2016. július 18., hétfő

3. - Egy hosszú nap éjszakája




Ha valaki megkérdezné tőlem, mégis mi a fene járt a fejemben, amikor mintegy hagytam, hogy a némileg ittas Louis Tomlinson pofátlanul flörtöljön velem, és csak nem mások előtt levegyen a lábamról, majd pedig, mikor szó nélkül megfogtam a kezét, hogy keresztülvezessen a tömegen, valószínűleg senki sem hinné el a válaszom, holott az igazság; semmi.
Úgy éreztem magam, mint egy rongybaba, akit ide-oda dobálhatnak, az sem árt meg neki, ahogy rábíztam magam valakire, akiről a nevén kívül tulajdonképpen semmit sem tudtam, mégis vakon követtem, miközben a fejemben lévő ködtől, amit ő okozott, képtelen voltam tisztán látni.
A józan eszem valószínűleg már üvöltött odabent, de még csak meg sem hallottam.
Mintha elfelejtettem volna, tulajdonképpen mi is volt a célom, mielőtt Louis felbukkant volna, minden más eltörpült az izgalom, kíváncsiság és valamiféle zavartság keveréke mellett, amit az érintése okozott, ahogy az ujjainkat összekulcsolva húzott maga után.
Aztán egyszer csak beugrott, hogy éppen lelépni készültem innen, amit lényegében most teszek, csak éppen nem egyedül, és hogy ha ebben a formában teszem meg, annak nem valószínű, hogy egy átlagos kajarendelős és tévénézős este lesz a vége.
Mégsem rántottam el a kezemet, és vettem rá magam a menekülésre, azonban ahogy egyre kevesebb ember vett minket körül, ahogy lassacskán elértük a kijáratot, beláttam; tulajdonképpen nem is akarok elmenekülni.
A kétszárnyú ajtóhoz érve Louis megtorpant, maga mellé állítva ezzel engem is, miközben a tekintetét végigfutatta a körülöttünk álló embereken, mintha valami ismerős arc után kutatna, amit hamarosan meg is pillantott, miután egy biztonsági kinézetű fazon kivált közülük. Olyan érzésem volt, mintha valamiféle buborék venne körül, aminek köszönhetően semmit sem hallok a saját szívverésemen kívül, miközben figyeltem, ahogy a mellettem álló fiú odahajol az ismeretlen füléhez, és súg neki valamit. A fickó bólintott, majd feltűnt, ahogy hamarosan felbukkant mellettünk még két ugyanolyan öltözetet viselő alak, amiből kikövetkeztettem, hogy nagy valószínűséggel Louis testőreit, vagy legalább is a hozzá tartozó biztonsági őröket ismertem fel, akik már készenlétben is álltak arra, hogy kikísérjenek minket a szórakozóhely területéről.
- Maradj szorosan mellettem! – húzott magához a derekamnál fogva, én pedig minden ellenkezés nélkül simultam hozzá.
Nem tudtam, merre tartunk pontosan azon kívül, hogy kifelé, de a kábultság ellenére azzal pontosan tisztában voltam, hogy nem a hagyományos főbejáratot tervezzük igénybe venni a távozáshoz, legalább is a kissé szűk kanyargó folyosók erről árulkodtak, na meg persze az is, hogy rajtunk és a három testőrön kívül senki sem tartózkodott bennük.
A gyanúm csak akkor igazolódott be teljesen, mikor a temérdek átjáró után az egyik ajtó a szabadba vezetett, ahol csaknem nekiütköztünk az ott parkoló fekete járműbe.
De valamiért mégsem lepődtem meg azon, hogy természetesen egy Range Rover volt.
Nem volt lehetőségem túl sokat gondolkozni azon, vajon valami szállodában, vagy éppen nála fogunk kikötni, figyelembe véve az ajkakat, amik abban a pillanatban az enyéimnek támadtak, hogy becsukták mögöttünk a kocsiajtót, azonban miután az autó hirtelen megállt, az ablakon kitekintve pedig egy több emeletnyi magas épülettel találtam szemben magamat, az előbbire adtam le a voksot, amitől még inkább idegesebb lettem, már ha ez egyáltalán lehetséges lehetett. Ez persze már kevésbé volt elmondható a mellettem lévő fiúról, aki magabiztosan húzott maga után a bejárat felé, keresztül az előcsarnokon a lift felé, de időm sem volt rendesen körbenézni, amint kattant a szoba ajtaján a zár, ismét a karjaiban találtam magam.
Nem tudtam mihez hasonlítani az érzést, ahogy az alsó ajkaim harapdálása után egyre lentebb haladt, felfedezve a nyakam és az arcom közötti terület minden egyes részletét, amelyek létezéséről talán egészen idáig még én sem tudtam. Ha korábban rongybabaként éreztem magam, akkor ez most új értelmet nyert, ahogy a hátamat az ajtónak döntve erőtlenül kapaszkodtam Louis-ba, miközben hagytam, azt tegyen velem, amit csak akar, de velem ellentétben ő nagyon is értett a dolgához, ezt pedig a heves reakcióimból származó önelégült mosolyával is alátámasztotta.
- Bár baromi türelmetlen vagyok, ha megbocsájtasz, nem itt kéne ezt folytatnunk. – morogta a bőrömbe, majd egy pillanattal később elhúzódott tőlem. – Na, ugorj!
A lábaimat a dereka köré fontam, miközben az ajkaink ismét találkoztak, úgy indult meg velem beljebb. Próbáltam nem arra gondolni, mennyire különös, hogy szinte vak sötétben is képes tökéletesen tájékozódni a lakosztályban, ahogy minden erőfeszítés nélkül eljutatott minket a hálószobába, de ezt már csak akkor érzékeltem, mikor a hátam nekifeszült a matracnak.
A pólóm felcsúszott, miközben az oldalamat markolászta, és ismét áttért a nyakamra.
A hely és időérzékem teljesen elveszett, a szívem kiugrani készült a mellkasomból és szüntelen a levegő után kapkodtam, miközben valamiféle édes érzés uralkodott el rajtam, továbbra sem hagyva, hogy belegondoljak, tulajdonképpen mit is teszek valójában.
Ne csináld, Chloe. Te nem ilyen vagy. Még csak azt sem tudod, kicsoda valójában.
A hang lassacskán eltört a fejemben, azonban hiába hallottam meg, a háttérbe szorult a mindent elborító rózsaszín ködnek köszönhetően, ami viszont éppen az ellenkezőjéről győzködött.
Nem voltam naiv, tudtam, hogy tényleg nem ismerem őt, azonban volt valami benne, ami maradásra késztetett. Valami, ami már a klubban sem engedte, hogy akár egy lépést is távolodjak tőle.
Az ablakon beszűrődő holdfény egy pillanatra megvilágította az arcát, miközben elhúzódott tőlem, mire szemügyre vehettem, ahogy a vágytól elsötétült szemében megcsillan valami.
- Mondták már neked, mennyire eszméletlen gyönyörű vagy? – nézett végig rajtam, én pedig automatikusan megremegtem a szavai hallatán.
Abban a pillanatban az a minimális kétség is elszállt belőlem, ami eddig bennem volt, miközben teljesen kiszolgáltatottá váltam a fölém tornyosuló fiúnak.
Gondolhattam volna arra, hogy kihasználnak, noha lényegében ez kölcsönös volt, amiért hagytam.
Gondolhattam volna arra, hogy ennek az egésznek következménye lehet, bár inkább tűnt ez egy átlagos egyéjszakás kalandnak, mint egyébnek.
Hiába hívott gyönyörűnek.
De a gondolkozás akkor olyan luxusnak számított, amit nem engedhette
m meg magamnak. Nem, amíg Louis tekintete fogva tartotta az enyémet.

***

Bár elég fáradt voltam ahhoz, hogy simán átaludjam az éjszaka hátralévő részét, a szemeim mégis felpattantak néhány órával az elalvás után. Zavartan pislogtam körbe a majdhogynem vaksötét helyiségen, mire kellett egy perc, hogy felfogjam, hol is vagyok valójában, azonban miután megpillantottam az oldalamnál összegyűrt selyem ágyneműt és jobban szemügyre vettem a rajtam lévő pólót, amit pár órája még én rángattam le valakiről, az emlékképek egymás után villantak be.
A tekintetem az ággyal szemben elhelyezkedő szekrényen lévő digitális órára esett, amely hajnali fél hármat mutatott, mire elnyomtam egy kisebb sóhajt miután beláttam, egy ideig még nem léphetek le a nélkül, hogy feltűnést keltsek a távozásommal, és bár nem éreztem magam kifejezetten kényelmetlenül a hollétemmel kapcsolatban, mégis elgondolkoztam azon, vajon helyes e visszaaludnom és várnom reggelig, hogy szembenézzek a történtekkel.
Mégis mivel kell szembenézned? Elvégre ez csak szex volt.
De hiába voltam tisztában ezzel, egy részem mégsem érezte azt, hogy ez így helyes, de nem Louis részéről.
Hanem az enyémről.
Tudtam, hogy utólag hiába küldöm el a francba saját magam, elvégre szó nélkül mentem bele ebbe az egészbe, minimális kétségek nélkül, miközben ismertem az ilyen éjszakák menetét, noha nem szívesen ismertem be még magamnak sem, hogy soha az életben nem csináltam ilyet korábban, és még csak a híve sem voltam a dolognak.
Mégis volt valami, ami miatt görcsberándult gyomorral idéztem fel a korábbi eseményeket, de nem az rémített meg, ami történt; hanem ahogy megtörtént.
Olyan érzésem támadt, mintha újraélném a történteket, miközben lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az emlékképek magukkal ragadjanak, ahogy ismét magamon éreztem azt az átható tekintetet és az érintéseit.
Louis kétségtelenül tudta, hogyan hasson rám úgy, hogy minden hezitálás nélkül a karjaiba ugorjak, sőt, mondhatni vérprofi volt, így kissé nehezemre esett elképzelni, hogy bárki is korábban elutasította őt, aminek következtében már annyira nem találtam furcsának, hogy én is az ágyában kötöttem ki, hiába tartottam magam ahhoz, hogy én nem vagyok ilyen.
Bár tulajdonképpen kénytelen voltam belátni, hála az előző estének, jóformán már fogalmam sincs, milyen is vagyok valójában.
Kissé furcsának találtam, hogy egészen odáig nem is eszméltem fel igazán Louis hiányára, míg meg nem pillantottam a félig nyitott erkélyajtót, és a mögötte tartózkodó alakot. Félrebillentett fejjel meredtem a kint lévő fiúra, aki az ébredésemből persze mit sem vett észre, miközben azon tűnődtem, vajon nem lenne e egyszerűbb visszaaludnom, azonban győzött a kíváncsiság, noha nem igazán tudtam mit mondhatnék neki, így erőt vettem magamon, és kibújtam az ágynemű alól és az erkély felé vettem az irányt.
Nem tudtam eldönteni, hogy vajon a talpam alatt lévő hideg kő és a kint megcsapó szél hatására, vagy éppen Louis felém villanó tekintetének köszönhettem a kisebb remegést, ami végigfutott a gerincemen, miközben kiléptem mellé.
Nem viselt mást, csak a farmert, amit korábban viselt, így teljes rálátást kaptam a kitetovált felsőtestére, mire ismét bevillant néhány kéretlen képkocka, ami mondhatni nem könnyítette meg a helyzetem.
Azonban amikor észrevettem, ahogy ő is tetőtől talpig végigméri a kissé hiányos öltözetemet, ami az ő pólóját takarta, nem kellett sok, hogy belássam, én sem az övét.
- Ha azért jöttél, hogy menjek vissza, akkor felesleges fáradnod. – vonta fel a szemöldökét, miközben beleszívott a félig elszívott cigijébe. – Most nincs kedvem.
A bizonytalanságom mintha egy csapásra eltűnt volna, ahogy farkasszemet néztem vele, miközben az előbb hallottakat ízlelgettem, és bár normális esetben talán meghunyászkodtam volna, ez alkalommal valamiért kevésbé voltam képes rá.
- Akkor már ketten vagyunk. – álltam a pillantását.
Nem volt nehéz észrevenni, mennyi energiát fektet abba, hogy elég határozottan nézzen rám ahhoz, hogy elkapjam a tekintetem és visszavonulót fújjak, azonban egy idő után kénytelen volt belátni, rossz ellenfélre talált velem szemben, mire lazított a vonásain, és egy kisebb mosolyra húzta a száját.
- A vendégem vagy. – vette elő a zsebéből a cigis dobozt és nyújtotta felém, én azonban megráztam a fejem.
- Sajnos nem jár együtt az életvitelemmel, hogy megengedhessek magamnak ilyesmit. – mondtam, mire kérdőn meredt rám.
- Csak nem egészségügy? – kérdezte, miközben zsebre vágta.
- Táncolok. – feleltem kurtán, hátha ez elég magyarázat lesz számára, mire egy elismerő pillantást kaptam válaszul.
- Szép. – jegyezte meg alig hallhatóan. – Szóval akkor azért voltál a klubban. – folytatta valamivel hangosabban.
Bólintottam.
- Megkérdezném, te miért voltál, de gondolom azért, mint mindenki más aznap este. – mondtam, mire ismét kaptam egy kissé összezavart tekintetet, így helyesbítettem. – Mármint, hogy szórakozni.
- Ja, persze. – váltott át a zavartból gúnyosba. – Végül is, ahogy vesszük.
Félrebillentett fejjel néztem rá, hátha mond még valamit, de ahogy sejtettem, itt vége szakadt a kérdezz-felelek játékunknak, legalább is az ő részéről biztosan.
A pillantásom ezek után az előttünk elterülő város látképére esett, ami már pofátlanul jól nézett ki az erkélyből nézve, de ezt betudtam az ötcsillagos szálloda egyik aduászának, amivel becsalhatja ide az olyan vendégeket, mint Louis, noha egy részem nem igazán értette, miért hozott egy szállodába, mikor elvileg itt lakik a városban. A másik részem viszont igen jól megállapította, hogy Louis nem igazán az a típus, aki csak úgy beenged másokat a privát szférájába, hacsak nem lát többet a dologban.
Márpedig miért is látna?
- De remélem velem ellentétben te jól szórakoztál. – törte meg végül a kisebb csendet, ami beállt közénk.
- Nem maradt túl sok időm szórakozni. – emlékeztettem egy kisebb mosoly kíséretében, mire zavartan megdörzsölte a homlokát.
- Ja, igen. Bocs azért, ami történt.
- Azért ebben nem egyedül voltál benne. – nevettem fel kínosan, mikor is eljutott a tudatomig, hogy ő most komolyan képes volt bocsánatot kérni, amiért idehozott, mintha engem erőszakkal kellett volna elvonszolnia.
Annak ellenére, hogy tisztán emlékszem, hogyan csillogott a szemében az önelégültség, amiért még csak fűznie sem kellett.
- Hiába voltam bepiálva, azért valamennyire rémlik, hogy nem hagytam neked túl sok választási lehetőséget. – mondta, ahogy egy újabb cigire gyújtott, és nekitámaszkodott a korlátnak. – Mindenesetre hálával tartozom, amiért nem küldtél el a francba, noha lehet megérdemeltem.
Nem szívesen világosítottam volna fel arról, hogy a tegnap esti állapotomban aztán mindenre képes lettem volna vele szemben, csak arra nem, hogy elhajtsam, éppen ez volt a probléma, így csak legyintettem egyet és helyet foglaltam az erkélyen lévő széken.
- Miért pont ez a hely? – csúszott ki a számon, ahogy a pillantásom ismét a tájképre esett.
- Tessék? – éreztem az értetlenséget a hangjában.
- Miért pont ezt a helyet választottad? Mármint, gondolom volt pár lehetőséged, hova hozz vagy mi… - magyaráztam, miközben kezdett egyre kínossá válni a helyzet, főleg miután kiszúrtam az arcára kiülő meglepettséget. – Mi van?
Egy ideig nem szólt semmit, csak nézett, mint aki nem tudna hova tenni, aztán szépen lassan egy féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Te vagy az első, aki ilyet kérdez. – felelte. – Sőt, tulajdonképpen te vagy az első, aki bármit is kérdez tőlem szex után. – mondta és a szájához emelte a cigit, hogy szívhasson belőle.
Nem tudtam, mit kellene reagálnom erre azon kívül, hogy a földre kapom a tekintetem, hogy ne szúrja ki, mennyire nem tudok mit kezdeni ezzel az információval, miközben valami elképesztően frusztráló érzés lett rajtam úrrá, ami az önelégültség és a rémület keveréke.
Önelégült, amiért olyat tett, ami megkülönbözteti a többitől.
Rémült, amiért mégsem olyan, mint a többi.
Nem adtam hangot neki, noha egy részem kifejezetten kíváncsi volt, vajon mi lehet az oka annak, hogy nem kérdeznek tőle semmit, ugyanis hírnév ide vagy oda, Louis-ból sütött az intelligencia.
Ahogy az egyenessége is, noha lehetséges, hogy éppen ezért kerülték a vele való társalgást.
- Azért hoztalak ide, mert ide foglaltak nekünk szobát a buli utánra. – törte meg a csendet, ezzel visszarángatva engem a valóságba.
- Miért ne mentetek volna haza? – ráncoltam össze a szemöldökömet, ugyanis ha az a minimális információ, amivel velük kapcsolatban rendelkeztem, annyit azért tudtam, hogy ő is és a többi szépfiú is londoni.
Louis ismét csendbe burkolózott, mire olyan érzésem támadt, kissé túl messzire mentem a kérdésemmel, elvégre valóban vadidegennek számítottam neki, és valószínűleg semmivel sem többnek, mint a korábbi partnerei, noha azok ezek szerint nem igazán voltak beszédesek velem ellentétben.
- Mert egyszerűbb bedugni minket egy szállodába, ahol szem előtt tarthatnak, mint hazaengedni. – szólalt meg végül.
Próbáltam lebeszélni magam arról, hogy a mondandója mögé lássak, de hiába erőlködtem; éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul a szavai valódi jelentőségére.
- Csodálom, hogy nem szöktél meg eddig. – csúszott ki a számon, még mielőtt alaposan átgondolhattam volna, de az éles visszavágás helyett, hogy törődjek a magam dolgával, Louis csupán csak megvonta a vállát.
- Egyikünk már megtette.




***
Sziasztok!:)
Először is nagyon-nagyon sajnálom a csúszást, aminek semmi különösebb oka nincs, mint hogy külföldön vagyok, és eddig az internet működésével küzdöttem, na meg egy kisebb időhiánnyal, de ez más kérdés, a lényeg, hogy még nem tűntem el és elkészültem a résszel. Továbbá szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést pipa, komment vagy feliratkozó formában; nem győzöm hangsúlyozni, mennyit jelent minden egyes szó, amit leírok, szóval köszönöm, köszönöm és köszönöm!<333 Az pedig, hogy még csak a harmadik fejezetnél járunk, de már 12 feliratkozó van a blogra, önmagában eszméletlen, szóval azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ti vagytok a legjobbak hehe.<3
Ami a folytatást illeti, mivel nyaralok, ezért fogalmam sincs, lesz e időm szombat estére befejezni a részt, mindenesetre bízom benne, hogy így lesz, ellenben ha nem, akkor ismételten minimális csúszás várható, amiért előre is elnézéseteket kérem, igyekszem minél hamarabb visszaállni vagy inkább elkezdeni a hétvégi rendszerességet.


Nem is pazarlom tovább a szót, további kellemes szünetet, drágáim, köszönök szépen még egyszer mindent, ééés hamarosan találkozunk!:)


-xoxo, Sophie V.

U.i.: mindenkit imádok<3

6 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie V.!
    Remélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
    Miss Alison**
    Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Miss Alison!
      Köszönöm, hogy elküldted, amint az időm engedi, beleolvasok.:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
    2. én köszönöm :), esetleg benne lennél egy cserében? :)

      Törlés
    3. Persze, már ki is tettelek.:)

      Törlés
  2. Kedves Sophie!
    Csodálatos lett a rész!
    Chloe helyzete teljesen átérezhető. Nekem se lenne halvány lila gőzöm,hogy mit csináljak egy ilyen helyzetben. Szerintem C jól döntött,hogy Louis-sal ment, de a továbbiakban szerintem számíthatunk bonyodalmakra, hiszen megis csak Tomlinsonról beszélünk.
    Az együttlét után lehet, hogy ilyen dicsérőnek szánta a többivel való összehasonlítást, de az szerintem kicsit bunkó volt,hogy a többi ágyast egy cső alá vette Chloe-val.
    Kiváncsi vagyok, mi lesz ezután.
    Eszméletlen lett, imádlak, kellemes hetet!❤️
    xoxo,Roni♡
    Ui.: Az lenne a kérdésem,hogy az együttléteket hogyhogy nem írod le soha részletesen? Köszi előre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Először is elnézést kérek a megkésett válaszért, de nem volt normális internetem egészen máig.<3
      Továbbá nagyon-nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm!<333
      Egyetértek veled abban, hogy a bonyodalmak valóban elkerülhetetlenek, elvégre tényleg Louis-ról van szó hehe, na meg arról, mennyire szeretem elővenni a bajkeverő oldalát, amivel képes még egy Chloe-t is a rossz oldal felé csábítani. Egyelőre még lehet ez tényleg kicsit bunkó hozzáállásnak tűnik a részéről, de biztosíthatlak afelől, hogy ezzel még bőven nincs vége a kettejük beszélgetésének, így lehetnek még meglepetések.;)
      A kérdésedre pedig a válasz: igazából nincs különösebb oka, egész egyszerűen azt gondoltam, rábízom mindenki saját fantáziájára, mi történhet a szereplőkkel ilyenkor. Nem vagyok elzárkózva előlük vagy ilyesmi, sőt, még korábban meg is próbálkoztam velük, aztán rájöttem, hogy nálam sokkal de sokkal tehetségesebbek vannak a blogger világában, akik remekül ki tudják fejteni ezeket a részeket.Igazából csak ennyi.<3

      Imádlak, te vagy az eszméletlen, nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, legyen szép napod, drága, hamarosan találkozunk!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés