töltött három évem alatt egyikük sem kezdett még ki velem – mondtam lemondóan. – Hidd el, hogy nem most fogják elkezdeni. Főleg nem, miután Jessie látott engem veled.
Egy ideig nem szólt semmit, csupán félrebillentett fejjel méregetett, mintha nem tudná eldönteni, csak meg akarom nyugtatni, vagy komolyan beszélek, mire legszívesebben ismét felnyögtem volna, amiért mi most tényleg erről beszélgetünk.
Már csak azért is, mert nem úgy tűnt, mint aki tisztában van azzal, milyen hatással van rám, aminek következtébe kötve hiszem, hogy valaha képes lennék más karjaiba vetnem magam, csapattársam vagy sem.
Miután már vagy egy hosszú perce nem volt hajlandó reagálni az előbb hallottakra, az égnek emeltem a tekintetem.
- Sosem fogsz letenni arról, hogy az őrületbe kergess, ugye? – kérdeztem, és még csak meg sem lepődtem rajta, hogy az arcára szépen lassan kiül az a bizonyos vigyor, amit előszeretettel alkalmazott arra, ha előnyben érezte magát velem szemben.
- Nem – vágta rá egy újabb hosszú pillanat után, majd azzal a lendülettel közelebb húzott magához, és az ajkait az enyéimnek szegezte.
Akkor jöttem rá igazán, mennyire hiányzott ebben az elmúlt pár napban, és egy pillanat erejéig nem tudtam, ettől mennyire kellene megrémülnöm.
Mintha kötéllel húztak volna, úgy próbáltam egyre közelebb kerülni, miközben a hajába markolva húztam közelebb magamhoz, Louis pedig azzal a lendülettel megragadta a derekamat, amint a nyelve bebocsájtást nyert.
Annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, mindig is volt köztünk valamiféle kapocs, aminek köszönhetően minden egyes érintésére ki tudott rázni a hideg, ez a csók szöges ellentéte volt az eddigieknek, vagy legalábbis egyáltalán nem hasonlított a kapcsolatunk kezdeti időszakára, amikor szinte minden a szükségletről szólt. A Heaven’s-ben történtek óta ez volt az első olyan, amitől kishíján elveszítettem az irányítást a józan ítélőképességem felett, miközben egy idő után már nem tudott érdekelni, hogy társaságunk van az autó első ülésén; az egyetlen dolog, amiben biztos voltam, hogy nem akarom elengedni.
Noha fogalmam sem volt róla, mégis minek köszönheti azt, hogy ennyire a markában tart, miután minden egyes érintéssel képes elérni, hogy darabokra hulljak a karjai közt, azt tudtam, mennyire rettegek tőle; elvégre két éve ez volt az első alkalom, hogy hagytam, bármi vagy éppen bárki is átvegye felettem az irányítást, felrúgva ezzel minden korábbi elvemet.
És a szabadságomat.
Amilyen gyorsan történt minden, olyan hamar is tért véget, miután egy kopogtató hangnak köszönhetően egy emberként rebbentünk szét. A hang irányába pillantva vettem csak észre, hogy az első ülések fekete elválasztója mindvégig le volt húzva.
- Ajánlom, hogy fontos legyen! – kiáltotta át Louis egy szemforgatás kíséretében, miközben a kezét a combomra simította, én pedig éreztem, ahogy az arcom lángolni kezd.
- Megérkeztünk – érkezett a válasz fojtott hangon, ezzel egy időben pedig az autó is lelassított velünk együtt.
- Remek – morogta a mellettem ülő fiú, és felém fordult. – Ezt még később befejezzük – mondta, és nyomott egy gyors csókot a számra, mielőtt még teljesen megállt volna a kocsi.
Valamiért nem tudtam eldönteni, mi miatt ugrott a gyomrom egy újabb görcsbe; az előbb tett ígéretére, vagy, hogy megérkeztünk a számomra ismeretlen területre, bár volt egy sanda gyanúm, a Liam házába szóló meghívásunk igen csak eltörpül Louis rám való hatása mellett.
Már csak azért is, mert egészen idáig sikerült csaknem teljesen megfeledkeznem róla, noha abban a pillanatban, hogy kiszálltunk a kocsiból, ismételten úrrá lett rajtam a szorongás egy fajtája, miközben bizonytalanul álldogáltam az autó mellől, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a hatalmas villára.
Noha nem igazán buktam a fényűzésre, amióta eljöttem otthonról, be kellett ismernem, Liam-nek kifejezetten jó ízlése van, bár nem értettem, mégis hogyan képes a mediterrán stílusú kastélyában egyedül lenni – már ha egyáltalán egyedül lakik benne. A tekintetem ezek után a kovácsoltvas kapu két oldalán elhelyezkedő kamerákra esett, amik ide-oda mozogtak, teljes képet adva ezzel a ház előtti területről, mire a szemem sarkából kiszúrtam, ahogy Louis feltartott középső ujjal fordul azok irányába, miközben elvigyorodik.
- Mibe fogadunk, hogy az a köcsög most is figyel? – kérdezte, leginkább magától, ahogy mellém lépett és összekulcsolta az ujjainkat, mire egy kisebb borzongás futott végig a gerincemen. – Minden oké? – kérdezte.
Tétován bólintottam, talán kissé túl lassan, noha ennek kivételesen semmi köze nem volt az idegességhez, amit a látogatásunk miatt éreztem.
- Nem lesz gáz. Megígérem – billentette oldalra a fejét, ahogy engem kémlelt, majd kissé oldalra húzott, hogy kikerüljünk a kamerák területéről, és az arcomnál fogva magához húzott egy gyors csókra. – Na, gyere – mondta, miután elengedett, és a kezemnél fogva húzott a kapu felé, ami időközben résnyire kinyílt, de éppen csak annyi időre, hogy besurranjunk rajta.
A tekintetem ide-oda ugrált, ahogy elhaladtunk a bejárati ajtó felé, noha a sötétnek köszönhetően nem sok mindent vettem ki a környezetünkből, azt azonban sikerült megállapítanom, hogy ez sem kevésbé stílusosabb, mint maga a ház kívülről.
Azonban nem sok időm volt a nézelődésre, már meg is torpantunk a bejáratnál, ami szinte abban a pillanatban ki is nyílt előttünk, mire szembe találtam magunkat a küszöbön álló Liam-el.
- Káprázik a szemem, vagy tényleg nem egyedül jöttél? – pislogott nagyokat, mintha rosszul látna, azonban az arcára kiülő vigyorgás hamar elárulta, hogy csak viccel.
- Neked is szia – lépett közelebb Louis, ahogy köszöntötték egymást, én pedig szórakozottan állapítottam meg, hogy Liam is tagja a talpig feketében klubnak.
- Te pedig bizonyára a híres nevezetes Chloe vagy – fordult felém, ahogy végig mért tetőtől talpig, még mindig mosolyogva, mire sikerült elérnie, hogy az idegességi faktorom valamennyire lejjebb menjen.
- Te pedig egészen biztosan Liam – húztam egy óvatos mosolyra a számat. – Köszi a meghívást.
- Részemről az öröm, ha már végre találkozhatok valakivel, aki képes elviselni maga mellett Tommo-t – lökte oldalba a mellettem álló Louis-t, aki erre megrázta a fejét.
- Jólvan, szerintem rád férne egy sör, menjünk be! – röhögte el magát, miközben maga után húzott a ház belsejébe.
- Már azt hittem, sosem mondod ezt – csatlakozott hozzá Liam, ahogy előttünk sétálva vezetett minket egy belsőbb helyiség felé. – Hoztam még kettőt! – kiáltotta elé magát, abban a pillanatban, hogy beléptünk egy tágasabb szobába.
Nem kellett sokat nézelődnöm ahhoz, hogy rájöjjek, a nappaliba érkeztünk meg, azonban a nézelődésnek itt is hamar végeszakadt, miután a tekintetem pillanatokon belül összetalálkozott a szobában tartózkodó emberekével.
- Na, végre! – pattant fel a kanapéról az egyik fiú, és felénk lépett. – Kezdődhet a buli.
- Miért nem lepődök meg, hogy csak engem vártál, Andy? – kérdezte Louis, miközben üdvözölte a számomra ismeretlen haverját, aki ezek után nekem szentelte a figyelmét.
- Hát miután hallottam, hogy lecseréltél minket, minden alkalmat megragadok, hogy lássalak, tudod – sandított felém. – Chloe, ugye? – a nevem hallatán csaknem a helyiségben tartózkodó összes tekintet rám szegeződött.
Bólintottam, és éreztem, ahogy Louis gyengéden megszorítja a kezemet, miközben a társaság összes tagja beordította a nevét, én pedig reméltem, hogy sikerül nem elfelejteni őket az elkövetkezendő öt percen, ugyanis öt perc után már nyert ügyem van a memóriámat illetően.
Valamiért nem lepett meg, hogy a legkönnyebben Louis bandatársait tudtam beazonosítani a kanapén fetrengő Niall-el és a bárpult mögött álldogáló Harry-vel együtt, míg Liam már el is indult velünk az utóbbi felé, leginkább azért is, hogy magának keríthessen valamit inni.
- Mit iszol, Chloe? – kiáltotta hátra a válla felett.
- Ne fogadj el semmit – vágta rá Louis azonnal, mire elnevettem magam.
- Bármit, csak töményet ne – vontam meg a vállamat.
- Szóval nem játszol nagyban – jegyezte meg a házigazda, ahogy nekiállt italt keverni.
- Adj neki abból, amit annyira halálra dicsért az a fazon LA-ben – mondta Louis, miközben az egyik kezével átkarolta a derekamat, mire ismételten úrrá lett rajtam valamilyen szokatlan érzés, de egyáltalán nem éreztem rossznak.
Sőt.
- Most ezt úgy mondod, mintha nekem emlékeznem kéne – rázta meg a fejét Liam, majd ismét a pultban keresgélt.
- De vágod melyikről van szó, arról a tagról, aki előadást tartott nekünk a borokról azon az idióta gálán – csatlakozott be Niall is. – Adott is vagy öt üveggel.
Miután két perc keresgélés után csak sikerült ráakadni arra a bizonyos borra, hamarosan már pohárral a kezemben ültem Liam méregdrága kanapéján, mire végre teljes képet kaphattam a társaságról, amelynek a tagjai egyetlen egy lány kivételével mind férfiak voltak. Az Alexis néven bemutatkozott lány Niall és a Tyler-nek keresztelt fiú között foglalt helyet, a metsző kék tekintetét az enyémbe fúrva, mintha nem tudná eldönteni, mennyire jelentek fenyegetettséget számára, noha az okát akkor még nem tudtam, figyelembe véve a tényt, hogy fogalmam sem volt róla, kivel érkezett.
- Na, és Chloe, mesélj csak hol találkoztatok? – ült le velem szembe Liam, és a szájához emelte a sörösüvegét.
- Istenem, most tényleg ki fogod hallgatni? – nyögött fel a mellettem ülő Louis, amit a társaság nagy része nevetéssel nyugtázott, én pedig éreztem, hogy ismét elvörösödöm, aznap este már vagy harmadszorra. - Tudod, hol találkoztunk.
- De én nem, szóval nyugodtan elmesélheted megint – kiabálta be Andy, mire Louis az égnek emelte a tekintetét.
- Elég, ha annyit tudsz, hogy egy buliban, és nem Andy, te nem voltál ott – röhögött fel.
- Én ott voltam? – kérdezte Niall.
- Te igen – bólintott Louis.
- Hát jól berúghattam, melyik buli volt ez? – ráncolta össze a szemöldökét Niall, nekem pedig volt egy olyan érzésem, innentől kezd a beszélgetésünk kínos fordulatot venni.
És nem csak azért, mert lényeges, kinek a bulijáról léptünk le aznap este, vagy, mert egyáltalán leléptünk a buliról.
Mintha mindezt Louis is megérezte volna, ugyanis csupán legyintett egyet, Liam pedig ezzel egy időben vette az adást, és a többiek felé fordult.
- Szerintem ne faggassuk tovább őket, még mielőtt olyat tudunk meg, amit nem akarunk – mondta.
- Lehet, jobban járunk – morogta Louis.
- Hallom táncos vagy – fordult felém Niall.
- Én meg úgy tudom, énekelsz – vágtam rá.
- Ja, pletykálnak ezt-azt – nevetett fel. – Na de most komolyan, tényleg táncolsz? – kérdezte, én pedig bólintottam.
Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy ezek szerint a kínos kérdéseknek vége, ugyanis a következő néhány leginkább arra vonatkozott, miért csinálom, amit csinálok, vagy, hogy mióta, aztán pedig egy idő után úgy tűnt, elég információt szereztek rólam ahhoz, hogy nyugodt szívvel folytassák az ivászatot. Noha bárkivel szívesen leálltam társalogni, alkohol ide vagy oda, még mindig nem éreztem magam elég magabiztosnak ahhoz, hogy bárkihez is én menjek oda, így továbbra sem tágítottam Louis mellől, aki mintha mi sem lenne természetesebb, ült mellettem a kanapén, miközben összekulcsolta a kezeinket, én pedig hálát adtam az égnek, hogy nem hagyott egyedül.
Bár tény és való, hogy a félelmeim ellenére Louis társasága egy cseppet sem volt elutasító velem szemben, sőt, egy idő után megállapítottam, hogy kellemesen csalódtam bennük, ugyanis hiába nem voltam fele annyira sem exkluzív, mint ők, mégsem lógtam ki a sorból.
Akkor sem, ha Alexis tekintete továbbra sem változott felém, és mintha talán még hűvösebb lett volna, amikor Louis helyet foglalt mellettem, a kép azonban nem állt össze azonnal, csak miután a pillantása összetalálkozott az előbb említett személyével, és a távolságtartást egy csapásra átváltotta valami más; a szégyen.
Ettől pedig akaratom ellenére kellemetlen érzések keltek bennem, miszerint talán ismét belefutottam a Louis-t körülvevő kérdőjel egy darabjába.
- Kikísérem őket az erkélyre, oké? – zökkentett ki a gondolatmenetemből, mire némileg elvarázsolva fordultam felé, a szemem sarkából pedig láttam, hogy a társaság nagy része a szoba másik felében lévő üvegajtó felé indult talpig felöltözve.
- Zavarna, ha jönnék? – kérdeztem, miután láttam, hogy csaknem mindenki kimegy, Louis pedig megrázta a fejét, így követtem őket a többiek után, miközben a gondolat, miszerint ma este talán többet tudhatok meg róla, mint eddig bármikor, szépen lassan szöget ütött a fejemben.


***
Sziasztok!
Először is mélységesen sajnálom, hogy ismételten ennyit késtem az új résszel, egyszerűen nem tudok több mindent felhozni mentségemnek, mint hogy a suli megölt - mint mindig - az időbeosztásom ennek köszönhetően pedig katasztrofálissá vált. Ahogy ebben a tanévben szinte minden, már ami a blogolást illeti, elvégre eredeti terveim szerint nyár elején befejeztem volna a történetet, de a csúszásoknak köszönhetően alig léptük át a felét. Így aztán hosszas átgondolás után arra jutottam, ha kell, a szünetben egy héten akár két részt is hozok, csak ne történjen meg több ilyen kihagyás. Mindenesetre küldeném a világ összes bocsánatkérését annak, aki többet várt tőlem már ami a rendszerességet illeti, mert én is magamtól, de egyszerűen ez az év aztán minden volt, csak nyugis nem, de mostantól igyekszem ezt orvosolni. Előreláthatólag még a jövőhét lesz ilyen kaotikus, de az is egyéb programok, továbbá utazások miatt, mindenesetre igyekszem az új résszel, ahogy csak tudok, megígérem.:) Két hetet már nem kell rá várni.;)
Most pedig, hogy hosszasan kitárgyaltam magamból a kitárgyalni valót, szeretnék valami jóra is koncentrálni, mégpedig az előző részhez érkezett visszajelzésekre, bármilyen formában és arra, hogy elértük a 20 feliratkozót; mindkettőért a világ összes köszönetét, virtuális ölelését és pusziját küldöm, egyszerűen fel nem fogom, hogy történhetett meg és miképp érdemlem meg azt a sok kedves szót és támogatást, szóval köszönöm, köszönöm & köszönöm!<333 Ti vagytok a legjobbak, ezt szerintem nem tudom elégszer kihangsúlyozni.:)<333

Nem is tudom, mi egyebet mondhatok még azon kívül, hogy eszméletlen hálás vagyok mindenért, amit az elmúlt években kaptam, elvégre fogalmatok sincs, mennyit jelent nekem ez a közösség, aminek a tagja lehetek és az emberek, akikkel ennek köszönhetően hétről hétre néhány szót válthatok. De segítek; a világot. Szóval még egyszer köszönök szépen mindent, a kommenteket, a pipákat, feliratkozásokat és önmagában azt, hogy itt vagytok.<3

Legyen csodás hétvégétek, következő hetetek, vigyázzatok magatokra éés ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)<3

- xoxo, Sophie V.

