2017. szeptember 24., vasárnap

34. - Az utolsó csepp a pohárban

Egyszerre játszódott le a szemem előtt három jelenet, miközben a tekintetemet továbbra is fogva tartotta a kék szempár, amelyet egykor szinte mindennap csodálhattam, most azonban három hete csak az álmaimban került elő, és a korábbi megnyugvás helyett pánikot ébresztett bennem.
Az egyik, talán a leghalványabb, az első találkozásunk, amely hasonló körülmények között történt, és pont ugyanígy kezdődött, egyetlen kósza pillantással. A másik, ami már némileg erőteljesebb volt, a jelenet, mikor azt mondta, szeret, majd pedig ezzel egybemosódva, mikor én is kimondtam, ő pedig éppen a világ másik felén volt, mégsem éreztem még annyira közel magamhoz. A harmadik pedig, egyben a legélesebb kép, amikor mindezt alig néhány héttel később visszavonta, miközben szembesített a legnagyobb hibámmal, amit utána vele is elkövettem, miután hagytam őt kisétálni az életemből.
Noha tulajdonképpen én voltam az, aki elmenekült tőle. Az már más kérdés, hogy azért, mert kimondta azt, amit még saját magamnak sem bírtam beismerni.
Elmenekültem, ahelyett, hogy harcoltam volna, egyenesen a saját nyomorúságomba, amely egyet jelentett a hetekig tartó fájdalommal, ébren átvirrasztott éjszakákkal, amikor is azon gondolkoztam, vajon hol rontottam el, mikor rontottam el, hogy az valóságban élt álom hirtelen a legnagyobb rémálmom lett. A személy, akit pedig a megmentőmnek gondoltam, végül meghúzta a ravaszt, és én ismét a földön találtam magam.
És az a személy most itt állt velem szemben, a tekintetével fogva tartva az enyémet, én pedig hiába próbálkoztam, sehogy sem voltam képes másfele nézni; mert mindazon fájdalmak ellenére, amin keresztül mentem miatta, még mindig ugyanolyan reménytelenül szerelmes voltam belé.
- Chloe? – fogalmam sem volt, honnan érkezett a hang, az előttem álló Lottie-tól, vagy esetleg a kezét az én karomra csavaró Kylie-tól.
Ugyanis Louis-n kívül hirtelen minden megszűnt létezni számomra.
Ami a leginkább meglepett annyira, hogy még mozdulni sem tudtam, leginkább az arcára kiülő semleges álarc volt, mintha kicsit hatotta volna meg, hogy itt talál, annak ellenére, hogy valószínűleg fogalma sem lehetett róla.
Vagy csak nem akarta, hogy lássam, sikerült kivételesen nekem meglepnem őt, elvégre azzal már túl sokat mutatna felém – vagy a világ felé úgy általában.
Ennek következtében pedig próbáltam nem kimutatni én sem, mennyire fáj látnom, hogy a személy, akinek teljesen odaadtam magam, akinek mindent elmondtam az utolsó démonomig, valaki teljesen más lett a mai napra.
Valaki, aki úgy tesz, mintha egy idegen lennék, semmivel sem több, mint bárki más.
Talán ez volt az oka annak, hogy éreztem, amint a lábaim megindulnak, kirántva magam Kylie szorításából, az embereken keresztül.
Bármerre, csak el innen.
Ilyen nincs, ez nem lehet.
Ezeket kántáltam magamban, miután visszataláltam önmagamhoz annyira, hogy rájöjjek a helyzet szerencsétlenségére, és csak reménykedni tudtam, hogy akármerre is haladok, minél távolabb kerülök Louis-tól és ez az egész hirtelen meg nem történté válik.
Kár, hogy semmi sem ilyen egyszerű, főleg nem, ha róla van szó.
Fogalmam sem volt, hová tartok, azonban kénytelen voltam megtorpanni, miután az üvegajtón keresztül nem a klubból jutottam ki, hanem egy kinti részre, ahol ugyanolyan asztalok voltak, mint odabent; ha lehetséges, még több lelkesen iszogató és társalgó emberrel, némelyik kezében egy-egy cigarettával, amiből arra következtettem, ismét sikerült a rossz helyen kikötnöm. De valamiért már nem tudott annyira meghatni, elvégre már annak is örültem, hogy szabad levegőre kerültem, így aztán, hogy a lehető leginkább meghúzódjak a háttérben, oldalra vettem az irányt, szorosan az épület falához, ahol rajtam kívül még néhány lazábban öltözött alak élt a káros szenvedélyének.
Remegve nyúltam a táskámban tartott dobozért és kaptam elő egy szálat, miközben hátat fordítottam az ajtónak, remélve, még ha ide is keveredik valaki utánam, még csak véletlenül se lásson meg. Elvégre hiába voltam pontosan tisztában a veszélyeivel annak, hogy egyedül vagyok, valamiért képtelen lettem volna most elviselni Kylie sajnálkozását, vagy éppen elkeseredett próbálkozását, hogy kijuttasson innen, miközben azt kérdezgeti, jól vagyok e.
Még akkor sem, ha azt is tudtam, ez nem az én területem.
Kapkodva gyújtottam meg az ajkaim közé csippentett cigit, majd a benntartott sóhajt kiengedve dőltem neki a téglafalnak, miközben fél szemmel a körülöttem lévő embereket pásztáztam, azonban úgy tűnt, egymás társasága érdekesebbnek bizonyul, mint a látszólag ide nem illő lány, akit pillanatokkal korábban még táncolni láttak.
De ez nem tartott túl sokáig.
- Nocsak, kit látnak szemeim.
Annak ellenére, hogy először nem tudtam archoz kötni, éreztem, ahogy végigfut a hideg a hátamon, miközben szépen lassan megfordultam, majd szembe találtam magam az illetővel, aki miatt mégis azt kívántam, bárcsak ne jöttem volna ki.
- Chloe Diamond személyesen – billentette oldalra a fejét Connor, ahogy egy magabiztos mosoly ült ki az arcára. – És én még azt hittem, hogy ez nem az én estém.
Már csak ez hiányzott.
A tekintetének köszönhetően másodperceken belül felrémlett előttem az a bizonyos éjszaka, amikor utoljára láttuk egymást, hasonló szituációban, csak akkor ilyenkor már réges-rég a falnak voltam taszítva, miközben ő azt tett velem, amit akart.
És volt egy olyan érzésem, ha most nem lenne ennyi ember körülöttünk, ugyanezt megtenné.
- Connor – erőltettem meg magam a neve erejéig, ahogy kihúztam magam, és a földre ejtettem a kezemben tartott cigit, noha a fele alig égett le.
De úgy voltam vele, nem árt, ha mindkét kezem jelen van, a biztonság kedvéért.
- Hát nem gondoltam volna, hogy ismét ilyen körülmények között találkozunk – jegyezte meg szórakozottan. – Pont itt. De gondolhattam volna, hogy ide is elrángat magával.
- Parancsolsz? – ráncoltam össze a szemöldökömet értetlenül.
- Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy Tomlinson-nak szüksége van az ölebére, hogy javítson azon a nyomorult képén – mondta, ahogy tetőtől talpig végigmért. – Mondjuk nem erőltette meg magát túlságosan. Jobban is felöltöztethetett volna.
Egyre inkább éreztem, ahogy kezdek összezavarodni, így aztán tudomást sem vettem a burkolt sértésről, már ami a kinézetemet illeti, bár tény és való, hogy kitűntem a puccosabb vendégek közül. És bár csaknem megölt a kíváncsiság, nem adhattam meg Connor-nak az elégtételt, hogy válaszok után esedezem, így aztán felerőltettem magamra a nem törődöm álarcot, ahogy összeszorítottam a számat.
- Nem Louis-val jöttem – feleltem.
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét, mint akit tényleg megleptem. – Na, csak nem baj van a paradicsomban? – vigyorodott el a felvetésén.
Nem válaszoltam, már csak azért sem, mert hiába voltam képtelen saját magam előtt is feleleveníteni a történeteket, Connor lett volna az utolsó, akinek bármit is mondtam volna.
- Hiába nem mondasz semmit, látom a szemeiden – mondta, majd elnevette magát. – Mit követett el?
- Ahhoz neked semmi közöd – vágtam rá, amilyen határozottan csak tudtam.
De pontosan tisztában voltam vele, mennyire szánalmas próbálkozás a részemről; elvégre már réges-régen lebuktam Connor előtt.
Tudta, hol üssön ahhoz, hogy eléggé fájjon.
- És én még azt hittem, Louis úgy ragaszkodik hozzád, mint a szeme fényéhez – rázta meg a fejét helytelenítően. – Mondjuk, bevallom őszintén, és ezt most ne vedd sértésnek, de nem igazán értettem, mit eszik rajtad ennyire.
Hiába voltam minden erőmmel azon, hogy a szavai leperegjenek rólam – elvégre pontosan tudtam, hogy mindez amolyan elégtétel neki azok után, amit miattam kapott Zayn-től azon a bizonyos estén – éreztem, ahogy a mondandója egyenesen gyomorszájon vág.
Talán mert egy részem tisztában volt vele, hogy van igazság abban, amit mond.
Mert külső szemmel nézve senki sem tudta volna megmondani, mit szeret annyira Louis a lányban, akit egy klubban szedett fel és egy volt a sok közül.
Abban a pillanatban, hogy elkaptam a tekintetemet az előttem álló fiúról, az udvarra vezető ajtó kivágódott, és Louis lépett ki rajta három alak társaságában, akik közül az egyikben Liam-et ismertem fel, majd őket követte Lottie és egy számomra ismeretlen lány.
Magamban fohászkodtam, hogy forduljanak vissza, vagy induljanak meg egy teljesen másik irányba, azonban a kérésem közül egyik sem került meghallgatásra, ugyanis a pillantásom másodperceken belül összetalálkozott Louis-val.
- Mármint ne érts félre, megértem mi tetszik neki rajtad, de hogy még Zayn-t is rávedd arra, hogy tűzbe menjen érted, elég érthetetlen – folytatta Connor, aki mindezt észre sem vette és tett egy lépést felém. – De mi a titkod, Chloe?
De én továbbra sem mozdultam, miközben a tekintetem végig a kék szempáron volt a válla felett, amely szinte azonnal elsötétült, amint felismerte az engem bekerítő személyt.
- Azon kívül, persze, hogy mindkettőnek szétteszed a lábadat – tette a pontot az i-re, az utolsó csapást mérve rám.
De nem volt alkalmam megemészteni a pofont, a pillantásom ismét Louis-ra esett, akinek időközben az arckifejezése is megváltozott, nekem pedig kétségem sem volt afelől, hogy minden egyes szót hallott. Tőlem pedig nem telt másra, mint hogy szépen lassan megrázzam a fejem, mintegy némán könyörögve, hogy ne csináljon semmit.
Azonban amint összetalálkozott a tekintetünk, már tudtam, hogy túl késő, amikor pedig öt lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot.
- Louis! – kiáltott utána Liam, megkísérelve, hogy visszarángatja, azonban ő egy mozdulattal lerázta magáról a kezét, és már Connor mögött is volt, aki meglepetten fordult meg hangra.
- Nahát, fiúk, micsoda véletlen… - próbálta menteni a menthetőt, ahogy semleges arckifejezést erőltetett magára, de már nem volt esélye befejezni a mondatot.
- Megmutatom neked, milyen az a kibaszott véletlen – vágott közbe Louis, és már lendítette is az öklét, egyenesen Connor arcába, aki az ütéstől megtántorodva először a falnak, majd pedig egyenesen a földre esett.
- Louis! – kiáltotta ismét Liam, de mintha meg sem hallotta volna, úgy ragadta meg a pólójánál fogva a földön fekvő Connor-t.
- Kelj fel, te rohadék! – sziszegte, és talpra állította, hogy aztán még egy ütéssel ismét a falnak csapja.
- Te jóságos ég! – érkezett a kiáltás Louis húga felől, aki a szája elé téve a kezét figyelte a jelenetet, miközben a tekintetéből tisztán kiolvasható volt a rettegés.
De Louis-t semmi sem hatotta meg, még Liam próbálkozása sem, hogy megállítsa; a következő pillanatban teljes erejéből gyomorszájon vágta a fiút, akinek még csak esélye sem volt reagálni az előző ütések után.
- Azt gondoltad, megúszod a múltkorit? – kérdezte indulattól elsötétült tekintettel, ahogy kíméletlenül préselte a falnak Connor-t. – Nem megmondtam neked, hogy kurvára ne kerülj a szemem elé, Connor?
- Mit vagy úgy oda, Tomlinson? – sziszegte válaszként, én pedig csak akkor vettem észre az orrából szivárgó vért. – Ez csak egy nyomorult ribanc.
Louis egy ideig nem szólt semmit, azonban Connor-ral ellentétben én pontosan tudtam, hogy ez nem a meghunyászkodás jele. Éppen ellenkezőleg.
Ez adta meg neki a végső lökést ahhoz, hogy a korábbiaknál még nagyobb erővel mérjen egy újabb ütést Connor-ra, aki ennek következtében, mint egy rongybaba, úgy hullott a földre.
De úgy tűnt, ez még mindig nem elég Louis-nak, ugyanis már lendítette is újból a karját, amikor Liam ismét megragadta őt, de ez alkalommal már nem egyedül.
Ugyanis Zayn is ott volt mellette.
Méterekkel arrébb pedig Kylie figyelte hófehér arccal az eseményeket a többiek társaságában.
- Állj le! – mondta Liam, ahogy együttes erővel elrántották a szenvedő Connor-tól Louis-t.
- Engedjetek el! – sziszegte válaszul, ahogy minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon az őt tartó szorításból, kevesebb sikerrel.
- Eleget kapott, Louis – szúrta közbe Zayn.
- Nem, amíg én azt nem mondom – rázta meg a fejét, és azzal a lendülettel kirántotta magát az őt tartó karok közül.
Már lépett is volna Connor felé, azonban a következő pillanatban Harry és Niall bukkant fel egy tagbaszakadt alak kíséretében, akiben Louis egyik korábbi testőrét ismertem fel, és elállták az útját.
- Vége van – mondta Harry. – Te nyertél, Louis. Engedd el.
- Kibaszottul meg fogom ölni – rugaszkodott neki ismét, de ekkor már a testőr is becsatlakozott a többiek mellé, és egyetlen mozdulattal hátrébb taszította őt Connor-tól és tőlem.
- Ennyi elég lesz, ember! – jelentette ki.
Észre sem vettem, ahogy időközben az egész udvar felénk fordult, az ajtóban pedig ott tömörült a vendégek fele, akik közül egy alak kivált, és határozott léptekkel felénk indult.
- Itt meg mi a franc folyik? – kiáltotta ingerülten.
Alig néhány lépésnyire lehetett tőlünk, mikor felismertem benne a menedzsert, aki Scott néven mutatkozott be annak idején, mikor egyszer elkísértem Louis-t az irodába.
A tekintetét ide-oda kapkodta először Zayn, és a többi fiú között, majd pedig Connor és köztem, de az végül az indulattól remegő Louis-n állapodott meg. Arra számítottam, mindjárt elordítja magát, hogy rendre parancsoljon mindenkit, azonban legnagyobb döbbenetemre csupán kiengedett egy ideges sóhajt, mielőtt a fiúkhoz fordult volna.
- Vidd ki innen Louis-t – intézte a szavait a testőr felé, aki erre szó nélkül bólintott. – Harry te is velük mész.
Az említett személy biccentett, majd Louis másik oldalára lépett, aki szólásra nyitotta a száját, majd mintha meggondolta volna magát, visszavonulót fújt.
Scott tekintete ezután rajtam állapodott meg, nekem pedig fogalmam sem volt, milyen siralmas állapotban lehetek, de a pillantását látva nem sejtettem túl sok jót.
- Liam vidd haza Chloe-t – mondta végül. – Niall, te pedig keríts valakit, aki rendbe teszi Connor-t!
- Felőlem akár meg is rohadhat – morogta a fiú, ahogy vetett egy undorodó pillantást a földön összekuporodó Connor-ra.
- Azt mondtam, menj! – csattant fel Scott, mire Niall kelletlenül elindult az ajtó irányába.
Csak akkor vettem észre, hogy Louis még mindig ott áll tőlem alig két méterre, az őt övező gyűrűben, amely nem engedte, a tekintetét egyenesen rám szegezve, miközben az indulat szépen lassan eltűnt belőle, átadva a helyét valami teljesen másnak. Valaminek, amivel még hetekig tartó szenvedésekkel is később el tudta érni, hogy megremegjenek a térdeim.
Abban a pillanatban jöttem csak rá igazán, mit is tett értem Louis pillantokkal korábban, mire éreztem, ahogy a talaj szépen lassan kicsúszik a lábam alól.
- Scott…– kezdte elhaló hangon, azonban a menedzsere megrázta a fejét, mintha nem akarná hallani, amit mondani készül.
- Vigyétek már el innen! – dörrent rá a többiekre.
Zayn feszülten kapkodta a tekintetét egyikünkről a másikra, majd Liam-re nézett egy jelentőségteljes pillantás kíséretében. Egyikük sem szólt egy szót sem, úgy tűnt, szavak nélkül is tökéletesen megértik egymást.
- Adj nekik egy percet! – mondta Liam, Scott felé fordulva. – Kérlek.
Nekem pedig nem kellett túlságosan nagy zseninek lennem ahhoz, hogy pontosan tisztában legyek azzal, hogy rólunk beszél.
Scott eleinte kérdőn meredt rá, majd a pillantása rajtam állapodott meg.
Fogadni mertem volna rá, hogy ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit egy menedzsernek meg kellett hoznia, mikor arról volt szó, azt tegye, ami a nyilvánosságnak a legjobb, vagy ami a pártfogoltjának.
Így aztán nem ért túlságosan nagy meglepetésként a férfi arcára kiülő tehetetlenség.
- Jó – mondta végül. – De előbb tűnjünk el innen!
Mindenki egy szó nélkül követte az utasításait, én pedig hagytam, hogy Liam karon ragadjon, mielőtt még a földön kötöttem volna ki, és hogy magával húzzon a többiek után. Noha nem voltam benne túlságosan biztos, hogy készen állok arra, ami most történni fog velünk.



