2016. augusztus 28., vasárnap

7. - Az alku



1.      

Azt hiszem, mindenki életében van olyan pillanat, amikor bátran, kétségektől mentve kijelentheti, hogy a tűzzel játszik, legyen szó konkrét tettről, vagy éppen valakiről, akiről pontosan tudjuk, nem számít, milyen erősen állunk ellen a kísértésének, valamiért mindig a karjaiban kötünk ki. Nem tudom, miért, azonban abban a pillanatban meg mertem volna esküdni rá, az engem ölelő kitetovált kar lesz az a bizonyos tűz, amivel úgy játszok, mintha kicsit sem félnék attól, hogy megégethetem magam.
Na, nem mintha Louis másképp fogta volna fel a dolgot, noha őszintén bevallva fogalmam sem volt, mire megy ki ez az egész, azon kívül persze, hogy nyilvánvalóan élvezte, amint az idegeimre mehet a törhetetlen magabiztosságával és az azt kísérő vigyorgásával, na meg persze a hirtelen letámadásaival, miközben egyáltalán nem tart attól, valaha is visszautasítást kaphat tőlem.
Mert persze én eszes a helyett, hogy ellökném magamtól, talán mélyen belül még adom is alá a lovat, mert miért ne.
Valamiért azon a reggel kissé nehezemre esett magamhoz térnem, hiába voltam hozzászokva a kevés alvás és korán kelés pároshoz, miközben a semmittevés fogalmát távolról sem ismerem. Noha meggyőződésem volt, hogy körülbelül óránként felpattant a szemem, mindig visszaaludhattam, legalábbis az én oldalamon lévő éjjeliszekrényen világító digitális óra alapján biztos, ami nyolc harmincat írt, miközben az orrom végéig sem láttam a szobában lévő sötétségnek köszönhetően. Azonban álmosság ide vagy oda, nem kellett kétszer feltennem a kérdést, vajon kinek a hálójában sikerült eltöltenem az éjszakát.
Fájdalmasan felnyögtem, miközben a fejemet a párnába nyomtam, és a fejemre húztam a takarót, noha éreztem, ezzel nem igazán bújhatok ki a felkelés feladat alól, na meg persze a szembenézés alól sem, ami valószínűleg már a szobán kívül várt rám, figyelembe véve az ágy másik oldalát, amely üresen állt.
- Na, essünk túl rajta. – motyogtam és ülésbe tornáztam magam, miközben elöntött a megkönnyebbültség annak tudatára, hogy van rajtam ruha, még ha ismételten túl lusta voltam tegnap este felkutatni a saját pólómat.
Amilyen gyorsan csak telt tőlem hagytam el a hálót, miután sikeresen felfedeztem a vak sötétben, merre találom az ajtót, mire pillanatokon belül egy folyosón találtam magam.
Ha tippelhettem volna, azt mondanám, Louis lakásán voltunk, legalábbis annyit még sikerült tegnap este kivennem, bár nem igazán kaptam körbevezetést, míg nagy nehezen eljutottunk a hálószobáig. Mondhatni kissé meglepett, hogy a szürke falak nem üresen virítottak, hanem ahogy szépen lassan elhaladtam mellettük, néhány fényképet is felfedeztem, bár ebből kettő egy profi fotósorozat volt róla és a többi fiúról, míg a másik kettőn már a családját is felfedeztem.
Nem a legotthonosabb, de sokkal jobb, mint a semmi, kétségtelen.
Bár még mindig nem tudtam pontosan hová tartok, egy beszélgetésfoszlány kissé kisegített, mire hamarosan szembetaláltam magam egy lépcsősorral, ahogy a hang egyre tisztábban kivehető volt.
- Jaj, ne hisztizzetek már, alig maradt egy óra a műsorból! – Louis hangja inkább tűnt lemondónak, mint aki unta, hogy magyarázkodnia kell. – És kit érdekel mit gondol az a farok? Nehogy már magyarázkodnom kelljen valakinek, akit nem is kedvelünk!
Az egyre fokozódó idegesség a hangjában kétszer is meggondoltatta velem, hogy fel akarom fedni magam, azonban beláttam, még mindig nem szép dolog hallgatózni, mire egy kisebb sóhaj kíséretében beléptem a nappalinak tűnő helyiségbe.
Louis háttal állt nekem, miközben egy melegítőnadrágon kívül semmit sem viselt, így akaratlanul is a hátán kötött ki a tekintetem, felidézve ezzel olyan képkockákat a múltból, amitől a gyomrom görcsbe rándult.
Ha ez még nem lett volna elég, pillanatokon belül már szembe is fordult velem, mire kénytelen voltam normális arcszínt varázsolni magamra, ha nem akartam komplett idiótának tűnni, miközben a tekintetét az enyémbe fúrta.
- Mondtam már, hogy dolgom volt. – folytatta, azonban a pillantását továbbra sem vette le rólam. – Jó, akkor még nem fejeztük be. – forgatta meg a szemeit. – Jó. Kérlek mondd meg Niall-nek, hogy ha legközelebb látom, megverem. Ne már, Liam, pedig én úgy imádlak. Jó, később. – nyomta ki a telefont, és felém lépett. – Jó reggelt! – nyomott egy puszit az arcomra, miközben kikerült.
Vagy nagyon reggel volt, vagy eléggé elmélyülhetett a tegnap esténk, legalábbis jobbra nem tudtam következtetni, miközben értetlenül követtem őt a következő helységbe, amit a felszerelése alapján a konyhának tudtam be.
- Csak nem lecsesztek a tegnap miatt? – motyogtam, miközben helyet foglaltam a pultnál álló bárszékek egyikén.
Az előttem elterülő márvány felület valamiért igencsak csábítónak hatott, hogy elfeküdjek rajta és továbbaludjak.
- Ha Liam-től érkezik, az minden, csak nem lecseszés, de köszi, hogy aggódsz értem. – érkezett a szórakozott válasza, miközben nyitogatta a szekrényeket.
- Aggódik a halál. – morogtam épp eléggé hangosan ahhoz, hogy ő is meghallja.
- Látom, bal lábbal keltél fel. – jegyezte meg, de még mindig nem tűnt úgy, mintha a szívére vette volna a pillanatnyi gorombaságomat.
- Inkább vak sötétben. – mondtam.
- Ja, igen. Lehúztam neked a rolót, miután felkeltem, hogy ne legyen túl sok fény a szobában, miközben alszol. – felelte mintegy félvállról. – Ha már tegnap este elfelejtettük. – tette hozzá, miközben érdekes mód igyekezte elfedni a megjegyzéséhez társuló állandó vigyorgását, ahogy felém fordult.
Rezzenéstelen arccal néztem rá, ahogy tovább matatott a pulton, most már szembe fordulva velem.
- Ha már a tegnapnál tartunk, azt hiszem, tartozol egy magyarázattal. – mondtam.
- Valóban? – kérdezte Louis, miközben magához vett egy bögrét. – Kávét?
Bólintottam, noha nem állt szándékomban ejteni a témát, így felvont szemöldökkel meredtem rá, mire egy idő után kénytelen volt ismét rám figyelni.
- Ne nézz már így! – rázta meg a fejét. – Még a végén elmegyek gyónni, amiért hazahoztalak. Megint.
- Ha jól rémlik, legutóbb szállodába vittél. – jegyeztem meg tárgyias hangon.
- Nem volt sok türelmem végigvezetni a fél városon, kérlek, nézd ezt el nekem. – fúrta a szemét az enyémbe egy jelentőségteljes pillantás kíséretében.
Noha pontosan tudtam, mire céloz, a világért sem adtam volna fel ilyen könnyen, hogy végre kizökkenthettem a komfortzónájából, méghozzá igen láthatóan.
Így tovább játszottam a tűzzel.
- Mikor van neked türelmed? – vetettem oda a kérdést mintegy félvállról.
- Hát most sincs sok éppen. – vágta rá szinte azonnal.
- Ugyan miért?
- Az én pólómban ülsz, miközben alul semmi sincs, ami takarjon és lemerem fogadni, hogy összeszorítod a lábaidat éppen. – felelte rezzenéstelen arccal, azonban még így is jól látható volt a sötét csillanás a szemeiben.
Akaratlanul is a combjaimra kúszott a pillantásom, mire összeszorított szájjal fordultam vissza a velem szemben lévő fiúhoz, aki továbbra is törhetetlenül állta a tekintetem.
- Komoly problémáid lehetnek. – szinte éreztem, ahogy a félelem lassacskán átveszi az elégedettség helyét, de a világért sem mutattam volna ki.
Azt akartam, hogy tudja, ellenfelére talált bennem.
- Neked is azok lehetnek, ha másodperceken belül a pultra doblak. – mondta, én pedig talán kissé túl gyorsan reagáltam.
- Gyerünk. – csúszott ki a számon, még mielőtt rendesen átgondolhattam volna.
A menekülés gondolata még csak be sem rendezkedett rendesen a fejemben, Louis már el is lökte magát a tűzhelytől és két lépéssel előttem termett. Könnyedén a karjaiba kapott, és mire észbe kaphattam volna, már éreztem is, ahogy a hideg márvány a hátamnak nyomódik, miközben valami, ami korábban annak helyén lehetett, a földön landolt egy kisebb csattanást követően, azonban nem tűnt úgy, mintha ez az engem tartó fiút egy cseppet is érdekelte volna.
A tekintetével fogva tartotta az enyémet, ahogy hosszú pillanatokon keresztül semmit sem lehetett hallani a kettőnk lélegzetvételein kívül. Akaratlanul is beleremegtem, miközben éreztem hogy a keze vándorútra indult a combomon, ennek köszönhetően pedig a rajtam feszítő póló – vagyis az ő pólója – feljebb csúszik a kelleténél.
- Ahogy sejtettem. – szólalt meg halkan. – Itt bizony – csúsztatta egyre lejjebb és lejjebb az ujjait, miközben egy nyögés szökött ki a számon. – tényleg nincs semmi.
Valahogy sikerült felkutatnom a saját kezemmel a pult szélét, így minden erőmmel belekapaszkodtam, ahogy Louis továbbra sem szándékozott felhagyni a kínzásommal.
- Jesszus, te ezt élvezed? – szökött ki belőlem a kérdés, miközben a keze a nőiességemre csúszott. – A francba. – nyögtem fel.
- Nálam jobban már csak te élvezed. – mondta. – Ne is próbáld tagadni. Érzem. – húzta gúnyos mosolyra az arcát és a szabad kezével a derekam alá nyúlt, és feljebb rántott magához.
Amint egy vonalba került a tekintetünk, az ajkai az enyéimen landoltak, az ujjaival pedig szinte már kínzóan lassú mozgásba kezdett, ami megadta nekem a végső lökést az öntudatlanság felé, ahol kettőnkön kívül semmi más nem létezett.
De abban a pillanatban már nem kívántam, bárcsak lenne annyi erőm, hogy ellökjem magamtól; inkább csak még inkább közelebb akartam tudni magamhoz.
Az ujjaimmal a hajába markoltam, miközben az övéi továbbra sem mozdultak a testem legérzékenyebb pontjáról egészen addig, míg egy mozdulattal át nem karoltam a lábaimmal a derekát.
- Ki mondta, hogy felkelhetsz? – lökött vissza a pultra, én pedig ismét fekvő helyzetben találtam magam, mielőtt újból lecsapott volna az ajkaimra. – Hogy lehet valaki ennyire kibaszott szexi? – nyögött fel két csók között. – Még akkor is, ha mellé túl nagy a csinos kis szád.
- Nyugodj meg, ennek vége, és már biztos nem találkozunk. – mondtam, kihasználva az alkalmat, hogy áttért a nyakam kényeztetésére, noha még így is alig voltam képes egyetlen normális mondat kinyögésére is.
- Ne mondj olyat, amit te sem gondolsz komolyan, drágám. – mondta alig hallhatóan, miközben szépen lassan elhajolt tőlem, hogy a szemembe nézhessen.
Szaporán vettem a levegőt, arra várva, mikor folytatja, azonban miután felegyenesedett és ellépett a pult mellől, mint aki jól végezte dolgát, kénytelen voltam belátni, hogy ideje visszatérnem a való világba, még akkor is, ha továbbra is éreztem az érintéseinek nyomait, mintha el sem mozdult volna mellőlem.
Vagy inkább rólam.
- Ami azt illeti, szerintem többször fogunk találkozni, mint gondolod. – folytatta, miközben hátat fordított nekem, és ismét a konyha másik felének szentelte a figyelmét. – Van ugyanis egy ajánlatom a számodra.
- Ha ez egy felkérés, hogy randizzak veled, nem szoktam randizni. – vágtam közbe, miután nagy nehezen ülésbe tornáztam magam a remegő végtagjaim segítségével.
Noha ennek oka inkább volt az időhiányom, mint sem az, hogy nem tartozott az elveim közé, azonban úgy gondoltam, nyugodtan hiheti az utóbbit.
Valamiért nem lepett meg a nevetés, amivel lereagálta az előbb hallottakat, miközben továbbra sem fordult felém.
- Csábító lenne, de sajnos eszem ágában sem volt randira hívni. – felelte.
Felfoghattam volna sértésnek a dolgot, azonban volt valami a hangjában, ami alapján úgy gondoltam, míg az én alapelveim között talán helyet kaphatna a randizás, az övéiben egészen biztosan nem.
- Az ajánlatom kissé kevésbé… kötött. – fordult felém végül, két bögrét tartva a kezében, mire kénytelen voltam beismerni, Louis aztán rohadtul értett a dolgához. – Nem fogok köntörfalazni, Chloe és te sem, mindketten tudjuk, hogy nem véletlenül kötöttél ki ismét az ágyamban.
- Nem, tulajdonképpen ennél világosabban nem is jelezhetted volna, mik a szándékaid velem kapcsolatban. – vontam fel a szemöldökömet, visszautalva a klubban történtekre, és az öltözői jelenetünkre, de nem úgy tűnt, mintha bármennyire is megrengette volna a látszólag törhetetlen önbizalmát.
- Ha már randira nem is viszlek, attól függetlenül szívesen látlak néha-néha. – mondta, a tekintetétével továbbra is fogva tartva az enyémet. – De csak természetesen, ha te is benne vagy.
Őszintén megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon akadtak e kétségei valaha is Louis-nak a válaszommal kapcsolatban, miszerint talán lehet, nem azt fogja hallani, amit akar, azonban bármennyire is igyekeztem leolvasni az arcáról, ismét magára öltötte a nem törődöm maszkot, így borítékolható volt, hogy esélyem sincs kideríteni.
Ennek ellenére, ahogy ott álltunk egymással szemben, miközben a szemeit az enyéimbe fúrta, ezzel is csak ösztökélve arra, hogy minél gyorsabb választ adjak, hamar be kellett látnom, tulajdonképpen mennyire nem számítana, ha nemet mondok neki; elvégre minden második lépése után talál valaki olyat, aki megteszi neki azt, amit én nem voltam hajlandó.
És még csak kérnie sem kell.
Így hát magamat is meglepve elővettem gyorsan ennek a felvázolt kapcsolatfélének az előnyeit és hátrányait; nincsenek kötöttségek kontra teljes érzelemmentesség.
Bármikor kiszállhatok és ő is bármikor rám unhat, és még csak meg sem kell indokolnia, miért.
- Miért pont én? – kérdeztem végül.
Nem érhette váratlanul a kérdésem, ha már csak egy vállvonásra telt tőle, miközben letette elém az egyik kávét.
- Én is megkérdezhetném, miért pont velem jöttél haza, ha nem szokásod az ilyesmi, de tudom, hogy úgysem fogsz válaszolni. – mondta, mire felvont szemöldökkel meredtem rá.
- Honnan veszed, hogy nem csináltam még ilyet?
- Bármennyire is próbálod beadni nekem, mennyire félvállról veszed ezt az egészet, csak úgy süt belőled az érinthetetlenség. Aki nem szokott randizni vagy, hogy is mondtad – húzta egy féloldalas mosolyra a száját. – azt rohadtul nem érdekli, mi a célja a másiknak ezzel az egésszel, ha tudja, úgysem lesz belőle semmi komolyabb. Ennyit azért már én is tudok. Amúgy meg, felesleges kéretned magad. Mindketten tudjuk, hogy ez csak előnyödre válik, mint sem hátrányodra.
Ebben azért én annyira nem vagyok biztos.
Résnyire szűkült szemekkel méregettem, miközben éreztem, ahogy szépen lassan ismét magára ölti a magabiztosságát, ha többnél nem is, de két okból kifolyólag mindenképp.
Az első; hogy nekem bizonyítsa, lényegében tök mindegy mit mondok, holnaptól ugyanúgy éli tovább az életét, mint eddig, ha nem veszek részt benne, akkor is.
A második;  mert mindezek ellenére pontosan tudja, hogy igent fogok mondani.


***
Helló-helló drágáim!
Először is mérhetetlenül sajnálom, hogy kicsit megcsúsztam a résszel, de semmiképp sem szerettem volna egy kidolgozatlan változatot elétek tárni, ugyanis kezdem végre úgy érezni, beindul a történet, mégpedig nagyrészt ezen fejezet segítségével, szóval inkább ültem rajta még egy napot. Wow, szerintem még sosem posztoltam ilyen korán, de még mindig jobb, mintha éjjel egykor raktam volna ki, szóval mindegy, most nem is ez a lényeg.
Továbbá szeretném megköszönni az előző részhez érkezett kommentet (Roni drágám imádlak<3) és a plusz egy feliratkozót - akit ezúton is üdvözlök köreinkben - , ugyanis vele együtt már 16-an olvassák a történetet, holott még mindig csak a hetedik résznél tartunk, ami eszméletlen. Szóval nagyon-nagyon szépen köszönöm a támogatást minden nemű formában, iszonyú hálás vagyok mindenért, és továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy ti vagytok a legjobbak!<3333

Na, de nem is koptatom tovább a billentyűzetet, köszönök szépen még egyszer mindent, vigyázzatok magatokra, legyen nagyon-nagyon szép utolsó pár napotok a szünetből (mindjárt elsírom magam, amiért vége) és ha minden jól alakul, a hétvégén találkozunk!:) Addig is kitartást, és sok sikert a sulikezdéshez.<333