U.i.: remélem mindenki felkészült egy jó kis Louis-szemszögre, szerintem már mindannyian hiányoltuk őt hehe

4 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie! :)
    IMÁDTAM! *-* Ennél jobb fejezetet elképzelni sem tudtam volna..❤ Nos, az előző résznél hiányoltam a Louis&Chloe pillanatokat, úgy gondolom, ebben a részben maximálisan kárpótoltál minket. :) Remélem a folytatásban Chloe kicsit jobban a társaság tagjává válik, s kialakul egy közelibb kapcsolata a fiúkkal. Kíváncsi vagyok, hogy Alexisnek mi volt a "problémája", viszont remélem, hogy nem ő fog belerondítani a dolgokba... Emellet bennem is újabb kérdések fogalmazódtak meg bennem Louis múltjával kapcsolatban, amire remélhetőleg választ is fogok kapni, akárcsak Chloe. :D Alig várom már az új rész, - nem tudom, hogy fogok kibírni annyi időt :DD - ami LOUIS SZEMSZÖG (❤��❤) lesz!
    Xx.H~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Drága Holly!<3
      Eszméletlenül boldog vagyok, ha így gondolod és tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm, én pedig téged imádlak!<333
      Bíztam benne, hogy kicsit kárpótolni tudom az embereket, ha már nem kaptunk annyi Chlouis-jelenetet az elmúlt két részben, szóval örülök, ha sikeresen teljesítettem a küldetésem haha. Kicsit hiányoltam már a többi fiút is, ezért is gondoltam, hogy ideje bevonni a társaságukba Chloe-t is, hogy szerepet kaphassanak, és terveim szerint mostantól egyre többet láthatunk belőlük is. Alexis miatt pedig nem kell félni, de remélhetőleg a következő részben megválaszolhatom a vele kapcsolatban felmerülhető kérdéseket, csak úgy, mint Louis-val kapcsolatban is szépen lassan.:) Igyekszem mindenesetre, ahogy csak tudok, megígérem!<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál drága, legyen szép napod és heted, és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie!
    Folyamatosan nagy mosollyal az arcomon olvasom a történetedet, először is, mert oda vagyok a Chloe&Louis párosért, másodszor meg imádom a fogalmazás módodat.
    Nagyon tetszik, hogy ennyi szálat belefűztél a történetbe és nem kifejezetten csak a főszereplő pároson van a hangsúly. Chloe úgy tűnik néha önmagával is harcol, emiatt mindig "öröm" olvasni a gondolatait.
    Kíváncsian várom a folytatást, érdekel hogy milyen szerepe lesz a jövőben Zaynnek, aki bár eléggé unszimpatikusnak tűnik egyelőre, feltételezem van még mit megtudnunk róla, hiszen Kylie kétlem hogy összejárt volna vele, ha nincs több a személyisége mögött; illetve nagyon érdekel, hogy a többi fiúval hogyan alakul Chloe kapcsolata, hiszen nem mindegy, hogy Louis barátnőjét mennyire csípik a többiek, de remélhetőleg ezzel következő részekben sem lesz baj. Én nagyon örülnék közös jeleneteknek, mert mindig jókat nevetek rajtuk, bárkinél is olvasom. :D (De ezzel nem akarlak utasítani, félre ne érts)
    Kifejezetten erre a részre utalva pedig, imádom ahogy Louis meg Chloe kicsit leplezik mennyire oda vannak egymásért, de szerintem mindannyian érezzük, hogy itt rég többről van szó, mint egyszerű vonzalomról. :3
    Chloe meg Kylie kapcsolata kicsit furcsa számomra az eleje óta, mert nem értem teljesen, hogy ha legjobb barátnők, miért titkolóztak egymás előtt. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok, mi lesz velük innentől kezdve, és remélem kicsit több közös jelenetük lesz a jövőben. :)
    Bocsánat a kis regényért, de csak most akadt időm kommentelni, tűkön ülve várom a folytatást!! <3

    xx

    VálaszTörlés