2017. március 25., szombat

Idő

Sziasztok!:)
Először is küldeném a világ összes bocsánatkérését azoknak, akik még olvassák a történetet, hogy eltűntem, mint a kámfor, azonban szépen fogalmazva is a suli szétrúgta/szétrúgja a hátsómat az elmúlt pár hétben, és ennek következtében ki sem láttam a feladatok alól. Ebből pedig következik az, hogy esélyem sem volt elgondolkozni a folytatáson, nekiülni meg végképp, aki pedig olvas már egy ideje tőlem, az ismer, félkész részt sosem szeretek kiadni a kezeim közül, főleg nem olyat, amivel én magam sem vagyok annyira megelégedve. Így aztán nem vettem sietősre a dolgot, hiába teltek a napok, majd a hetek, mert nem voltam boldog az ötleteimmel és a mentalitásommal úgy általában, már ami a blogolást illeti. Az igazság az, hogy kötelességemnek éreztem, hogy hozzam a részeket, ahelyett, hogy ki is élvezzem az írásukat, ami nem túl jó, tekintve, hogy mennyire imádok írni és mekkora kikapcsolódás nekem. Ezért aztán be kellett látnom, hogy hiába nem hoztam már egy ideje a folytatást, nem akarom kitenni, amíg nem szedtem össze magam és nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy így a jó. Természetesen nem arról van szó, hogy mostantól fél évig nem kerülök elő, mert ismerem magam, és biztos vagyok benne, hogy ez átmeneti, azonban azt is tudom, hogy időre van szükségem. Vicces, hogy mindezt pont Louis első vallomásánál teszem meg, de úgy gondolom, innentől kezdve egy újabb szintre léptem a Chloe-val való kapcsolatát illetően is, amit pedig végképp nem akarok elsietni, szóval talán így a legjobb.
Mindenesetre szeretném megköszönni az összes türelmet, támogatást, amit tőletek kaptam az elmúlt időszakban, vagyis inkább a történet kezdete óta, eszméletlen hálás vagyok mindenért és mindenkiért, aki megfordult a blogon, és bízom benne, hogy tudjátok, eszem ágában sincs bárkinek csalódást okozni, főleg nem nektek, akik annyi örömet okoztak nekem, hogy elmondani nem tudom. Így a történet biztosan folytatva lesz és biztosan a közeljövőben.Csak előbb meg ki kell találnom, mit szeretnék kezdeni vele.
Ha bárkinek bármilyen kérdése adódik, továbbra is megtalál engem email-en és ask-on egyaránt, igyekszem mindenre minél hamarabb válaszolni, és persze visszatérni is.
De addig is a világ összes ölelését és pusziját küldöm mindenkinek, a hálámmal együtt, amiért még mindig mellettem vagyok. Ti vagytok a legjobbak, ezzel senki sem vitatkozhat velem.:)<3

Köszönök szépen mindent, vigyázzatok magatokra, élvezzétek ki, hogy itt a tavasz, meg persze a hétvégét is,  hamarosan találkozunk!<3


-xoxo, Sophie V.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése