2017. augusztus 8., kedd

29. - Tűréshatár

Annak ellenére, hogy nem most találkoztam először a másnaposság fogalmával, mégis 
szokatlannak éreztem a fejembe nyilalló fájdalmat, vagy inkább túl erősnek, ahogy az ébredésem után két másodperccel a sajgó pontra kaptam, mire némileg döbbenten állapítottam meg, hogy ennek a fájdalomnak köze sincs a másnapossághoz; ugyanis tisztán éreztem az ujjaimmal kitapogatott púpot a fejemen.
Azonban még mielőtt feltettem volna magamnak a mégis mi a franc kezdetű kérdést, már be is ugrott egy újabb, amely viszont úgy hangzott, mégis hol vagyok. Elvégre bár nem voltam a lehető legtisztább állapotomban, azt még így is meg tudtam állapítani, hogy kicsit sem ismerős számomra a modern, már-már piszkosul fényűző hálószoba, amely inkább hasonlított egy szálloda szobájára, mint sem a sajátomra.
- Te jóságos ég – nyögtem fel, ahogy nagy nehezen ülésbe tornásztam magam a hatalmas franciaágyon, és szinte azonnal fel is szisszentem. – Basszus – kaptam a homlokomhoz, miután beláttam, talán mégsem a fejemen található domb az egyetlen, amely miatt olyan érzésem van, mint akit elcsapott egy autó.
És mire kettőt pislogtam, már szinte minden kérdésemre tudtam a választ.
Azzal egy időben pedig az emlékképek szépen lassan bekúsztak a látóterembe, majd, mint egy film, leperegtek előttem, kezdve azzal, ahogy a klub előtt állunk a többiekkel, Louis telefonja, a tánc, a sorra jövő italok, a levegő, amely arcon csapott, amikor kiléptem a klub udvarára, és Connor, aki pedig egyenesen a falnak lökött, majd pedig zárásként nagyon halványan Zayn arca is ott derengett.
Ettől pedig ismét olyan érzésem támadt, hogy a fejem bármelyik pillanatban szétrobbanhat, és mindez egy kicsit sem segített azon, hogy a hollétemmel kapcsolatos kérdésemre választ kapjak, de volt egy olyan érzésem, amíg ki nem megyek ebből a szobából, nem is fogok. Végül valahogy mégis sikerült eljutnom odáig, hogy kimásszak az ágyból, mire a tekintetem ezután az éjjeliszekrényre esett, ahol megpillantottam a tegnap este viselt táskámat, a belőle kikandikáló telefonommal együtt, mire éreztem, ahogy kifut belőlem a maradék lélekjelenlétem, miközben érte nyúltam.
4 nem fogadott hívás: Louis.
- A rohadt életbe – motyogtam, és már tárcsáztam is volna fel, ha nem ugrik be két nagyon fontos tény.
Az első, hogy bármennyire is fontos lenne, hogy visszahívjam, még mindig vagy kilenc órával korábban van Los Angelesben, így talán nem lenne a legcélszerűbb felvernem őt az éjszaka közepén.
A második pedig, hogy akármi miatt is hívott, nem kellene a frászt hoznom rá, főleg mivel saját magamat elég beszámíthatatlannak tartom a jelen pillanatban, miután kemény két perce tértem magamhoz, fájó fejjel és sivataghoz hasonló torokkal, miközben éreztem, ha nem jutok minél hamarabb vízhez, ismét ágynak dőlök.
Így aztán amilyen tempósan csak tudtam a kótyagos állapotomnak köszönhetően, félretettem a gyomorforgató rossz előérzeteimet, zsebre vágtam a készüléket, és elhagytam a helyiséget.
Nem csak a háló nem, hanem a folyosó sem volt ismerős, azt azonban sikerült megállapítanom, hogy nem egy szállodában vagyok, noha tény, hogy a berendezési tárgyak bőven megállták volna a helyüket egy luxushotelben, ahogy a falakat díszítő képek is, amelyek mellett elhaladtam. Meglepetésemre azonban a házban nagyrészt néma csend honolt, egészen odáig, míg el nem értem egy lépcsőfordulót, amelynek az aljából már felszűrődött némi zaj. Azonban miután vagy öt szobán keresztül semmi jelét nem találtam annak, hogy bárki más is itt tartózkodna, sikerült megállapítanom, bárhol is vagyok, ez a lakás vagy éppen ház vagy tízszer nagyobb, mint a miénk.
- … És nincs semmi, amit tehetnénk? – hallottam meg Kylie hangját az utolsó lépcsőfokokról, mielőtt elértem volna az alsó szintet.
- Mégis mit akarsz tenni? – követte Zayn válasza, mire a következő pillanatban megpillantottam őket egy konyhaszerű helyiség nyitott átjáróján keresztül.
Mivel nem vettek észre, így bőven volt lehetőségem kielemezni a barátnőm kissé merev testtartását, ahogy a pultnak támaszkodva szorongatja a kezében tartott poharat, miközben frusztráltan mered a vele szemben álló Zayn-re, teljesen más öltözékben, mint amiben tegnap elhagytuk a szórakozóhelyet.
Valamiért nem lepett meg, hogy ismét beugrott néhány elszórt képkocka, leginkább azzal kapcsolatban, milyen belsőséges pillantásokat váltottak az előtte álló fiúval, mire ismét kedvem támadt volna megtalálni a kapcsolót a száguldó gondolataim ellen.
- Nézd, én megértem, hogy aggódsz érte, de hidd el nekem, ha azt mondom, semmi értelme nincs Connor után menni – sóhajtott fel Zayn, miközben idegesen a hajába túrt. – Vagy inkább kurvára nem éri meg. Ez egy seggnyaló. Épp elég volt neki, amit tőlem kapott.
Connor nevének hallatára éreztem, ahogy a gyomrom automatikusan görcsbe rándul, hát még amikor Kylie kiejtette a száján az őt követő nevet, amely talán még nagyobb pánikot tudott belőlem kiváltani a jelen helyzetben.
- Ha én nem is megyek utána, megteszi majd helyettem Louis – jegyezte meg a lány, ahogy a szájához emelte a poharát, és ivott egy kortyot a benne lévő vízből.
- Nem tudom, mennyire lenne jó ötlet belevonni a buliba Louis-t – felelte Zayn, és megtámaszkodott az előtte lévő asztalon, miközben a barátnőmre sandított. – Rohadtul ki fog akadni.
- Csodálkozol? – vonta fel a szemöldökét Kylie, és figyeltem, ahogy egy kisebb borzongás fut végig az arcán. – De nem várhatod el tőle, hogy ne mondja el neki. Épp elég nehéz lesz megemésztenie, ami történt, hát még ha titkolnia is kell Louis elől.
- Én nem várok el semmit, de jobb lesz, ha Chloe tisztában van azzal, hogy Louis nem fog leállni, amíg el nem intézi Connor-t és abban nem lesz kegyelem – rázta meg a fejét a fiú. – Ismerem őt, Ky, hiába nem vagyunk egymás kedvencei. Tombolni fog, ha ezt megtudja.
- Miért, te mit tennél a helyében? – meredt rá a barátnőm, miközben letette maga mellé a poharat.
- Nem kell a helyébe képzelnem magam, mert én sosem engedtem volna, hogy ilyen helyzetbe kerüljek – egyenesedett fel Zayn, és egy lépéssel a lány előtt termett. – Vagy, hogy te ilyen helyzetbe kerülj – tette hozzá.
Figyeltem, ahogy Kylie arcába fokozatosan visszatér a szín, ahogy felnéz az előtte álló fiú szemeibe, majd pedig azt a halvány mosolyt, ami megjelent a szája szélén, noha tisztán kivehető volt a mögötte megbúvó idegesség.