A világ összes virtuális ölelését és pusziját küldöm,

-xoxo, Sophie V.

7 megjegyzés:

  1. Hello drágám!
    A rész végén levő bejegyzéshez annyit szólnék hozza, hogy en is imádlak!❤️❤️
    Fantasztikus lett a rész!
    Azt hiszem (ha jól sikerült felfognom), megint egy csodálatos éjszaka, másnap reggelének lettünk tanúi.
    Az !A! konyhás jelenet szexuálisan eléggé fűtött lett, aminek orulok, hiszen tőled nem megszokott az ilyesfajta írás, ha lehet ilyet mondani. Az előtte levő macska-egér harc pedig elengedhetetlen, ha róluk van szó....
    Igaza van Chloe-nak, tök mindegy mit csinál, akkor is az lesz, amit Louis mond. Lehet látni, hogy bármennyire próbálkozik C, Lou mar az elején az ujja köré csavarta.
    Fantasztikus lett, kellemes hetet, jó sulit!��
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Mérhetetlenül boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm, imádlak!<333 Egyébként egyáltalán nem fogtad fel rosszul, noha most így utólag visszaolvasva fogalmazhattam volna kissé pontosabban, már ami az éjszakai eseményeket illeti hehe, de majd legközelebb. A fűtött jelenethez pedig annyit fűznék hozzá, hogy feszegetem a határaimat, hátha tudok lépni egy lépcsőfokot történetírásban, aztán meglátjuk hogy alakul, de valóban nem megszokott tőlem.:D<3
      Ami pedig a drága párosunkat illeti, Chloe több meglepetést tartogat a személyiségével kapcsolatban, mint hinnéd vagy mint Louis hinné, szóval azt hiszem Chloe nem fogalmazott rosszul, mikor azt mondta, Tomlinson ellenfelére talált benne. Elvégre talán több közös van bennük, mint gondolták.;)

      Noha a fantasztikus jelző számomra sosem lesz megszokott, vagy éppen felfogható, nagyon szépen köszönöm és azt is, hogy írtál, legyen szép hétvégéd, vigyázz magadra és hamarosan találkozunk!<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Drágám! ❤❤
    Ahj milyen régen volt már, hogy a fejezeted alatt koptattam a billentyűzetem, amit mérhetetlenül röstellek, és kérlek időhiány miatt nézd el nekem, viszont igyekszem most pótolni a mulasztásaimat, minden téren! ❤❤
    Szóval te szent szar, azt a rohadt életbe, hogy mennyire de mennyire az ujjai köré csavartál ezzel a történettel is, és komolyan imádom minden betűjét 😁😋😁 áruld el nekem kérlek, hogy miért is nem ez a jövendőbeni hivatásod, mert az biztos hogy mindenki falná a soraidat. Na de nem is ez a fő téma, imádom, imádom, imádom, imádom. És sikerült megalkotnod Louisnak azon oldalát vagy éppen megmutatnod, hihi, ami valamilyen beteg oknál levesz a lábamról azzal a tökéletes kinézetével és pimasz magabiztosságával, hogy szívesen bólintanék rá én is az alkura. Na jó, talán a szívesen nem fejezi ki a valóságot, de azt már elmém beteg része mondatja velem, szóval kérlek nézd el nekem, hihi ^^
    Arról nem ks beszélve, hogy a részek minden momentumát ki tudod úgy dolgozni, hogy elhigyjem, én is részese vagyok és mintha minden a szemeim előtt zajlana (na azért nem minden, haha 😁😁😁) szóval tudod, imádtam, imádom éa imádni is fogom hozzád hasonlóan és kérlek bocsásd meg eltűnésemet minden téren, de erről majd máshol ;)
    Kellemes utólsó nyári napokat és kitartást az elsőkhöz! ❤❤❤
    Xx Lorette T.
    Ui: milyen jó volt végre írni ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<33
      Te is tudod, hogy csak akkor kommentelsz, ha kedved van és engedi az időd, ezen sosem akadok fent, ugyanis a támogatásod már önmagában a világot jelenti, szóval imádlak, és örülök, hogy hallok felőled.<333
      Komolyan mondom, túlzásokba esel, noha tudod mennyire szeretlek érte meg persze másért is, de eszméletlen boldog vagyok, ha tényleg tetszik a történet eddigi része, bízom benne, hogy a folytatással sem okozok csalódást.<333
      Tudod az a vicces, hogy még néha én is azon kapom magam visszaolvasás közben, mekkora egy seggfejt kreálok már megint szerencsétlen Louis-ból, aztán elgondolkozok azon, mennyire tetszik, hogy mégsem az a megközelíthető valaki a történetben. Szóval ha ér szimpatizálni a karaktereddel, akkor én élnék ezzel a lehetőséggel, mert szépen lassan ahogy haladok a sztorival, úgy vesz le engem is a lábamról.:DD<33
      Mindenesetre örömmel tölt el, ha nem csak én érzek így, továbbá az is, ha tényleg át tudtam adni a cselekményt, viszonylag valósághűen.<3
      Drágám, a többi részét majd máshol, mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy hallok felőled, én pedig téged imádlak nagyon-nagyon, köszönöm szépen, hogy írtál, vigyázz magadra, kellemes hétvégét és hamarosan találkozunk!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      u.i.: ne is mondd, iszonyú throwback érzésem van<333

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Drága Sophie!❤
    Igen, megint eltűntem, szánom-bánom, de az utóbbi hetekben-hónapokban vagy minden összejött, vagy annyira lesokkolt egy-egy rész a csodálatosságával, hogy nem tudtam volna egyetlen értelmes gondolatot se kinyögni, egy "nagyoooooooon-naagyoooooon jó lett"-nél pedig többet érdemelsz. Mostanában pedig más gondolatom nem akadt róla, az úgy meg nem vicces.
    Na, magyarázkodás letudva, most megpróbálom szavakba önteni, hogy mennyire nagyon tetszik. De ezt a szót is kevésnek érzem rá, az a baj. Túl kevés a szókincsem ahhoz, hogy leírjam mennyire tetszik.

    Xx, Christal ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Christal!<3
      Jaj már, te is tudod, hogy a lélekjelenlétedért is oda meg vissza vagyok, bár tény és való, hogy a soraidat semmi sem überli, szóval nagyon boldog vagyok, hogy tudom, élsz és virulsz, de tényleg csak akkor írj ha szeretnél és időd is van rá.<33 És hidd el nekem, a "nagyoooooooon-naagyoooooon jó lett" több mint tökéletes és eszméletlen sokat jelent, szóval nagyon szépen köszönööm!<3333 Remélem a jövőben sem okozok majd csalódást, de az majd kiderül.:)
      Mindenesetre eszméletlen boldog vagyok, de tényleg, ha valóban így gondolod, kíváncsian várom, mit gondolsz majd a későbbiekben, addig is vigyázz magadra, drága, köszönöm még egyszer, hogy írtál és hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés