2. - Kötelességek

Louis

Próbáltam a lehető legkevésbé olyan fejet vágni, mintha éppen most készülnének megnyúzni, miközben hagytam, hogy a fodrászpalánta egy újabb adag zselét kenjen a hajamba, noha szívesen felvilágosítottam volna, nem számít, mennyit rak rá, öt perc múlva úgyis kidobja magából, de megígértem magamnak, hogy nem kötözködök.
Legalább is ma este nem, noha ezt tulajdonképpen inkább a többieknek ígértem meg, de nekik csak szóban, a döntés végül is az én kezemben volt, miszerint be is tartom e a kérésüket.
Na meg persze nem szívesen romboltam volna le már az első napján a csaj önbizalmát, aki remegve nyújtotta a kezét a bemutatkozásakor, azóta pedig szüntelen az arcomat vizslatja, hátha elkapja valami minimális jelét is annak, mit gondolok az alkotásáról.
Azonban legnagyobb bánatára – nekem pedig a legnagyobb örömömre persze – mestere voltam a kifejezéstelen ábrázatnak, így csupán csak néhány unott pillantást kaphatott el, a maradék időben pedig inkább a telefonommal voltam elfoglalva.
- Én azon gondolkoztam… khm… - próbált meg magából egy épkézláb mondatot kipréselni a lány, miközben tovább foglalatoskodott a hajammal, én pedig összevont szemöldökkel pillantottam rá a tükörből. – Hova is mentek ma? – szedte össze magát a végére.
Gondolkoztam azon, hogy benyomjak valami kamu helyet, megelőzésképp, ha esetleg kedve támadna odacsörögni a riportereknek, hol találnak minket ma este, azonban hamar beugrott, hogy valószínűleg ő is megkapta a titoktartási nyomtatványt.
Csak úgy, mint mindenki más körülöttünk.
- Meghívást kaptunk, hogy megünnepeljük az ex-bandatag platinalemezét. – feleltem kurtán, olyan hangsúllyal, mintha mi sem lenne természetesebb péntek esti program, mint ez.
A lány egy pillanatra megdermedt, majd folytatta a munkát, miközben különféle érzelmek váltakozását véltem felfedezni az arcán, valószínűleg az ügyben, vajon merjen-e többet kérdezni, vagy jobban jár, ha befogja.
Mondanom sem kell, végül az utóbbi mellett döntött.
Innentől kezdve természetes volt, hogy ismét csend uralkodott a szobában, miközben a matatásán kívül semmit sem lehetett hallani, azonban nekem volt szerencsém a saját belső hangom epés megjegyzéseit is meghallgatni, ami továbbra sem tudott megbarátkozni azzal, miszerint ma tényleg találkozni fogunk Zayn-nel.
Ami önmagában talán nem is lett volna annyira hihetetlen, ha éppen nem nyolc hónap és egy gyökeres változás telt volna el az előző óta.
És itt most nem a nyolc hónap, ami megnehezíti az egészet.
A beállt csendet a kivágódó ajtó hangja törte meg, mire egy emberként pillantottunk a szobába belépő alakra, én pedig felvont szemöldökkel ismertem fel benne Niall-t.
- Zavarok? – kérdezte.
- Káprázik a szemem, vagy tényleg zaklatott vagy, Nialler? – próbáltam meg elnyomni a vigyorgást, miután feltűnt a szőkeség kétségbeesett ábrázata.
- Hagyjál már! – horkant fel, de a próbálkozása feleslegesnek bizonyult.
Főleg előttem.
Azonban nem voltam hülye, pontosan tudtam, mi az oka annak, hogy bármi is a problémája, nem beszél; éppen a hajammal volt elfoglalva.
Noha egyetlen árva pillantással sem üzentem neki semmit, a lány mintha csak olvasott volna a gondolatainkba, a következő pillanatban letette a fésűt az asztalra.
- Kész. – jelentette ki, majd a nélkül, hogy összepakolta volna a cuccait, pillanatokon belül már kint is volt az ajtón, kettesben hagyva a most már idegesen fel-alá járkáló Niall-el.
- Na, ne kéresd magad! – fordultam felé a székemmel. – Mi van?
- Mi a terved? – vágott egyenesen a közepébe, mintha nekem értenem kéne, mire is akar célozni ezzel az egyetlen kérdésével.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. – válaszoltam rezzenéstelen arccal.
- Ne már, Louis, pontosan tudod, miről beszélek. – rázta meg a fejét. – Hülye leszek, ha beveszem, hogy nem terveltél ki valamit annak érdekében, hogy megúszd a ma estét. Ki vele, mi lesz az? Eljátszod, hogy szarul vagy, vagy esetleg már vár rád a felmentő sereg?
Nem tudtam, hogy sírnom vagy nevetnem kellene azon, Niall mennyire ismer, ugyanis épp annyira kiakaszt, mint amennyire szórakoztató, azonban az utóbbit a világért sem adtam volna tudtára,  így igyekeztem a lehető legkevesebb érzelemmel helyretenni őt.
- Akkor tényleg hülye vagy, mert hogy én nem csinálok semmit, az is biztos. – dőltem hátra a székben, miközben előhalásztam a zsebemből a cigis dobozom, és kivettem belőle egy szálat.
- Te most komolyan rágyújtasz? Itt? – meredt rám Niall, mintha kettőt látna belőlem.
- Ja. – feleltem kurtán, és már meg is gyújtottam a cigit. – Mert?
- Mert mondjuk vagy nyolc helyen van kiírva, hogy tilos a dohányzás?
- Hol nem szarom le? – kérdeztem vissza. – Az év nagy részében ebben a kibaszott épületben dekkolok, miközben halálra unom magam, az a minimum, hogy rá fogok gyújtani olykor. – szívtam egy slukkot. – Na, de most nem ez a lényeg. Mégis mit kellett volna tennem ma este?
- Valahogy megúszni ezt az egészet. – ült le az ajtó mellett lévő kanapéra. – És lehetőleg úgy, hogy engem is viszel magaddal. – tette hozzá.
Nekem pedig abban a pillanatban leesett minden.
Felvont szemöldökkel próbáltam meg elkapni a pillantását, azonban Niall minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje azt, miközben az idegessége valamiféle letörtségbe ment át.
- Neked semmi kedved ehhez az egészhez. – mondtam ki, mire végre hajlandó volt a szemembe nézni, miközben válaszolt.
- Nem, nekem kurvára semmi kedvem ehhez az egészhez. És neked sincs. – mondta, én pedig félrebillentett fejjel biccentettem.
- Jó, de rólam mindenki tudja, hogy a kényszer miatt vagyok itt. – mutattam rá a lényegre. – De nem érdekli őket, mert szinte mindenhez így állok hozzá, amihez nincs ingerem. Veled már más a helyzet.
Normális esetben pont nem Niall az, aki bármi miatt is kiveri a hisztit, sőt, ha azt vesszük közülünk ő az egyik leglelkesebb, talán még Liam-nél is lelkesebb, amíg Harry és én csendben megbújunk a háttérbe, míg el nem jön a kötelességek teljesítésének pillanata.
Annak idején Zayn is ebbe a csoportba tartozott, míg úgy nem döntött, a saját szabályai szerint akar játszani, én pedig egy percig sem hibáztatom érte.
Azért már inkább, mert egy seggfej volt mindeközben.
Bár egyikünk sem mondta ki hangosan, az utóbbi évben tagadhatatlanul megváltozott valami a légkörben, amibe valahányszor csak belekerültünk, mikor össze voltunk zárva, legyen az egy turné, egy repülőút vagy jelen helyzetünkben egy autó hátsó ülése, ahol elkerülhetetlen volt, hogy elkerüljük a másik pillantását, miközben próbálunk úgy tenni, mintha valami baromi érdekeset látnánk a kívülről sötétített ablaküveg túloldalán.
Holott ez csak valami szar kifogás arra, hogy ne kelljen beszédbe elegyednünk egymással, hátha olyan témát hoz fel valamelyikünk, ami kínos a másiknak, egyetlen nevet pedig egyenesen gyűlöltünk még csak kimondani is, így hát a sors furcsa fintorának hatott, hogy éppen annak a bizonyos névnek a gazdáját készültünk meglátogatni.
Erről pedig ismételten nem törtünk magunkat ódákat zengeni, főleg azt a több napos hajtépést követően, mikor is közölték velünk, jobb ha félretesszük mindazt a sérelmet, amit összeszedtünk tavaly óta és elővarázsoljuk a leghihetőbb vigyorgásunkat, miközben betáncolunk Zayn album bulijára, és előadjuk a támogató legjobb barátait.
Na már most, ez alapból két helyen sántított; ugyanis sem támogatóak, sem a barátai nem voltunk, legalább is Liam kivételével, aki szinte már szánalmasan ragadott meg minden egyes lehetőséget, ahol csak kapcsolatba kerülhetett Zayn-el. De ez nem számított valami meglepőnek, figyelembe véve a tényt, mindig is ő számított annak, aki összetart minket.
Lényegében most is ő teszi.
Mégis, annak ellenére, hogy nem voltunk valami bőbeszédűek, egy valami kétségtelen volt; mégpedig a tény, hogy egymás mellett sosem voltunk egyedül, és ez az egyetlen dolog talán, ami az évek során nem változott meg köztünk.
Ha már minden más megszokottnak mennie kellett, köztük Zayn-nek is.
- Elöl megyünk be, de hátul jövünk ki. – vetette oda az egyik alkalmi kísérőnk az anyósülésről.
- Nem úgy volt, hogy elkerüljük a sajtót? – kérdezte Liam, miközben a szemem sarkából kiszúrtam, ahogy Niall és Harry egy emberként feszül meg, és szegezi a tekintetét az első ülések felé.
- Ne rám nézz, én csak az utasításokat közvetítem! – emelte fel a kezét védekezően, mire felvont szemöldökkel néztem össze a velem szemben helyet foglaló Harry-vel.
Ha ez a fazon állandó testőr lenne, akkor pontosan tudná, hogy ez nem rendes válasz.
- Akkor azt hiszem, itt az ideje elmondani egy imát. – morogta Niall.
- Ide az édes kevés lesz, Nialler. – feleltem szórakozottan, mire kaptam bár ellenszenves pillantást.
Kár, hogy nem hatottak meg valami nagyon.
- Ötven fontot rá, hogy valaki leadta a drótot arról, hogy itt leszünk! – folytattam a hangulat oldását, hátha ezzel több sikert érek el, de vagy ismételten olyan elmész a francba pillantásokat kaptam, vagy szimplán úgy tettek,mintha meg sem hallották volna, amit mondok.
- Hagyjál már, erre akár százat is felteszek. – felelte Niall olyan arccal, mintha éppen a kivégzésére várna.
De hát kinek mi. Nem igaz?

***

- Hát Harry meg hová tűnt? – pillantott körbe az ír barátunk.
A helységben a fülledt levegőn kívül istentelen pia szag uralkodott, én pedig már alig vártam, hogy kiverekedjem magam valami dohányzásra kijelölt területre, de tekintve, hogy kettőt alig tudtam lépni a tömegben percenként, ez nem volt valami egyszerű feladat.
- Biztos szökik. – hajoltam hozzá elég közel ahhoz, hogy hallja amit mondok. – Szerintem menj vele.
- Baszd meg. – válaszolta, én azonban csak vigyorogva megvontam a vállam.
- Amúgy nem tudom. – vezettem körbe gyorsan én is a tekintetem a helységen. – Az orrom végig nem látok el normálisan, ember.
De természetesen ez kicsit túlzás volt, figyelembe véve a tényt, hogy az előbbi táncos műsort tökéletesen kivettem, holott távolabb álltam, és még a bárpultnál lévő Zayn-t is sikerült megpillantanom az emberei gyűrűjében.
Ezért is határoztam el, hogy ma este mások hordják majd nekem a piát.
- Ugye tudod, hogy meg kéne keresnünk Zayn-t? – kérdezte Niall.
- Ugye tudod, hogy egyedül fogod megkeresni? – vontam fel a szemöldökömet.
- Ne csináld már, Lou. – rázta meg a fejét, de nem válaszoltam.
Helyette inkább tovább pásztáztam a közönséget, miközben fel sem tűnt, hogy időközben a hátunk mögé csapódott néhány ismerős arc, Liam-el egyetemben, akiknek sikerült idő előtt megtalálniuk a bár területét, ugyanis alig fordultam feléjük, már a kezembe is nyomtak egy felest.
- Te mondtad, hogy ezt nem lehet pia nélkül végigcsinálni. – veregette meg a vállamat Liam, én pedig hálát adtam az égnek, amiért meghallgatta a kérésemet, és intézett nekem italt a nélkül, hogy a bárpult és Zayn közelébe mentem volna.
- Fenékig, te seggfej. – emeltem felé a poharat, és egy húzásra eltüntettem a tartalmát.
Szinte már meg sem éreztem, ahogy az alkohol égeti a torkom, de inkább nem gondoltam bele, vajon miért nem, inkább hagytam, hogy sorozatba elénk hordják a méregdrága piákat, miközben lassacskán mindenkinek sikerült kiszúrnia, hogy megérkeztünk.
Fogalmam sincs mennyi idő telt el, amíg azon nem kaptam magam, hogy tulajdonképpen már baromira nem érdekel, miért is vagyok itt valójában, vagy hogy inkább ki miatt, de kihasználtam a pillanatnyi tudatlanságomat, miközben elöntött a ritkán látott felszabadultság érzése.
- Na, ki állja a következőt? – néztem körbe a társaságon úgy a hatodik és hetedik alkalom között, mikor is lecsaptam magam mellé az üres poharamat.
- Én, de előbb kiélvezem a látványt. – felelte ködös tekintettel Liam, miközben a pillantását valamerre a tánctér környékére szegezte, én pedig követtem azt.
Nem kellett sokat bámészkodnom, mire kiszúrtam azt a csinos kis barnát, akit Liam-nek is sikerült, noha pontosan tisztában volt azzal, hogy alkohol és kiéhezettség ide vagy oda, nem léphet le innen egy vadidegen csajjal, miközben barátnője van.
Vagy legalább is valami olyasmi.
Noha az elmúlt pár hónapban egyikünk sem büszkélkedhetett semmiféle tartós kapcsolattal, nem volt okunk a panaszra, már csak azért sem, mert bárhová mentünk, hiába érkeztünk egyedül, bármikor dönthettünk úgy, hogy társasággal távozunk, legtöbbször pedig még csak kérnünk sem kellett. Bár nem mindegyikünk élt ezekkel a lehetőségekkel, sőt, szerintem rendszeresebben egyedül én, vagy Liam néhányszor, de bennem még ez sem keltett különösebb bűntudatot, vagy éppen hiányérzetet, amikor másnap reggel búcsút intettem a potenciális partneremnek, mondjuk szerencsére még nem hozott össze a sors bárki olyannal, aki többet képzelt volna bele az egészbe, mint kellett volna.
És hogy hiányzott e a kötöttség? Tulajdonképpen az első két hónap egyedüllét után már azt sem tudtam, mi az.
- Fogd vissza magad, mielőtt olyat teszel, amit nem akarsz. – röhögtem ki egy vállveregetés kíséretében, miközben visszatértem a valóságba. – Annyira nem is jó a választék.
- Tényleg? – sandított rám. – Na, és az ott milyen?- bökött a közönség irányába.
A kihívást elfogadva követtem a tekintetét az embertömeg felé, és már a nyelvemen is volt a sértés a még meg nem pillantott egyedről, amikor is hirtelen azon kaptam magam, akármennyire is próbálkozom, egy hang nem jön ki a torkomon.
Ugyanis arra a lányra aztán mindent lehetett mondanom, csak egy rossz szót nem.
Résnyire szűkült szemmel méregettem a kissé nehézkesen haladó alakot, akit láthatóan frusztrált az őt körülvevő emberek sokasága, miközben a tekintetét a földre szegezve vánszorgott.
Engem pedig hirtelen a víz is kivert, miközben azért fohászkodtam, csak nézzen már felém.
- Na, mi van, csak nem elnyerte a tetszésed? – hallottam meg Liam röhögését a hátam mögül.
- Pofa be. – intettem le, a pillantásomat továbbra is az ismeretlen szőkén tartva.
Nem tudom miért, de valami elképesztő elégedettséggel töltött el, ahogy hirtelen felkapta a fejét, és mint egy végszóra az én irányomba nézett, mire pillanatokon belül azon kaptam magam, hogy már farkasszemet nézünk.
Mintha csak megérezte volna, hogy valaki figyeli, úgy torpant meg, és szegezte rám az átláthatatlan tekintetét, azonban a helyett, hogy továbbállt volna, mozdulatlanul méregetett.
És a kétség semmi jelét sem mutatta felém.
Halvány mosolyra húztam a számat, mire észrevettem, hogy kissé hátrahőköl, de továbbra sem tűnt úgy, mintha el akarna indulni vagy az eredeti úti célja, vagy éppen felém, noha az utóbbinak kifejezetten örültem volna, de elég volt egyetlen pillantást vetnem a lányra, hogy tudjam, ő nem az a fajta, aki odamegy valakihez.
Hanem mások mennek oda hozzá.
- Kapd el őt, Tommo! – hajolt oda hozzám Liam, de nem kellett nagyon unszolnia.
A lábaim már úgyis eldöntötték helyettem, mit akarok.
Normális esetben talán elgondolkozok azon, mégis mennyi a kockázata annak, hogy elhajtanak, vagy éppen meg sem közelítem a hozzá hasonló lányokat, tudva, nagy valószínűséggel nem fogják beérni egyetlen éjszakával, nekem pedig nincs kedvem azt hallgatni később, mekkora egy seggfej vagyok, annyira ugyanis nem éri meg a dolog.
Ez alkalommal valamiért nem éreztem kockázatot, bár ezt utólag betudhattam a nem kis mennyiségű piának, amit elfogyasztottam az est korábbi részén.
Nem tűnt úgy, hogy a menekülését tervezné, legalább is egészen addig nem, míg elé nem értem, noha a tekintetét továbbra sem fordította el, vagy éppen indult el bármelyik irányba, azonban kétségtelenül megmozdult benne valami, ahogy egyre közelebb értem hozzá.
Még szerencse, hogy nem jött rá; menekülni addig volt lehetősége, amíg ezt tisztes távolságból megtehette.
- Szabad? – nyújtottam a kezemet, azonban még mielőtt bármit is reagálhatott volna, már össze is kulcsoltam az ujjainkat, miközben magammal húztam a tánctér felé.
Nem ellenkezett, sőt, egyenesen a mellkasomnak csapódott, miközben a szemeit mélyen az enyéimbe fúrta, és követte a mozgásomat. Kihasználva, hogy még lehetőségem van rá, a kezeimet a derekára csúsztattam, úgy húztam a lehető legközelebb magamhoz, miközben ő erőtlenül kapaszkodott belém.
- Mi a neved? – kérdeztem a füléhez hajolva, mire megcsapott a vanília összetéveszthetetlen illata.
Egyre kevésbé bírtam türtőztetni magam, miközben éreztem, ahogy megremeg a közelségemen, és tudtam, ha nem jutunk ki innen eszméletlen gyorsan, akkor talán képes leszek nyilvánosan leteperni, ami egyikünknek sem lett volna túl jó.
- Chloe. – dadogta, ahogy továbbra sem hajoltam el a nyakhajlatától. – Azt hiszem… én tudom ki vagy.
- Drágám, az lepne meg, ha nem tudnád. – nevettem fel, ahogy ismét a tekintete után kutattam.
Tudtam, hogy seggfej duma kijátszani a hírnév kártyát, azonban volt egy olyan érzésem, nem azért néz folyamatosan a szemembe, mert annyira lenyűgözte a nevem.
De amíg nem tervezett ellökni magától, továbbá, amíg remegést váltott ki belőle a közelségem, nem túlságosan izgatott a valódi oka.
- Azonban nem tartom valami fairnek, hogy amíg te ismersz engem, addig én a neveden kívül semmit sem tudok. – hajoltam ismét a füléhez. – De azt hiszem, ezen változtathatunk.
Kérdő tekintettel meredt rám, azonban én felvont szemöldökkel álltam a pillantását, miközben kétségem sem volt a felől, hogy másodperceken belül leesik neki a valódi szándékom, és noha kívülről talán úgy tűnt, biztos vagyok a dolgomban, azért reméltem, a szívem erőteljes kalapálása, ahogy a lány hozzám simult, nem árulja el a bizonytalanságomat a válaszát illetően.
Miután lassacskán felkúszott az arcára a kétség összes árnyalata, újra a derekára csúsztattam a kezeimet, és végigsimítottam rajta, amit egy újabb remegés kísért, én pedig éreztem, hogy nyert ügyem van.
Bár ha jobban belegondolok, mikor nem volt?

***

Sziasztok!:)

Igaz, picit korábban, mint egy hét, de nem leszek itthon most 1-2 napig, így előbb végeztem a résszel, amiről kissé kétes érzéseim vannak, már csak azért is, mert első Louis szemszög, és nem sokat haladt vele előre a történet, de mindenképp szerettem volna az első találkozást az ő szemszögéből is leírni. De hát kíváncsi leszek, ti mit gondoltok róla.:)
Először is remélem mindenkinek továbbra is remekül telik a szünet, és hogy mindenki megvan épségben, boldogan és a többi, továbbá hogy velem ellentétben senki sem koránkelő, és kihasználjátok az sokáig alvás lehetőségét hehe.<3 Másodszorra pedig szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést minden formában, eszméletlenül boldog voltam az összes megjegyzés olvasása közben, a véleményetek pedig nagyon-nagyon sokat jelent, ezt nem győzöm hangsúlyozni, ugyanis hihetetlenül inspirálóak vagytok, ezt pedig köszönöm nektek.<333
Egyébként még egy viszonylag fontosabb dolog, amit meg szerettem volna említeni, hogy így a nyár folyamán a részek érkezése minden szombatra, esetenként vasárnapra fog esni, hogy némi rendszer legyen benne, de lehet hogy olykor pénteken is előbukkanok, ez már tényleg részletkérdés hehe.
De nem is koptatom tovább a billentyűzetet, további kellemes szünetet, kellemes hétvégét, drágáim, vigyázzatok magatokra, köszönök szépen mindent még egyszer és jövőhéten találkozunk!<3

-xoxo, Sophie V.