De volt egy olyan érzésem, ez alkalommal ennek köze nem volt Zayn-hez, aki a következő pillanatban mintegy végszóként magához húzta őt, a barátnőm pedig egy szó nélkül bújt bele az ölelésébe, míg azzal egy időben nekem szépen lassan végleg összeállt a kép, ami tegnap este még csak néhány nagyobb darabból állt.
Ezek ketten megint egymásra találtak; ez pedig hirtelen magyarázatot adott Kylie eltűnésére.
Azonban valamiért még sem tudott rossz érzéssel eltölteni, hiába élt a tudatomban még élesen a kép az összetört Kylie-ról, aki a nappalinkban nézi, ahogy a személy, akiért a fél karját tűzbe tette volna, és aki mégis elárulta, kisétál az életéből. Hiába gondoltam úgy Zayn-re, mint az ellenségre, aki a két, számomra legfontosabb személynek is fájdalmat okozott, és nem tekintettem többnek egy játékosnál, aki akarata ellenére belesétált a saját csapdájába, amikor beleszeretett a legjobb barátnőmbe.
Ugyanis az a Zayn, aki hónapokkal később, most ott állt tőlem öt méterre, olyan leplezetlen imádattal nézett Kylie-ra, hogy annak az őszinteségében még én sem tudtam kételkedni, miközben az ellenszenv, amit korábban éreztem vele kapcsolatban, szépen lassan átadja a helyét valami másnak; a megkönnyebbülésnek.
- Társaságunk van – szólalt meg Zayn, kirángatva ezzel a gondolatmenetemből, ezzel együtt pedig a pillantásom összetalálkozott az őt ölelő Kylie-val, aki zavartan húzódott ki a fiú karjai közül.
- Chloe! – lépett felém, óvatos mosollyal az arcán, amibe már-már felfedezni véltem az együttérzés árnyalatát. – Jól vagy?
De nem akartam belegondolni, miért is.
- Megvagyok – vontam meg a vállamat, és Zayn felé fordultam, aki épp abban a pillanatban nyitott ki egy üveg ásványvizet. – De most ölni tudnék egy olyanért – böktem felé.
- A vendégem vagy – vigyorodott el Zayn, és már a kezembe is nyomta az üveget, mire a következő pillanatban már mohón inni kezdtem a benne lévő vizet, hátha ezzel megszüntethetem a torkomban található sivatagot.
- Nézd, Chloe… - kezdte Kylie tétovázva, hol rám, hol pedig Zayn-re pillantva, én azonban csak megráztam a fejemet.
- Nem kell – mondtam, miután csaknem kivégeztem mind az egy litert egyhuzamban.
- De akkor is… - próbálkozott ismét, de ez alkalommal is közbevágtam.
- Nekem nem kell magyarázkodnod, oké? – ráztam meg a fejemet. – Bármi is ez az egész – böktem Zayn felé.
- Pedig jó sztori – szúrta közbe az említett személy egy újabb vigyor kíséretében.
- Nem tudom, akarom e hallani – nyögtem fel, miközben eltántorogtam az egyik székig és helyet foglaltam rajta. – Már így is szétmegy a fejem, és még mindig nem tudom, mit gondoljak.
- De hát azt mondtad, nem kell magyarázkodnunk – jegyezte meg Zayn.
- Az egy dolog, de az nem azt jelenti, hogy nem vagyok összezavarodva.
- Ugyan miért? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
- Mert itt ülök annak a személynek a konyhájában, aki ki tudja meddig kavart titokban a legjobb barátnőmmel, miközben nem mellesleg a barátom ex-legjobb haverja, és akitől óva int. És nem akarok belegondolni, mi lesz, ha ő minderről tudomást szerez – legyintettem amolyan már minden mindegy stílusban, miközben kezdtem úgy érezni magam, mint egy rossz valóságshow főszereplője.
- A nagy védelmező – morogta Zayn, ezzel kiváltva egy éles pillantást Kylie részéről.
- Van ennél nagyobb gondunk is, ha elfelejtetted volna – mondta a lány.
- Szerintem ennél kellemetlenebb szituációba már nem igazán kerülhetünk– mutattam végig a konyhában tartózkodó társaságon.
- Még jó, hogy nem olvasol újságot – jegyezte meg Zayn szórakozottan.
Azonban pont sikerült elkapnom, ahogy Kylie az ajkába harap, és a földre kapja a tekintetét.
- Miért? Mi van? – néztem hol az egyikőjükre, hol a másikra.
De nem kaptam választ, helyette újabb két bizonytalan pillantást, ez alkalommal már Zayn részéről is, mire be kellett látnom, bármiről is van szó, nem kecsegtethetett túl sok jóval, ha már őt is sikerült kizökkentenie a szórakozottságából.
- Egyszerűbb, ha megmutatjuk – vonta meg a vállát végül a fiú, majd előkapta a telefonját, és néhány érintés után már felém is nyújtotta a készüléket. – Előre szólok, nem vagy valami szép látvány.
- Zayn – sziszegte Kylie.
- Most mi van? Gondoltam, jobb, ha figyelmeztetem.
Azonban nem nagyon figyeltem a kettejük közt kialakult kisebb vitára, miután a figyelmemet teljesen lekötötte a kezemben lévő telefon képernyője.
- Te jóságos ég – nyögtem fel, ahogy a tekintetemet az elém tárt képre szegeztem.
Vagyis inkább képekre.
Ahol tisztán kivehető volt az arcom, hiába próbálom takargatni, miközben az engem támogató Kylie-val elhagyjuk az Aftertaste-et, egyenesen az előttünk haladó Zayn-t követve, majd pedig az utolsó képen mindketten beszállunk utána a fekete autóba.
Nekem pedig elég volt egy pillantást vetnem a bejegyzés alatti megosztásokra és hozzászólásokra, hogy tudjam; hatalmas bajban vagyok.
- Én megmondtam, hogy ez lesz – fordult Zayn a legjobb barátnőm felé, aki erre tétován felém sandított.
- Ha ezt Louis meglátja… - kezdtem, de képtelen voltam befejezni a mondatot.
Ugyanis akárhogy próbáltam, nem találtam neki elég jó véget.
- Segítek – mondta Zayn, miközben kivette a kezemből a telefont. – Már látta.
***
Fogalmam sem volt róla, miként sikerült elaludnom egy húsz perces kocsiúton, de valahogy csak összejöhetett, ha a beszállásom utáni következő emlékem az, ahogy némileg kótyagosan kinyitom a szemem az engem szólító hangra.
- Chloe? – pislogva meredtem a visszapillantó tükörből figyelő Joe arcára, akit már ismertem az első Heaven’s-i kiruccanásunk alkalmából. – Megérkeztünk.
Csak akkor tűnt fel, hogy már leállította az autót, az esőáztatta ablakon kipillantva pedig meg győződhettem róla, hogy valóban megjöttünk az úticélunkhoz, egyben pedig Louis házához, mire éreztem, ahogy a fáradtságom egy csapásra elpárolog.
- Köszönöm – biccentettem, és kinyitottam a kocsi ajtaját.
Annyira azért nem ért meglepetésként, hogy már szinte minden ülő vagy éppen fekvő helyzetben aludni akartam, ha már éjszakánként annyira nem jött össze, figyelembe véve a tényt, hogy olyankor szinte mindenen járt az eszem, csak az alváson nem.
Pontosan ugyanennyire nem lepett meg, hogy Louis nem vár tárt karokkal a bejáratban, de még csak annak a közelében sem, ahogyan az sem, hogy közel három hét után most először jelezte felém, hogy látni szeretne, miután a két héten át tartó kósza üzeneteket azzal zárta, hogy visszajött Londonba. Na, nem mintha hibáztattam volna őt, vagy bármi; elvégre a helyében talán én sem szerettem volna kommunikálni azzal a személlyel, akiről az utolsó kép a fejében egy nyomorult lesifotó, miközben szétcsapva kifelé botorkál egy klubból a legjobb barátnőjével és azzal a személlyel, akitől életem egyik legnagyobb pofára ejtését kaptam. Így aztán kénytelen voltam lenyelni, hogy két héten keresztül összesen háromszor hallottam a hangját a telefonba, és azt is csak két percekre, amíg le nem rázott azzal, hogy fáradt vagy éppen nincs ideje, mert rohan. Kénytelen voltam, mert ez alkalommal én voltam az, aki elárulta.
Hiába nem voltam tudatomnál, mit teszek, és nem igazán volt lehetőségem bármi másra, mint sem beszállni abba az autóba, vagy inkább beesni a hátsó ülésre, majd pedig arra eszmélni, hogy egy idegen hálóban ébredek, amelyről később kiderült, hogy Zayn vendégszobája, ugyanis nem vihetett minket haza, miután állítása szerint követni kezdték az autót.
A vicces az volt, hogy egyikünknek sem kellett mondania bármit is, elvégre már az első beszélgetésünkkor pontosan tisztában voltam vele, hogy Louis mindent tud – csak úgy, ahogy Zayn megjósolta, vagy inkább kijelentette másnap reggel. Elég volt hallanom a hangját, és a mögötte megbúvó kétellyel kevert dühöt, bár volt egy sanda gyanúm, hogy telefonon keresztül nem lesz hajlandó mindezt elém tárni teljes életnagyságában, így aztán nem volt mit tennem, mint kivárni először azt az egy, majd pedig két hetet, míg hazajön.
Ez idő alatt pedig felkészülni a legrosszabbra.
Nem lepett meg az sem, hogy a monoton kopogásom után a bejárati ajtóban Preston fogadott, aki épp akkor készülhetett távozni, miközben egy óvatos mosollyal az arcán félreállt az ajtóban.
- Menj csak be, már ismered a járást – mondta, és már helyet is cserélt velem.
Bólintottam, és megvártam, amíg bezáródik mögöttem az ajtó, csak utána folytattam az utamat a jól ismert házban, miközben erősen koncentráltam, hátha meghallom, merre találom Louis-t, és valóban nem kellett sokat fülelnem, hogy a lábaim a nappali felé vigyenek.
Éreztem, ahogy a szívem egyre gyorsabban ver, ahogy közeledek a helyiséghez, és egyre hangosabban hallom az onnan kiszűrődő neszt, majd pedig, hogy csaknem kiugrik a mellkasomból, mikor megpillantottam a nekem háttal álló személyt a szoba közepén.
- Nem, még nem – csak akkor szúrtam ki a füléhez szorított telefont, mikor félig felém fordult, de még nem vett észre. – Megpróbálok holnap, de nem ígérek semmit. Nem, ő most nem. Hosszú – ez volt az a pillanat, amikor a tekintetünk valahogy mégis találkozott, én pedig csaknem hátráltam két lépést az elém táruló látványtól. – Le kell tennem.
Ugyanis egyik pillanatról a másikra olyan érzésem lett, mintha egy vadidegennel néznék farkasszemet.
Csak akkor volt lehetőségem szembesülni az elmúlt két hét változásával, már ami a külsőségeket illeti, miután kiszúrtam a kissé beesett arcát, a szemei alatt meghúzódó karikákkal együtt, miközben pont úgy nézett ki, mint aki hozzám hasonlóan egy szemhunyásnyit sem aludt napok óta. Azonban más talán átsiklott volna ezeken az apró jeleken, figyelembe véve a tényt, hogy a megjelenésével próbálta meghazudtolni azt, amiről a szemei árulkodtak, elvégre a haja meglepő módon tökéletesen be volt lőve, mintha csak jelenése lett volna korábban, megborotválkozott és a melegítőjét is farmerra cserélte, miközben a fehér pulcsija tökéletesen kiemelte a szemeiből áradó hűvösséget.
De ha valaki nagyon figyelt, könnyen feltűnhetett neki a végén, hogy mindez nem más, mint egy nyomorult álca.
- Chloe – törte meg a köztünk beállt csendet, amivel visszarángatott a pillanatba, ahol kénytelen voltam összeszedni magam annyira, hogy reagáljak.
- Louis – követtem a példáját, már ami a távolságtartást illeti, ahol a világért sem volt hajlandó akár egy lépést is tenni felém, és nem úgy nézett ki, mint aki tervez másként tenni.
Noha egy részem legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy magához ölelje, miközben a bocsánatkéréséért esedezik.
De féltem az elutasítástól.
- Visszajöttél – jegyeztem meg végül a nyilvánvalót, ha már valóban ott állt előttem teljes életnagyságban.
Figyeltem, ahogy némi meglepettség suhan át az arcán, de hamar visszanyerte a semleges arckifejezését.
- Nem mondtam, hogy nem fogok – vonta meg a vállát. – Csak tovább tartott, mint gondoltam.
Bólintottam, és a földre szegeztem a tekintetemet, ezzel is jelezve, nem fogom megkérdezni az okát, mégis miért tartott tovább, mint amit mondott, elvégre már volt egy erős tippem, hogy ezzel is csak távol akart maradni tőlem.
De akkor sem tudtam figyelmen kívül hagyni a fejemben visszhangzó, idegesítő kis hangot, amely azt kérdezgette, mégis meddig tervezünk úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
- Haragszol – szólaltam meg végül, a tekintetemet az övébe szegezve.
- Nem haragszom.
Továbbra sem tudtam semmi használhatót kiolvasni a szemeiből, egészen addig, míg egy óvatlan pillanatban fel nem tűnt, ahogy egy árnyalattal sötétebbek lettek.
- Akkor dühös vagy.
Nem tudom, honnan eredt a hirtelen jött önbizalmam, miközben éreztem, hogy egyre elszántabb vagyok annak érdekében, hogy kihúzzam belőle a magába fojtott érzelmeit, még akkor is, ha ezzel lényegében magam ellen játszom.
De túlságosan szerettem őt ahhoz, hogy egy legyek a sok közül, akik éveken keresztül engedték, hogy ezt tegye magával, míg nem egy napon már senkit sem engedett közel magához.
- Nem dühös vagyok, Chloe. Én tombolok.
Szóval így állunk.
- Hát persze – motyogtam.
- De nem úgy nézel ki, mint akit ez annyira meglep.
A pillantásunk ismét találkozott, mire észrevettem, ahogy a kék íriszek még sötétebbre váltanak, miközben próbálnak meghátrálásra késztetni, azonban ismernie kellett volna már annyira, hogy tudja, engem nem hat meg az ellenséges tekintete.
Sosem hatott meg.
- Talán meg kéne lepnie? – kérdeztem, ahogy keresztbe fontam magam előtt a karjaimat. – Láttál rólam egy képet, ahogy ugyanabból a klubból jövök ki, és ugyanazzal az autóval lépek le onnan, mint Zayn. Szerintem ez elég ok arra, hogy dühös legyél rám, Zayn-re és a világra.
- Még mindig kurvára nem érdekel, mi van Zayn-nel – szúrta közbe, amolyan emlékeztetőként és egyben figyelmeztetésként, hogy a maradék türelmével és lélekjelenlétével játszok.
Csak éppen abba nem gondolt bele, hogy ő is az enyémmel.
- És az érdekel, mi történt az én szemszögemből aznap este? – vontam fel a szemöldökömet.
- Nem tudom, érdekeljen? – fonta keresztbe hozzám hasonlóan a karjait maga előtt, mire automatikusan leengedtem magam előtt a sajátjaimat.
- Mégis mit akarsz, mit mondjak, Louis? – kérdeztem, miközben éreztem, fogalmam sincs, mégis mire megyünk ezzel az egésszel. – Hogy sajnálom? Mert sajnálom. Sajnálom, hogy egy kocsiba szálltam be Zayn-nel, sajnálom, hogy erről neked a netről kellett tudomást szerezned, és sajnálom, hogy nem mondtam el a telefonba, mi történt. Mert hiszed vagy sem, el akartam mondani. Csak…
- Csak mi, Chloe? – vágott közbe ingerülten. – Lefoglalt, hogy Zayn-nel szórakozz, amíg én a világ másik felén vagyok?
- Micsoda? – meredtem rá, mint aki rosszul hall. Csak éppen volt egy szomorú sejtésem, miszerint az égvilágon semmi baj nincs a hallásommal. – Ugye viccelsz?
- Úgy nézek én ki, mint aki annyira kibaszott vicces kedvében van?
Ha ez a beszélgetés hónapokkal ezelőtt történik meg, talán már rémülten esedeznék a bocsánatáért, mielőtt kihátrálok ebből a szobából és menekülőre fogom, majd hagyom, hogy sakkban tartson és tőle függjek, mint korábban mindig.
De ez még jóval azelőtt volt, hogy megnyílt volna előttem, és bemutatta volna a saját gyengeségeit, aminek köszönhetően most nem hátráltam meg, hanem egyenesen szembe mentem Louis távolságtartásával.
- Te magad megmondtad, hogy pontosan tisztában vagy vele, nem szórakoznék Zayn-nel – emlékeztettem egy korábban elhangzott beszélgetésünkre, közvetlenül azután, hogy Zayn felbukkant a lakásunk közelében. – Akkor most mitől félsz, Louis? Hogy időközben meggondoltam magam, és ehhez egy olyan klubbot választok, ami hemzseg az emberektől? Ezt te sem gondolod komolyan.
Nem tudtam, mitől érezzem magam rosszabbul; hogy Louis egyik pillanatról a másikra ismét engedte, hogy a Zayn-nel kapcsolatos ellenszenve eluralkodjon rajta, vagy attól, hogy mindazok ellenére, amin keresztül mentünk és annak ellenére, hogy pontosan tisztában van vele, mit érzek iránta, kételkedik bennem.
A kapcsolatunk kezdete óta először.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, ami lassan és kíméletlenül igyekezett feltörni, és eluralkodni a józan ítélőképességemen, amely folyamatosan azt mondogatta, még mindig Louis áll velem szemben.
Az a Louis, aki azt mondta, szeret.
- Ha tényleg akarod tudni, mi történt – szólaltam meg végül, ahogy a tekintetemet a földre szegeztem. – egyáltalán nem terveztem, hogy Zayn kocsijában kötök ki aznap éjjel, azt pedig főleg nem, hogy másnap reggel a lakásán ébredek – figyeltem, ahogy megrándul az arca, de igyekeztem eltekinteni tőle. – De nem volt más választásom, miután a világomról nem tudtam, Kylie-nak pedig el kellett vinnie, miután Connor…
Ösztönösen ráharaptam a nyelvemre, miután rájöttem, kihagytam a történet azon részét, amely miatt jelenleg ilyen helyzetben vagyunk, most pedig egyetlen névvel sikerült még nagyobb káoszt okoznom az előttem álló fiúban.
- Connor? Mégis hogy a francba jön ide Connor? – rázta meg a fejét.
Lesütöttem a szemem, miközben az emlékképek egymás után felvillantak a név hallatán, és újra éltem a fájdalmat, amint nekilök a falnak, és az undort, ahogy hozzám ért.
- Chloe – a saját nevem hallatára kénytelen voltam összeszedni magam annyira, hogy egy pillanat erejéig Louis szemébe nézhessek. – Mi van Connorral?
Tudnia kell.
- Nem tudom pontosan, mert már ittunk és én… nem tudom, csak nem volt levegő, ezért kimentem, Kylie pedig azt mondta, jön utánam, csak megvárja, amíg… - valahogy képtelen voltam akár egyetlen mondatot is egyben elmondani a nélkül, hogy megakadjak, de valahogy összeszedtem magam. – Az egész nagyon gyorsan történt, először észre sem vettem, hogy ott van. Aztán odajött, és elkezdett mondani valamit arról, hogy ez az ő területe, meg valamit rólad, és hogy miért engedtél oda egyedül, aztán már neki is lökött a…
- Bántott?
Képtelen voltam megállni, hogy ne nézzek fel rá, noha egy részem sejtette, hogy nem fog tetszeni, amit látok; noha inkább fájdalmat, mint sem félelmet váltott ki belőlem Louis sápadt arckifejezése.
- Bántott volna, ha Zayn nem jelenik meg – feleltem végül.
Hiába tudtam, hogy ez olyan igazság, amit talán nem akart hallani. Már csak az arcára fokozatosan kiülő bűntudat miatt sem.
Mivel képtelen voltam nézni, ahogy szépen lassan felemésztik őt a saját belső démonjai, miközben tudom, hogy semmit sem tudok mondani, amivel megnyugtatom, a tekintetemet a mellette lévő szekrényen elhelyezkedő méregdrágának tűnő órára szegeztem, amely másodpercről másodpercre jelezte a közöttünk lévő szakadék növekedést.
Aztán valami olyan történt, amire a lehető legkevésbé sem számítottam; Louis egy mozdulattal az óráért nyúlt, és teljes erőből a földhöz vágta, és az mintegy lassított felvételként, apró darabokra tört. A maradék lélekerőmmel együtt.
Meredten bámultam a parkettát borító üvegdarabokat, miközben a fülemben még mindig ott visszhangzott a földet érésük, és arra gondoltam, ha ilyen lehet az, amikor az ember feladja, akkor most mennyi idő kell ahhoz, hogy sarkon forduljak és futásnak eredjek, mint ahogy hónapokkal korábban győzködtem magamat, hogy tegyem meg.
De már nem hallhattam az óra kattogását ahhoz, hogy tudjam, meddig nem késő.
- Chloe? – érkezett a hang valahonnan messzebbről. – Chloe!
Egészen odáig fel sem tűnt, hogy a földön kötöttem ki, míg meg nem éreztem Louis karját, ahogy magához húz, mire egy csapásra visszatértem a valóságba, ahol úgy remegtem, mint egy nyárfalevél, és ez alkalommal pontosan tudtam, hogy a félelemtől.
Féltem Louis-tól.
- Kérlek, ne haragudj – rázta meg a fejét, miközben magához szorított. – Annyira sajnálom!
Amint a karjaiban voltam, szinte azonnal megéreztem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki retteg, csak ő éppen attól, hogy valóban el fogok menekülni, és mire legközelebb feleszméltem, már én voltam az, aki tartotta őt, ahogy átkaroltam őt, míg ő a fejét a nyakamba fúrta.
Fogalmam sem volt, mi történik velünk, miközben gépiesen simogatni kezdtem a hátát, hogy megnyugodjon, és hogy egyben én magam is megnyugodjak, már amennyire lehetséges volt, hiába volt velem és hiába tudtam, hogy tényleg sajnálja.
Szólásra nyitottam a számat, de akármennyire is próbálkoztam, egyetlen hang sem jött ki rajta, noha abban a pillanatban nem igazán tudtam, mit kellene mondanom, amivel enyhíthetem azt a valamit, amely kishíján mindkettőnket a mélybe lökött.
Louis-t a saját belső harca, engem pedig a félelem, hogy fogalmam sincs, mi ellen harcol, miközben képtelen voltam elkergetni a gondolatot, miszerint valami történt vele.
Valami, amit nem akar elmondani.


***
Helló-helló drágaságok!
Remélem mindenkivel minden rendben van, élvezitek ezt a csodás időt - mondjuk én a kánikulától falra mászok, bár ki nem -  és hogy mindenki túlélte ezt az elmúlt hat napot mindenféle maradandó károsulás nélkül.<3 Továbbá szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést megjegyzés és pipa formájában egyaránt; nem győzöm hangsúlyozni, mennyit jelent a támogatásotok, és mennyire hálás vagyok minden egyes szóért és lélekjelenlétért, még mindig ti vagytok a legjobbak, és ezzel nem lehet harcba szállni.<333
A résszel kapcsolatban lenne két leszögezni valóm, az első az, hogy bízom benne, az első felével sikerült valamennyire választ adnom Kylie korábbi eltűnésével kapcsolatban, de terveim szerint lesz még egy beszélgetése erről Chloe-val. (Én megmondtam hogy Zayn annyira nem rossz, mint aminek mutatja magát, de hát lesznek vele kapcsolatban még érdekességek hehe<3)
A másik megjegyzésem annyi lenne, hogy lehet kicsit az idegekkel játszok, már ami a rész végét illeti, de bőven több minden van a háttérben, mint Louis ellenszenve Zayn iránt, a szemfülesek talán össze is rakták már valamennyire az előző rész végével együtt, de hát kíváncsi vagyok a véleményetekre. Mindenesetre ne öljetek meg annyira!<3

Annak ellenére, hogy órákig tudnám magyarázni a dolgokat, mégis rábízom a fantáziátokra, és nem koptatom tovább a billentyűzetet, de további csodás hetet, drágáim, mindenkit szeretek, küldöm a virtuális öleléseket és még egyszer köszönök szépen mindent!:)<3

See you soon ;)

-xoxo, Sophie V.

12 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie! :)

    Először is W-O-W! ����❤

    Másodszor pedig: Louis ❤

    És harmadszor, de nem utolsó sorban (:D)..: A rész elején annyira haragudtam Chloera.. Nekem biztosan az lett volna az első dolgom, hogy visszahívom Louist.. :/ :D Aztán pedig annyira megörülten, mikor elment Louishoz..., bár, meg kell hogy mondjam, arra számítottam, hogy Louis majd odaszalad hozzá, megöleli, s megkérdezi, hogy jól van-e... Viszont ez így utólag teljesen hülye elképzelés volt.. �� Louis nem ilyen... nem is tudom, hogy gondoltam :D na mindegy...

    Amikor pedig Chloe elkezdte mesélni, hogy mi történt, azon az estén.. hát, a szívem a torkomban volt... :D Annyira izgultam, hogy Louis mit/hogyan fog reagálni - bár tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatunk. Azt hittem, hogy majd el fog rohanni, meg akarja majd keresni Connort, s jól helyre fogja tenni.. DE, hihetetlenül örülök, hogy nem így történt. :) Remélem, hogy a továbbiakban Chloeval főként egymást fogjàk támogatni, mert úgy gondolom, most ez a legfontosabb. A Louis által lebonyolított telefonhívásról pedig azt gondolom, hogy Lottieval beszélt, s azt mondta neki, hogy most Chloet nem viszi haza, Doncasterbe... Ha tényleg így van, akkor kérlek vigye haza magával! :D

    Nagyon-nagyon szép hetet, xx Holly

    Ui.: Mikor jön a következő rész? ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Holly!
      Először is WOW az én részemről is, másodszorra pedig köszönöm és harmadszorra is eszméletlenül köszönöm!<333
      Nos, gondoltam, hogy lesz, akit meglepek Louis reakciójával, amikor is ugye megtörténik az első találkozása Chloe-val, mióta visszajött, de azt hiszem azt imádom a legjobban talán Louis karakterében, hogy iszonyúan kiszámíthatatlan tud lenni ilyen helyzetekben. Leginkább azért is, mert nagyon összetett személyisége van, tele régi sérelmekkel, amik miatt nehezen kommunikál azokkal, akiket szeret, leginkább Chloe-val is. De attól még persze nagyon szereti őt na.<3
      Hát részemről az öröm, drága, ha nem okoztam csalódást azzal, hogy (még) nem hoztam elő erőszakos, bosszúálló Louis-t a rejtekhelyéről.:DD<33 Azt hiszem, annak még nincs itt az ideje, de ami késik, nem múlik.
      Egyébként hiszed vagy sem, tényleg Lottie-val beszélt telefonon, bár külön nem tértem ki rá, és tényleg Chloe-ról beszéltek, de erről majd később, mindenesetre le a kalappal, eltaláltad.:)<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rá és írtál nekem, legyen csodás napod/hétvégéd, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: Terveim szerint a jövő hét elején, olyan hétfő/kedd tájékán.<3

      Törlés
  2. Kedves Sophie!
    Nem nagyon értek a blogolós felülethez, hiszen általában csak minden jelzés nélkül olvasom a történeteket, de most felfedeztem hogy tudok nem névtelenként is írni. :D
    Mint azt már korábban írtam, azóta is meghajlok a tehetséged előtt és nagy örömmel tölt el, hogy vannak még a mai blogok között is ilyen igényesen kinézőek és megfogalmazottak, mint a tied. S bár azt hiszem a történet alapból egyszerű, de úgy alakítod a szálakat és a karakterek személyiségét, hogy ezt is teljesen élvezhetőre és eseménydúsra tudod megfogalmazni.
    A pár résszel ezelőtti kommentemben már ecseteltem mindezt, de tényleg azt mondom hogy kiemelkedőt alkotsz.
    Ez a rész megint meglepőre és izgalmasra sikeredett, illetve sok mindenre fény derült, na meg haladtunk az eseményekkel. Személy szerint nekem nagy kedvencem mikor például nem csak Chloe és Louis van egy részben, hanem bármilyen másik szereplő is, mert így több szálat viszel tovább egy részben, sokkal mozgalmasabb, de ez most nem tudom mennyire érthető.
    Amiért hálás köszönetem és millió ölelést küldök, hogy Zayn végül egy már mondhatni pozitív személyiséggé nőtte ki magát, bár azért sejthető volt hogy nem csak Louis bújt álarc mögé a történetben. Ezzel együtt pedig szerintem jó dolog lenne kitérni arra, hogy Zayn hogy élte/éli meg a kapcsolatát Louis-val, Kylie-val, sőt még talán Chloe-val is, de lehet én vagyok csak ennyire kíváncsi erre. De persze ez csak jó tanács, bár én azt gondolom hogy ő is fontos szereplő a sztoriban, ha azt vesszük Chloe két legfontosabb emberéhez közel áll/állt. Szerintem megérne egy próbát. :)
    Természetesen nagyot mosolyogtam mikor kiderült hogy Zayn és Kylie végül úgy tűnt megbeszélték a nézeteltéréseiket, bár még túl sokat nem láttunk belőlük.
    Na és akkor rátérnék az írás második felére, bár már így is rengeteget írtam amiért bocsáss meg, de nem szokásom minden rész alá megjegyzést írni. :)
    Szóval Louis reakciója meglepő volt, de egyben teljesen érthető is, mert szerintem tipikusan olyan szereplő, aki önmagában tombol, tehát azzal, hogy ledobta az órát, kicsit olyan volt mintha kiszabadult volna belőle az amit belül érzett. Tehát alapvetően én nem gondolom olyannak, hogy rögtön Connor után ment volna megverni (az inkább Zayn :DDD), hanem inkább örlődik magában és amolyan csendes gyilkos, ha mondhatom ezt, de ez hosszútávon eléggé felemésztheti.
    Kíváncsi vagyok mi változott az említett két hétben, hogy mi történt Louis-val, de van egy rossz érzésem, hogy nem fog tetszeni... :(

    Nagyon szép hetet, várom a következő részt,
    Laura

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Laura!
      Valahányszor ilyen szépeket ír nekem valaki, egész egyszerűen képtelen vagyok szavakat találni, hogy kifejezzem, mennyire hálás vagyok, annak ellenére, hogy belül ugrálok, sikítozok és minden ilyen az örömtől. Még akkor is, ha fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki mindezt, mivel érdemeltem ki azt is, hogy olyan olvasóm van, mint te, de kérlek, ha bármivel meg tudom hálálni, azon kívül, kérlek add tudtomra minél hamarabb!<33 De addig is nagyon-nagyon szépen köszönöm, és imádlak, és eszméletlen boldog vagyok, ha valóban így gondolod!<33 Már csak azért is jelent nekem nagyon sokat, mert szerintem ennek a történetnek az alapötletén ültem a legtöbbet, hogy biztosan neki akarok ugrani, így aztán gondolhatod, mennyire örülök, ha mások szerint mégis jól sült el.:)<3
      Ami külön a részt illeti; szintén nagyon boldog vagyok, ha elég izgalmasnak találtad, bízom benne, hogy majd a következőkkel sem okozok csalódást.<3 Annak is nagyon örülök, ha nem zavar a többi szál, és még tetszik is, mert innentől kezdve reményeim szerint többet láthatunk majd a Kylie-Zayn párosból, és a többi fiúból is, aztán meglátjuk miként alakul a dolog. De értem mire gondolsz.<3
      Ami Zayn-t illeti, bíztam benne, hogy előbb vagy utóbb leesik, hogy tényleg több van mögötte, mint Louis 'kedvenc' ellensége. De örülök, ha kíváncsi vagy rá, miért jutottak el odáig vele és Kylie-val, ahol most vannak, igyekszem mindenképp kitérni erre is.:)<3 Bár Kylie mindenképp beavatja Chloe-t a terveim szerint egy kicsit jobban a közeljövőben, de mindenképp szeretnék még Chloe-Zayn párbeszédet is, mert hát valóban nagyon nagy szerepet játszik Louis és Kylie életében egyaránt.
      Bevallom neked őszintén, a történet legeslegeleje óta vártam már, mikor jutok el 'Zylie'-val idáig, mert már nagyon nehéz volt a szenvedésüket írni (vagyis inkább Kylie szenvedését.:D).
      - Muszáj közbeszúrnom, hogy eszed ágába se legyen bocsánatot kérni, amiért ennyit írsz nekem, mert fogalmad sincs mennyire boldog vagyok az olvasása közben, és persze akkor írsz, amikor szeretnél<3 -
      Louis reakciójával kapcsolatban pedig teljesen igazad van, ahogy abban is, hogy ő aztán tényleg az a bizonyos csendes gyilkos, és nagyon sok indulat van benne emiatt, ami nem feltétlenül jó, de nem is feltétlenül rossz. Mindenesetre tény és való, hogy neki is van egy 'sötétebb' oldala, ami ilyen helyzetekben jobban felszínre tör, lásd óradobálás, meg hát elképzelhető, hogy látni is fogunk még belőle.;)
      Összegzésként azt viszont megígérhetem, hogy igyekszem nem kiborítani a bilit (annyira), és hogy minden kérdésre, reakcióra megfelelő választ fogok adni, amennyire csak tőlem telik.:)

      Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rá, hogy írj nekem, legyen csodálatos napod/hétvégéd, és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Kedves Sophie!
    Oh Istenem! Mi ez a rész??? Miért így van vége? Mikor jön a következő???

    Asszem több kérdésem nincs feléd, viszont a történettel kapcsolatban ismét merültek fel bennem kérdések! Vagy mondhatnám úgy, hogy még mindig!

    Viszont mind a sztori, mind a fogalmazásmód több, mint jó! ❤❤❤❤❤ Egyszerűen imádom, és ez valami fantasztikus! ❤❤❤❤ Ezt éjjel nappal tudnám olvasni!

    Nagyon sajnálom, hogy az előző részhez nem kommenteltem, viszont nyaraltunk, és nem volt rá időm, hangozzék ez akármilyen furcsán!

    Nagyon nagyon kíváncsi vagyok mi történt Lou- val, de sejtésem szerint valami nagyon komoly és rossz! De azért remélem nem leszel olyan gonosz, hogy szétszakítsd Őket egymástól! ❤❤❤❤

    Várom a folytatást!
    Szép hetet!
    Millió puszi: Moncsi ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!
      Sajnálom, sajnálom, azért remélem nem utálsz túlságosan a vége miatt, de igyekszem kárpótolni ezt a későbbiek során!<33
      És igyekszem választ adni a kérdéseidre, bár ahogy látom, eddig inkább csak megkavartalak még többel, de remélhetőleg ezt még orvosolhatom a későbbiekben.:)<3 Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, imádlak és elmondani nem tudom, mennyire boldog vagyok, ha valóban így gondolod!<333
      Drágám, akkor írsz, amikor csak szeretnél és időd van, tudod, hogy már a lélekjelenléted is hatalmas támogatás, szóval emiatt egyáltalán ne érezd rosszul magad!
      Ami Louis-t illeti, hamarosan kiderül, mi történt vele, és szépen lassan felfedi a dolgok miértjét, ami pedig a Chloe-val való kapcsolatát illeti, minden kapcsolatnak megvannak a maga hullámvölgyei, de nem kell őket félteni túlságosan.:) És igyekszem nem túl gonosz lenni, ígérem!:D<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, legyen csodás napod/hétvégéd, és ha minden jól alakul, jövő hét elején találkozunk!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Kedves Sophie!
    Már nem tudok mit írni mint hogy ez is eszméletlen, csodálatos lett!! :D
    Zayn meg Kylie nagyon aranyosak együtt attól függetlenül hogy túl sok közös jelenetük nem volt eddig, de azért szerencsétlen Chloe ebben a konyhás szituban eléggé kínosan érezhette magát. :D
    A Chloe és Louis között lejátszódó jelenet...... Direkt játszol az idegeinkkel??
    Azt sem tudom már mit gondoljak róluk, vagy éppen Louis-ról és most totál össze vagyok zavarodva. :DD
    De nagyon várom a következőt!!!

    Puszi Emma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emma!
      Én pedig eszméletlenül boldog vagyok, és eszméletlenül hálás vagyok, ha valóban így gondolod, bár a csodálatos jelző inkább rád illene!<333
      Ahogy szintén boldog vagyok, ha kedveled a Kylie-Zayn párost, és igen, az a konyhás elég érdekes jelenet lehetett a kissé megviselt Chloe számára, de hát erős lány, ez neki semmi.:DD<3 És neem, nem direkt, de valamiért imádok ilyen érdekes lezárásokat adni, még akkor is, ha tudom, hogy ezzel összezavarlak, bár esküszöm nem áll szándékomban, mindenesetre ne utálj túlságosan, igyekszem kárpótolni ezt!:D<3 Na meg persze választ adni a kérdésekre a közeljövőben.

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, vigyázz magadra, legyen nagyon szép napod/hétvégéd és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Hello-hello Drágám!❤
    Csodálatos lett a rész, de hát mit is vár az ember tőled?
    Én Chloé helyében biztos felhívtam volna Louis-t, nem érdekelt volna annyira az időeltolódás, hiszen a feszültség szerintem emiatt csak még jobban fokozódott.
    Zayn és Kylie tök cukik együtt, örülök, hogy végre rendben vannak (vagy legalábbis így tűnik).
    Bármi ellentét legyen Louis és Zayn között, most Louis nagyon hálás lehet Zaynnek, hogy kihúzta a pácból Chloét.
    Fogalmam sincsen, mire gondolt Z azzal, hogy Lou kicsinálja Connort, de remélem ad majd neki!:D
    Remélem hamar kiderül, miért volt ilyen furcsa a végén Louis és minden a helyére kerül, de téged ismerve, mindig történik valami kiszámíthatatlan! :*
    Imdátam, kellemes hetet/napot, imádlak!
    xoxo,Roni❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!
      Na jó, azért ne túlozzunk, mert akkor már te vagy a csodálatos, de tudod, hogy imádlak, és nagyon szépen köszönöm, bár hát mit is vár az ember tőled?<3333
      Ami Chloe-t illeti, van egy olyan hibája, miszerint eszméletlen nagy konfliktuskerülő, szóval talán ennek is köszönhető az, hogy nem hívta Louis-t, meg persze az is közrejátszik, hogy mindazok ellenére, ami köztük van, még mindig tart valamennyire Louis-tól. Mert hát valljuk be, van egy bicskanyitogató oldala, amitől menekülni akar, de valami mégis visszahúzza hozzá. Szóval én ennek tudnám be, amiért nem kereste többször, de én is addig ütöttem volna a vasat Chloe helyében, amíg csak lehetett volna, csak hát ebben különbözőek vagyunk.:D<3
      Jaj, nagyon örülök, ha nincs bajod a Kylie-Zayn párossal, bíztam benne, hogy együtt jobban fognak tetszeni, mint külön hehe.<3 És igen, ez a Connor-os dolog átértékelt néhány dolgot Louis-ban, már ami Zayn-t illeti, bár még kicsit odébb van az ő szemszöge, ahol ezt kifejti.
      És nem kell őt félteni, van egy igen érdekes oldala Louis-nak is, meg hát tudjuk, hogy nem igazán szereti, ha szórakoznak vele, főleg nem, ha Chloe-ról van szó.;)
      Igen, szokásom megkavarni a dolgokat a lehető legszerencsétlenebb pillanatokban, de hát ismersz, valahogy mégis kilábalok belőle a végén.<3

      Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, imádlak, legyen csodás napod/hétvégéd és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!:*

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  6. Kedves Sophie!
    Először kommentelek neked bár már egy ideje feliratkoztam, de muszáj elmondanom mennyire imádom ezt a történetet ❤️❤️
    Nagyon megszerettem Louis-t és Chloe-t együtt, de Zayn-t a szemét szerepe ellen is bírtam már az elejétől :D
    A fordulatok amiket hozol a történetbe kicsit már kicsinálnak és nem vagyok benne biztos hogy túl élem a végéig :DD
    De nagyon várom a következő részt, legyen szép hétvégéd! ❤️❤️❤️
    Ja és igyekszem aktívkodni mostantól :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lulu!
      Hivatalosan is köszöntelek a 'fórumon', eszmélten boldog vagyok, amiért itt vagy és nagyon szépen köszönöm a feliratkozást, megtisztelsz!<333
      Annak pedig külön nagyon-nagyon örülök, ha szimpatikusnak találod a szereplőket, hát még ha Zayn-t is, mert szerintem hiába volt egy szemét az elején, van benne (vagy legalábbis lesz) szerethető is.;)<3
      Jézusom, ne haragudj, eszem ágában sincs kicsinálni téged, bár nem ígérem, hogy nyugi lesz innentől kezdve a történetben, azért bízom benne, hogy nem foglak túlságosan összezavarni a továbbiakban sem!:D<33

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, legyen csodás napod/hétvégéd, és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      U.i.: Részemről a boldogság, ha aktívkodsz, de tényleg csak akkor ha kedved és időd is van!<333

      Törlés