***
Helló-helló kedveseim!
Először is boldog hétvégét - és bár nem vagyok nagy rajongója, de egyben vasárnapot is - remélem mindenki túlélte az előző hetet mindenféle maradandó károsulás nélkül suliban, vagy bárhol máshol.Gondolom nem mondok újdonságot, ha kijelentem, már most nagyon unom, de hát ez van hehe, na mindegy most nem is én vagyok a lényeg, hanem ti, szóval vegyétek úgy, hogy bármi van, együtt szenvedünk.<3
Továbbá szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést komment és pipa formájában egyaránt; ugyanis rettenetesen hálás vagyok minden egyes szóért, kattintásért, az általános támogatásotokról már nem is beszélve, hiába vagyok sokszor kicsit szétszórt mostanában. Szóval egyben köszönöm, hogy mindezt elfogadjátok, meg hogy egyáltalán vagytok, bár még mindig ti vagytok a legeslegjobbak, bátran harcba szállok emiatt mindenkivel!:D<333
A résszel kapcsolatban annyi hozzáfűznivalóm van, hogy már nekem is igen hiányzott egy kisebb Chloe-Louis jelenet, de úgy érzem, azt inkább a következőben fogom hozni normálisabban, mindenesetre remélem sikerült mindenkit meglepnem a történések alakulásával.;)

De nem is pazarlom tovább a szót: további csodás napot, drágáim, sok sikert a következő héthez, még egyszer nagyon köszönök mindent ééés ha minden jól alakul, jövő hétvégén találkozunk!<3

Mindenkit szeretek,

-xoxo, Sophie V.

U.i.: remélem mindenki észrevette, hogy a blog kezdete óta kb. először van egy helyen mind az öt fiú haha.<3 Igen, Connor még mindig egy rohadék, bocsi.
*Sophie el*

8 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie! :)

    Először is W-O-W! ��❤️❤️

    Imádoooom:) alig vártam már, hogy végre valami nagyobb jelenet legyen benne.. és Louis❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
    Annnnnyira imádoooom:D és mit keresett ott Zayn? Louis mellett? És MI EZ A LEZÁRÁS?! :D légyszi siess a kövivel:)

    Xxxxx. Holly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Holly-m!
      Világ összes bocsánatkérését küldöm, amiért nem válaszoltam neked eddig, de most igyekszem behozni a lemaradásom!<3
      Először is nagyon-nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál, már csak azért is, mert bizonytalan voltam, mit fogtok gondolni Louis felbukkanásával, kapcsolatban. Arra pedig, hogy Zayn mit keresett ott, nem adtam rá nagyobb magyarázatot, de igazából annyi, hogy Zayn jókor volt jó helyen. Egyébként pedig csak ugyanazon a rendezvényen voltak, de erről egy másik részben lesz még szó.:)
      Én pedig téged imádlak, naagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, legyen csodás hétvégéd, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<333

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: már kint is van a következő, jó olvasást hozzá!<3

      Törlés
  2. Hello-Hello drágám!❤️
    Nagyok sajnálom a komment kihagyásaimat, de így, a suli kezdetével csak rohannak a napok...
    Egyszerűen Imádtam!
    Annyira sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Chloé most összetört, ami miatt nagyon szomorú vagyok. Mindig ő volt a látszatra belevaló csaj, de Louis most szepen “ellátta a baját”.
    Már, amikor arról volt szó, hogy a két csajszi helyett beugranak, gondoltam, hogy lesz valami a dologban. Hiszen milyen lenne egy rész izgalom nélkül?
    De hogy Connor jelenjen meg, és meg Louis is ?! Meg akarsz minket ölni te lány?!
    Én Chloé helyében elájultam volna körülbelül, elég jól tartotta szerintem magát a helyzethez képest.:D
    Remelem, miután az a gyökér megkapta, ami jar neki, Lou és Chloé megbeszélik a dolgokat!
    Csodálatos volt, kellemes hetet, imadlak!
    xoxo,Roni��
    Ui.: Igazad van. Connor meg mindig egy rohadék!😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!<3
      Először is egyáltalán ne érzed rosszul magad emiatt, hiszen tudod, hogy akkor írsz, amikor szeretnél és tudsz, na meg persze teljesen megértelek, én sem tudom, hol áll a fejem.<3 De kitartást, drága. Továbbá muszáj leszögeznem, hogy én pedig téged imádlak, mielőtt még bármire is reagálnék, de szerintem lassan megunod, hogy ezt mondom, bár tényleg így van.<3
      Egyébként nagyon tetszik, hogy Chloe-t ilyen erős karakternek tartod, annak ellenére, hogy ő is megjárta a poklok poklát, pláne most ugye a Louis-val történtek miatt. De eszem ágában sem volt bárkit is halállal fenyegetni, szóval ne haragudj, ha túl sokat raktam bele a részbe.:DD<33 Mondjuk tény és való, hogy én is padlót fogtam volna C helyében, és nem feltétlenül az örömtől, de elég edzett a lány, szerintem valamilyen szinten sejtette, hogy akinek köze volt egyáltalán Louis-hoz, nincs valami egyszerű dolga.:D Ami pedig a folytatást illeti, nos, kint is van a friss, kíváncsian várom majd a véleményed, de csak akkor, ha időd és kedved van kifejteni persze.<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál és írtál, továbbá a kedves szavakat, drága, vigyázz magadra, legyen csodás hétvégéd és heted!<333

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: Én is utálom Connor-t, örülök, ha egyetértünk.:D<3

      Törlés
  3. Fhu hát én téged kinyírlak hogy pont most hagytad abba! Mért csinálod ezt velem? Meg akarsz ölni?!?!?! Nem csinálsz egy részmaratont mondjuk? Nagyon örülnék neki😊
    All the love from me to you: ❤❤❤❤
    Ui: gyorsan hozd az új részt mielőtt még agybajt kapok léccike
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ezy!
      Eszem ágában sem volt megölni téged, és hidd el nekem, számomra lenne a legnagyobb öröm a részmaraton (btw imádlak, megtisztelsz és köszönöm<333) de főleg most a suli miatt örülök, ha hetente tudok jelentkezni.:/ De tényleg nagyon sokat jelent, hogy egyáltalán kíváncsi lennél rá, nagyon szépen köszönöm!<333
      Végtelenül hálás vagyok, hogy időt szakítottál és írtál nekem, vigyázz magadra, legyen csodás hétvégéd/heted és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: már kint is van a friss, jó olvasást hozzá!:)x

      Törlés
  4. Ez szerintem még mindig fantasztikus, és lenyűgözően írsz! ❤❤❤
    Nagyon nagyon imádlak, és a történetet is! ❤❤❤

    Nagyon remélem, hogy idővel rendbe jön minden, és nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő részben! ❤❤❤❤

    Egyszerűen most nem jutok szóhoz, így remélem minél hamarabb hozod a következő részt!❤❤❤❤

    Szeretlek! Puszi! ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!
      Szerintem pedig te vagy a fantasztikus, de nagyon szépen köszönöm, bár komolyan nem érdemlem meg, hogy ilyeneket írj nekem!<333 Mindenesetre én is imádlak, és eszméletlen hálás vagyok a támogatásodért, bízom benne, hogy nem okozok csalódást a közeljövőben sem.:)<33
      A következő rész már kint is van, ne haragudj, hogy ennyit kellett várni rá, de remélem sikerül valahogy kárpótolnom mindenkit a tartalmával.;)

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, legyen csodás hétvégéd/heted és ha minden jól alakul, hamarosan jelentkezem!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés